Fiatalok! Gyakoroljunk egy kis önkritikát! (beszélgetés)

Ja, mi is ezt ettük. Jó lett volna otthon maradni, szépen elvégezni az egyetemet, aztán munkát vállalni, 26-27 évesen egy kis lakáshoz jutni, aztán gyereket vállalni - de ez most otthon önerőből lehetetlen. Nem tudom elképzelni, hogy ha nem jöttünk volna ki, most pl. hogy élnénk meg egy albérletben.

Mondjuk, az én családomban is mindig osztja az észt a 40-50-es generáció. Igaz, hogy ők mind csak szakmunkást vagy érettségit végeztek, kifizették nekik a szülők a lagzit, odaköltözhettek hozzájuk, kaptak telket és segítséget az elinduláshoz meg építkezéshez, míg én ezzel ellentétben egy forintot nem kaptam, sőt, még nekem kellett fizetnem azért, hogy otthon élhettem, de azért tudják mondani, hogy bezzeg ők meg tudták csinálni, én meg nem.

Na, bekaphatják ;)

"nem gondolom, hogy bárkinek bármit bizonyítania kell,"

Na, pontosan erről van szó. Minek? Kinek?

"Gyereknevelés, lakásszerzés, munka"

Ööööö... az oké, hogy nálad ezek a prioritások, de az általad kifogásolt generációnak miért kellene, hogy szintén ezek legyenek?

Egyrészt nem gondolom, hogy bárkinek bármit bizonyítania kell, másrészt a két generáció egyáltalán nem ugyanabból a helyzetből indult az életben.

Éppen ezért nem értem a "bezzegelést". Örüljön, hogy ő még akkor volt fiatal, mikor kicsit jobban lehetett tervezni, nem kell b*szogatni a mostani fiatalokat, akik már átélték a világválságot, az évekig tartó 10% feletti munkanélküliséget, a devizahiteles összeomlást és azt, hogy a munkáltatók mindenhol 2 diplomát és 5 év tapasztalatot várnak el.

Örüljön, és gondolkodjon el azon, vajon ő is ugyanazt a hátteret nyújtotta-e a gyerekének, amit anno neki a saját szülei.

Na meg, érdemes megnézni az észt osztó 40-50-es generációt, akik arról papolnak, hogy ők bezzeg normálisak voltak, dolgoztak, gyereket vállaltak és így tovább.

Most ennek a rétegnek a többsége elszegényedett, munkanélküli és elvált. Vagy mindhárom egyszerre. És ők nevelték "ilyenné" a mostani generációt...

Tudom, hogy már régi a cikk és valószínűleg senki nem olvassa ezt a fórumot, de nem bírok szó nélkül elmenni mellette. Hülyeségnek tartom ezt az egész összehasonlítgatást a korábbi generációkkal, mert teljesen más a gazdasági és társadalmi háttér is, és baromi általánosító dolog azt mondani, hogy a mai huszas generáció csak lézeng és hobbiból él otthon 25 évesen meg szül 35 évesen.

A mai 45-50 éves generáció - a mostani huszasok szülei - még simán megtehették, hogy csak 16-18 éves korukig tanulnak, akkorra már a kezükben volt egy szakma, amivel el tudtak helyezkedni. Ekkoriban nem volt divat összeköltözni esküvő előtt, szóval akik együtt akartak lenni, bizony egyből házasodtak - és általában valamelyik szülőpárhoz költöztek be, nem saját magukat tartották fent albérletben (tisztelet a kivételnek). Így könnyű volt gyűjtögetni, ráadásul ekkoriban még a gazdasági helyzet is olyan volt, hogy a szülők általában ki tudták fizetni a lagzit, a menyasszonytánc pénzét megtarthatták a fiatalok és gyakran kaptak egy telket vagy pénzt segítségként, hogy elinduljanak az életben. Na, a mai 45-50 éves generáció javarésze még olyan körülmények között élt, hogy ha akarta, simán össze tudta rakni az életét 25-30 éves korára.

Megnézem azt, hogy ma 16 évesen egy szakmunkás bizonyítvánnyal a kezében ki kap munkát. Megnézem, hogy melyik szülő örülne, ha a gyereke 18 évesen házasodna és beköltözne hozzájuk a feleséggel/férjjel meg a gyerekkel. Megnézem, melyik szülő tud ma 18-20 éves gyerekének lagzit fizetni, telket adni, pénzzel segíteni.

Igen, nőttek az emberek igényei is, de nőttek a világ elvárásai is. Nem mondom, hogy a mi szüleinknek aranyélete volt, de tény, hogy könnyebb volt összekaparni az alapot, ráadásul nem volt jelen ez a mostani hatalmas bizonytalanság. Azt hiszem, a mostani 20-as generáció azért tolja ki pl. a gyermekvállalást is, mert látta, hogy esnek pofára és szegényednek el a 2000-es években azok a családok, akik alatt nem volt megfelelő alap.

És kivel élsz? Egyedül?

Nem mindegy szerintem, hogy milyen háztartásban, és hányan laktok... És nem mindegy, hogy miből kell kivenned a részedet, és az pontosan mekkora rész.

Természetesen az ember egymaga egy albérletben mondjuk sokkal szarabbul jön ki, mint a szüleivel, de ugyan ez elmondható akkor, ha saját lakása van, és még élnek mondjuk mellette ketten, akik történetesen nem szülők.

