Generációk egy fedél alatt (beszélgetés)

Én több hátrányát látom, de nagyon sok múlik az élettér nagyságán, és a családtagok habitusán, hozzáállásán is.

Van ahol jól működik, de általánosan és hosszútávon úgy látom nem bírják az emberek.

"Az hogy van, hogy a szülő ATM automatának nézi a gyerekét? Én ezen mélységesen felháborodok....Az egy dolog, hogy hozzájárul az ember a rezsihez arányosan persze, meg vesz ezt-azt a hűtőbe és egyéb dolgokat, amit használ ő is. "

mindezt úgy hogy nem lakok velük (oké anno támogattak ők is, mondjuk már akkor is inkább nagyimék), plusz ugyanígy van nagyimékkal, még mindig szívja anyu a vérüket... pedig anyuék nagyon sokáig nagyon jól kerestek, csak bactak tartalékolni :S

Az hogy van, hogy a szülő ATM automatának nézi a gyerekét? Én ezen mélységesen felháborodok....Az egy dolog, hogy hozzájárul az ember a rezsihez arányosan persze, meg vesz ezt-azt a hűtőbe és egyéb dolgokat, amit használ ő is.

De egy szülő inkább igyekszik támogatni a gyerekét, de ha már támogatni nem is tudja, legalább nem lehúzni. Legalábbis ez számomra a szülő prototípus.

Párom elsőnek a nevelőszülőknek köszönte meg, bár ott se volt jó élete, mert csak munkaerőnek volt kivéve nem azért mert "jaj de akartak még gyereket" Mindenesetre ki tudja ha nem veszik ki, mi lett volna vele, lehet ő is elveszett volna a rendszerben.

Aztán párom nekem mondogatja mindig hogy ha én anno nem jövök, biztos hogy nem fejezi be az iskolát, sőt mindjárt 2 szakmát, és biztos nem ilyen életet élne ő sem amit jelenleg élünk. Normális rendezett körülmények között, minden nap küzdünk és keményen dolgozunk.Engem nem zavar hogy nekünk többet kell küzdenünk mindenért, mert semmi nem hull az ölünkbe, de jobban meg is becsüljük amink van. Párom az egyetlen aki kitört a családból, aki vitte valamire, pedig egyik hugával együtt voltak a nevelőszülőknél, de neki se ér semmit a bőre.

Anyuékkal nem tudnék együtt élni :S ott mindig cirkusz van, valaki mindig morog valakire; ja és még így is ATM automatának néznek, hát ha még ott laknék...

Anyóssal nem lenne gond, vele szerintem simán együtt lehet élni, sosem szólt bele az életünkbe, de párom valahogy nem akarja, hogy ideköltözzön -meg anyós se- pedig idős, egyedül él, nehezen mozog, de nem akar jönni

Nagyimékkal lehet együtt élni, nagyim valahol megrekedt huszonéves korában, laza, rugalmas, persze szeret megemlíteni minden apróságot, kíméletlenül és kéretlenül közli a véleményét, de abszolút kezelhető. Öregapám pedig a maximálisan toleráns ember, elfogadó, hogy nagyimat elviselje ez a tulajdonság kell is (nem tudom hogy az együttélésük alatt fejlesztette ki vagy már gyárilag rendelkezett vele); szóval ha nagyon muszáj lenne hozzájuk szívesen költöznék, de ne legyen muszáj

Nálunk sokkal rosszabb a helyzet ill. volt amíg otthon laktunk.

Amíg párom iskolába járt volt hogy minden nap én vittem neki enni mert semmi nem volt otthon.

Amikor elkezdett suli mellett dolgozni akkor az egész megkeresett pénzze arra ment rá hogy bevásárolt a konyhára. Nem egyszer volt hogy bevásároltunk mindent egész hónapra, még elvárták hogy álljak neki főzni is.

Eddig én is csak a gyerekeket néztem, de rájöttem felesleges mert semmivel se jobbak.

Rengeteg mindent kapnak ruhát, bútort, de semmit nem becsülnek meg. Vagy 2 nap alatt tönkre teszik, eldobálják elégetik.

Apósom soha a büdös életbe nem dolgozott, de még otthon sem, alkoholista.

Szüleimhez is állandóan oda járnak kuncsorogni, de mondtam szüleimnek hogy semmit ne adjanak, nem kötelességük eltartani őket. Ha a kisujjadat nyújtod a karod nem elég.

