Félember

Félemberként ébredek minden reggel, így élek s létezem, hiányzik a másik felem.

Vajon én hiányzom neked, ugyanúgy vársz engem?!

Merre tartasz, itt vagy már közel?!

A négy fal között, most még erősebben érzem, Félember vagyok, s ha nem jössz, az is maradok kedvesem.

Szeretnék már szeretni, s szeretve lenni.

Együtt sírni, együtt nevetni.

Együtt harcolni, együtt győzni.

Közösen csinálni, mindent megosztani.

Együtt indulni, közösen érkezni.

Mondd hol vagy, miért nem jöttél még el?!

Félember vagyok nélküled, hiányzik a másik felem.

Egészíts ki kérlek, s én is kiegészítelek téged.

Gyere alkossunk egy egészet, ketten, közösen, s a hármas kötéllel erősítsük meg, a szövetségünket.

Hiszem, hogy ez összetart, s sosem szakad majd el, örökké velünk marad, biztonságba helyez, s megvéd bennünket.

Várlak majd az elágazásnál, ahol az utunk összeér, s ha te érkeznél elsőként, nézz hátra, s lásd meg, jövök már feléd.

Egymáshoz érve, kezemet a kezedbe helyezve, továbbhaladva az úton, de most már közösen, megígérem, hogy társad leszek egy örök életre, s ígérd meg te is, hogy mellettem maradsz, s szeretni fogsz örökre!

“Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmuk vala az ő munkájukból.

Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.

Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?

Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.”

/Prédikátor könyve 4:9-12/

“És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítő társat, hozzá illőt.”

/1Móz 2:18/