Akkor már oszlik a rezsi, a kaja pénz, és minden más.

Hahó! Nem ezt irtam! Pár éve abból tartotta el saját magát, és a házat, mivel egyedül volt benne. Akkor persze nem tett félre, mert néha kajára is alig maradt hó végére, igy én segitettem neki ilyenkor azzal, h pl. vettem ezt-azt mikor oda mentem. De azért többnyire megvolt.

Az elköltözés már mostani téma. Természetesen nem ő tartja fent az egész házat, hiszen a szülei is ott élnek, tehát csak bele adja a maga részét a rezsibe meg a kajába. És már eleve többet is keres picivel mint pár éve.

Amúgy igy sem nagy luxus, mert a kaját általában máshol vette meg, mert kinézték a szájából. Az elköltözésre pedig apárnként is, de gyűjtött, s most kimegy...

Hát ez elég sajnálatos amit leírtál.

Nem olvastam utána az előzményeknek, szerintem ez is elég baj így.

Nálunk is amúgy ez megy, csak itt annyi különbséggel, hogy após ha bajvan megsegíti a fiát, aztán utána meg földobálja meg fölhányja neki...

Szóval tényleg csak akkor kér kölcsön párom ha nagyobb gond van, mint pl most hogy csak úgy 30 ezret megvontak neki...

De érdekes mert ezzel szemben az én apukám jóval szegényebb mégis ha bajvan azonnal a semmiből is előkerít... és soha nem kéri hogy adjam vissza sőt el sem fogadná soha pedig mondom hogy én visszaadom... a két apuka között ég és föld a különbség pénzileg is meg mindenhogy mert amíg apósnak van pénze ( százezres nyögdíj, meg még azon felül is pár százezer forint...) addig apu néha örül ha kajára futja...

Pedig rendesen dolgozik minden. Csak vonnak tőle, de ez most egy másik szitu már.

Szóval após azt a néhány ezer forintot amit a fia elkér tőle teszem hozzá soha nem hülyeségre csak kajára, azt sajnálja és nem kicsit...

Néha igen nagy utálatot érzek iránta, de nemtudok mit tenni. Egyenlőre, de lesz még az az idő, hogy visszakapja a kedvességeit, nem tőlem, hanem Istentől mert mint tudjuk Isten nem bottal ver..

Miről beszélsz? :) Magát tartja el mér rég óta. Az, hogy a szüleivel élt eddig, az egy dolog. De 19 évesen magára is hagyták több mint 1 évre egy két emeletes házban és eltartotta magát... Nem volt ezzel gondja.

És most is a saját erejéből megy ki. Nem, hogy nem támogatták őt anyagilag, hanem még egy zsömlét sem adnak neki reggelire, mert annyira sajnálják a saját gyereküktől a kaját (úgy, hogy leadta a rezsi,kaja pénzt!)

Nagyon jó meglátás! Ehhez vedd még hozzá a rendszerváltás óta hatalmasra nyíló társadalmi különbségeket, a hatalmas információszabadságot, a rossz értelemben vett liberalizmust, a médiában tomboló értéktelenséget, a tekintélytisztelet teljes hiányát, stb.

Nem vethető el persze a huszonévesek egyéni felelőssége sem, de könnyen belátható hogy a körülmények bizony erősen ellenük vannak.

Őszintén szólva én nem nagyon értem az ez iránti sajnálkozást...pláne, hogy inkább el-és megítélést vélek kiolvasni a cikkből szánalom helyett.

Ezeknek a fiataloknak is megvan a "funkciója" például nem jelentenek veszélyt munkahelyeken, mint potenciális vetélytárs.

:)

Ameddig egy szülő megteheti, hogy életképességre nevelés helyett pénzzel tömi a 30-as cél nélküli csemetét, tegye, az Ő baja.

Az alkoholizmus meg nem nagyon válogat egzisztenciális helyzet szerint, csak a kevésbé tehetősökön ez jobban látszik.

Na az érne meg csak igazán...

De róluk még nem lehet beszélni, mert még csak tizenévesek, messze, nagyon messze vannak még az önálló élettől. Viszont óriási problémák lesznek, ez már most látszik, pedig még csak az iskolapadban ülnek.

Ami ide tartozik, sokan írták a szülők hibája, nem foglalkoznak a gyerekkel stb.

Azt azért vegyük figyelembe, hogy azok, akik a 80as években vállaltak gyereket anno előrelátták az életüket, tudták, hogy x beosztásban x idő múlva mit tudnak elérni, aztán jött a rendszerváltozás és kicsúszott a talaj alóluk, tök új körülmények, nem tingli-tangli az állambácsi tenyerén, keményen meg kellett küzdeni innentől mindenért... nem ők nem akartak -jobb esetben- foglalkozni a gyerekkel, egyszerűen nem jutott rá kellő idő... én is egyfolytában ide-oda voltam "lepasszolva"

Persze ez nem menti fel minden alól a fiatalokat, hisz belőlem is "ember" lett, de én mindig is ilyen önálló voltam, valaki viszont nem, de a szülők nem tudtak vele foglalkozni... sokszor ezt az időt pótolták az anyagiakkal... így torzult az értékmérő, sztem.

Bár ha itt tartunk akkor a 90es generáció is megérne egy misét...