Fruzsi születése

Már több mint 4 éve voltunk együtt, mikor összeházasodtunk. A párom már akkor nagyon szeretett volna kisbabát. Én viszont még nem éreztem magam elég felnőttnek (22 éves voltam), ahhoz, hogy gyermekem legyen.

Majdnem másfél évnyi próbálkozás után sikerült. Világéletemben menstruációs gondokkal küzdöttem, így ha netalán késett, vagy meg sem jött, akkor én nem gondoltam arra, hogy akár terhes is lehetek. Végigcsináltam egy gyógynövényes kúrát, ami 3 hónapos volt (decemberben kezdtem). Ez segített volna, hogy helyre jöjjön a menzeszem és ezáltal könnyebben teherbe essek. Sok reményt nem fűztem hozzá. Március 6.-án kiderült, hogy igenis segített. Négy nap eltéréssel csináltam két tesztet. Az első negatív volt, a második viszont egyértelműen pozitív. Elmentem a nőgyógyászhoz, aki megállapította, hogy valóban van "valami”, de ez nem biztos, hogy egy magzat! Két hét múlva visszamentem, ekkor már biztos volt, hogy az a valami, egy ici-pici élet.

Miután kiderült, hogy terhes vagyok, még kb. egy hónapot dolgoztam. Élveztem az itthonlétet, ami jól is jött, hiszen volt egy hónapnyi rosszullétem. Már ha a hűtőre néztem, a WC-re kellett mennem. Sem étel, sem ital nem maradt meg bennem, csak akkor, ha a párommal ettem. Mondta is Jani, hogy ez a gyerek már most családcentrikus. Leszámítva ezt az egy hónapot, élveztem minden percét a terhességnek, és nagyon szeretem kismamának lenni.

Október 28. volt az első kiírt időpontom. Volt izgalom a családban, hiszen Ő volt az első unoka mindkét családnál. A szüléstől nem féltem, hiszen nem tudtam milyen, de attól tartottam, nem fogom észrevenni, hogy az már az! Ma már tudom, hogy ezt a dolgot nem lehet nem észrevenni.

2007. október 25-én este éreztem, hogy időnként megfeszül a hasam, de csak ülve. Másnap reggel már fekve is éreztem. Végig a terhességem alatt nagyon melegem volt, ám aznap rázott a hideg, fáztam. Hőemelkedésem volt. A doki azt mondta, ha úgy érzem, menjek be, legfeljebb hazaküld. Pontban délre értünk be a kórházba, addigra lázam lett. Így először arra kaptam egy szurit. Majd szépen elkezdett szivárogni a magzatvíz. Folyamatosan jártam CTG-re, majd azt mondta a dokim (este 7-kor), küldjem haza a családot, mert ebből majd csak reggelre lesz baba, ugyanis nem akartam tágulni. Fél 8-tól voltam a szülőszobán. Apás szülésről nem volt szó, mert a párom nem bírja a vért, a tűket ezért nem is akarta.

Nagyon fáradt voltam, mert akkor már kb. 2 hete csak napi 4-5 órákat aludtam. A folyamatos CTG-k és vizsgálatok között volt alkalmam kipróbálni a labdát és a fürdőt. Nekem mindkettő nagyon jó volt, főleg a fürdő, ami segített kicsit tágulni.

Majd éjszaka fél egykor telefonáltam a páromnak jöhet, mert lassan itt az idő. A doki és a szülésznő végig velem voltak, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok nekik. Bíztattak, segítettek. Végig vidám voltam, még mondta is a dokim, hogy nem hiszi el, hogy fájásaim vannak, mert még most is mosolygok, hangom szinte nincs.

Fél 2 előtt mondtam a dokinak, hogy jó lenne, ha most már vége lenne, mert szeretnék végre aludni, és már a fájásaim is nagyon erősek voltak. Azt mondta 10 perc és meglesz. Nem hittem neki, és az idő is nagyon lassan telt.

Végül aztán október 27-én, hajnali 1 óra 35 perckor megszületett a kislányunk, Fruzsina, 49 cm-rel és 3180 grammal.