Ha még azt mondaná anyós anyukámnak: Nincs mit enni, tudnál adni 1000ft kenyérre szalámira? Akkor még csak csak azt mondja az ember jó, de nem : nincs cigire pénzem adjál..

Sógornőm is olyan természetesnek vette hogy mindeért páromat hívogatja ez kell az kell, csináld meg..amíg be nem telt a pohár és megmondtam neki? szét tudtad rakni a lábad szülni (azóta 2 van neki, de 6 lenne) van családod lásd el, old meg a gondjaidat ahogy tudod.

Van egy határ aminél mindenkinek betellik, a kérdés csak az kinek mikor jön ez el. Én már ott tartok hogy kijelentettem páromnak ne haragudjon meg de ha megyünk látógatóba én biztos hogy nem megyek hátra a szüleihez. Nincs gusztusom a lakásba se bemenni.

De érdekes amit írsz. Hát hallod, majdnem ugyanezt élem át én is. A barátom úgyanígy, évek óta arra rendezkedtek be a munkakerülő szülei, hogy ő eltartja őket. Most 31 évesen fellázadt ez ellen, velem akar lenni, családot akar, és azért keresni a pénzt, hogy ezt meg is teremtse.

Persze az anyja nem engedi ezt csak úgy, megy a lelki terror: cserbenhagytál, mi lesz így velünk, kilakoltatnak stb...Persze hiába keres a fia neki munkát, semmi sem jó.

Úgy látszik, nem egyedi ez az eset. Én szigorúan állok a barátomhoz e téren, és nagyon is kockáztatok, mert elveszíthetem. De közöltem, hogy 10 Ft-ot nem adhat anyjának, mert az nem tesz semmit azért, hogy neki legyen. Lehet kegyetlen vagyok, de amíg más törekszik arra, hogy legyen, addig aki csak ül otthon, kávé, cigi és sorozatok és ez megy leglaább 30 éve, na ott asszem nincs helye könyörületnek.

Mi egy házban élünk, külön háztartásban. Anyósomék nem szólnak bele a dolgainkba. Vasárnaponként náluk eszünk, a hét többi napján alig találkozunk, mivel én nem megyek át, ők sem, maximum akkor, ha hoznak valami kalácsot. Ha akarnak valamit, fölhívnak telefonon, vagy bejelentkeznek, hogy majd átjönnek kávéra, de ritkán jönnek. Kimondott súrlódások nincsenek, de csak azért, mert anyós nem az a feszkógenereáló típus. Ha van is valami baja, inkább elfojtja magában.

Egyébként jobb külön, az a teljes önállóság. Ha akarsz fejre állsz pucéran az udvaron, mert a tiéd, és azt csinálsz, amit akarsz, hangoskodsz, virágot ültetsz, bezárod a kaput, ha nem vagy kíváncsi senkire, átalakítod a házat, ha így nem tetszik stb.

Látom akkor neked is ismerős szitu.. Páromat szinte alig nevelték anyósomék mert 9 évet volt nevelőszülőknél, 16 évesen került haza az igazi szüleihez. Ettől függetlenül állandóan párom húzta ki őket a nincselenségből..Most 1 hónappal ezelőtt ismét kellett nekik, mondtam hogy ez volt az utolsó páromnak nem azért járok ki külföldre dolgozni hogy őket eltartsam. De persze ezen felül még van bőr ak épükön elvárni hogy én rakjam újra a tetőt és csináljam meg a házukat.

Mielőtt félre értené valaki én szívesen segítek szüleimnek bármikor bármiben, és ezt tartom normálisnak. De amikor egy olyan szülő követelőzik akinek semmit nem köszönhet a gyerek, és csak abból élünk amit a gyerekek után kapunk mert büdös a munka.. az mindennek a teteje.

Nekünk két hét alatt még nem volt alkalma kérni :) Még... Mi azért akartunk fizetni, hogy elkerüljük a szemrehányásokat.

A legjobb az egészben, hogy hallgattam, hogy nem tudjuk megfogni a pénzt, mert a férjem autóra költi, ami mellesleg nekem is bejön. Nem bánom, sőt... Otthon egy Ladája volt, hadd költse... Mégis az ő pénzük fogyott el állandóan:))

Mostmár a levespostáról kéne leszoktatni, de hogy mondjam meg neki, hogy ne küldje, mert a legutóbbi is elakadt a budiban?! Anyumnak megmondtam, hogy nem fér, és felfogta... Hogy létezik?!

A kölcsönkérés anyósék felől nem szűnt meg mióta elköltöztünk, apósom lazán felhívja a férjem, hogy holnapra kér százezret, mert neki valami azonnal kell.

Meg amíg részben ott laktunk, akkor anyós folyton bizonygatta, hogy mennyit fogyaszt a férjem számítógépe, letekerte a tűzhelyet, ha nem voltam a konyhában (az nem állt össze a fejében a mai napig, hogy az órákig párologtatás és a felforralás, majd takarékra állítás közt mi a különbség). A hűtőből elfogyott kaját is felemlegette az anyósom, pedig ha főztünk, vettünk alapanyagot, max. egy-két kimaradt darabot, vagy apróságot használtunk el. Emiatt akkor pattant el a cérnám, mikor már rég csak egy-egy napokat aludtunk ott, meg a férjem a holminainak egy részét ott tárolta, és anyóspajtás kinyafogta, hogy kétszer annyi pénzt kér havonta. A szüleimnél laktunk, ott használtuk a fűtést, ott mostunk, fürödtünk, és anyám mindig úgy vásárolt be, hogy mindenből jusson nekünk is. Néha mi úgy vásároltunk valamiből, hogy teljes családi mennyiség legyen, de nem várták el, de fel sem merült, hogy egy fillért is kérjenek azért, amiért ott élünk.

Mi most sikerült elköltözzünk, egy évet éltünk anyósomékkal. Háttt, két hete lakunk külön... Semmi pénzért nem mennék vissza.

Mi feleztük a költségeket, csak jöttek a kölcsönkérések...

Apósom az a tipikus, a nőket sz@rba se kell venni típus, anyósom a sírással zsarolós típus. Napi rutin az volt, hogy Ettél? Miért nem? Miért azt? Akkor én sem eszek! De volt más alternatíva: random történések, amihez semmi köze 3...2...1... hiszti/bőgés/csörömpölés/duzzogás...

Az is probléma volt, hogy a szülők nem bírják egymást. Szüleim nem jöttek látogatóba, mert érezték, hogy fölöslegesek. Ez is rossz volt.

Nem tudom, más hogy van ezzel, de nekem tele lett a tököm egy év alatt a hallgatással, főleg, hogy nagy a pofám...

MI lassan 1 éve vagyunk párommal saját albérletben. Saját otthonról, házról álmodunk és rengeteget dolgozunk érte én pl külföldre kényszerültem mivel hitelt soha a büdös életbe nem veszek fel.

Párommal 8 éve vagyunk együtt, 2009-ben hozzánk költözött a rossz körülmények miatt ami otthon volt néluk. (szomszédok voltunk ráadásul) Amit tudok amióta elköltöztünk szüleimtől: ezerszer jobb és ez volt életem egyik legjobb döntése. Szeretem szüleimet bár édesanyámmal nehezen férek meg.

Nővérem pl 18 évesen szült, férjhez ment de 3 év után haza költözött a gyerekkel, 10 évig laktak otthon. Én azt mondom jobb ha a fiatalok nincsenek egy fedél alatt az idősebbekkel, mindig konfliktus van csak belőle.

Egyrészt ha nincs jövedelem, logikus hogy rákényszerül hogy otthon maradjon, de akik keresnek és saját lábukon megtudnak állni és nem szorulnak a szülők még segítségre ellátásra, nem értem miért maradnak otthon. Nekem sok ismerősőm így lakik otthon, mivel egy forintot se kell letenniük, a család jómodú minden az ölükbe hull. Így kényelmesebb nekik, mások pedig egyszerüen életképtelenek egyedül mivel anyuci kicsi fia vagy elkényeztetett lánya..

Én már nem élek, és csak akkor vállalnám újra, ha nagyon megszorulnánk, vagy családtagom ellátást igényelne, és máshogy nem vagy nehezen lenne megoldható.

Az én szüleimnél nem a függetlenséggel volt a baj, ők semmiben nem szóltak bele, anyóséknál viszont rémes volt lakni, mert az idetedd-odatedd beleszólásoktól kezdve a minden máshol történt miatt hátam mögött duruzsolásig minden volt.

Imádom anyámat de nem tudnék vele élni.

Anyósommal meg főleg.

Szerintem jobb külön, de mindenki maga döntse el.

Nekem nagy a pofám, nem tudnék együtt élni se Anyáékkal, se Anyósékkal.

Tudom, a hiba tuti bennem van...