Félek a jövőtől, mi lesz így? (beszélgetés)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Igen, én is ilyen szerencsében reménykedek. Remélem leszek olyan mázlista hogy hirtelen visz el az ördög.😀
Egy velem egy korú utcabelim karácsony előtt elment bevásárolni, a pénztárnál összeesett és meghalt. Nem lenne jó így?
Kellene valami megoldás az idősek becsületes ellátására megfizethető áron. A mai elfogadható intézményeket a nyugdíjasoknak csak az 1/3-a tudja megfizetni.
Akinek a gyereke tud és akar is százezreket költeni idős szüleire esetleg éveken át, az nagyon kevés.
Mostanra nyugdíjba mentek a Ratkó korszak gyerekei. Rengetegen vagyunk. Egyszerre nagyon sokan fogunk lerobbanni, erre is gondolhatna a tisztelt kormány. Mi lesz velünk? Nem csak azt kéne mutogatni a tévében hogy mennyi sonka és kolbász fér be a kocsiba. Hanem azt a színvonalas idősek otthonát is, ahová be tud még a kisnyugdíjas is költözni.
Sajnos ezzel nem mondtál újat.
Ilyek ismeretében nem jogos a félelem az öregkori kiszolgáltatottságtól? Ne gondoljak rá miközben rettegek tőle? Azt hogy kell csinálni? Ilyen jellegű tanácsot örömmel fogadok. Ezt nem tőled kérdezem, hanem attól aki csak okoskodik és nem érzi át a kiszolgáltatottak nyomorát.
Nem. Esetleg annyiért, mint egy színvonalas nyugdíjas ház.
Egy magatehetetlen öreg mellé 24 órás felügyelet kell.
Németbe járnak ki innen gondozók. 2 hetes váltásban dolgoznak, mert nem lehetne máshogy kibírni még a nagy fizetés mellett se. Itthon annyi pénzt nem is kapnának. Legalábbis csak nagyon kevés sok százezret kapó nyugdíjastól.
De tudod mit mondtam :) nyugtával a napot, lehet a húgod szorulna még esetleg rád, ne aggódj előre!
Természetesen gondolkodj a jövődtől is, ez az élet rendje, de ne aggódj, ha félsz, még inkább befogod vonzani a bajt, mert beteggé tesz az aggodalom!
Fel a fejjel!
Én a legmesszebb menőkig megértem az aggodalmadat.
Nekem sincs senkim aki elesett állapotomban majd ápolna. Régen mikor generációk éltek együtt, természetes volt hogy az életerősebb családtag elgondozta az idős beteget. Ma már cikizik azt a fiatalt aki a szüleivel marad. A mai fiatalok máshogy élik az életüket.
Én jártam már elfekvőben mikor volt még ilyen a kórházakban. Egy életre nyomot hagyott bennem a látvány és a szag. Az is, hogy nem etetik, nem itatják csak hébe-hóba a tehetetlent, hogy kevesebbszer kelljen pelenkát cserélni. De így is szörnyű, le se írom milyen volt a test a pelenka alatt.
Öregek otthona? Ugyanez. Sokszor voltam látogatóban. A még beszélni képes öregek mesélik más beteg hozzátartozóinak hogy mit tesznek és mit nem a gondozók a családtagjukkal. Megrázó volt ott is amit nekem meséltek és láttam, és biztos hogy nem tudok mindent.
Szóval a vég előtti félelmem nekem is megvan, mert ha nem sikerülne időben végezni magammal, rám is ilyen sors várna.
Szegény nagymamám gyakran mondta hogy ő nem lesz ágyban fekvő, ha gyengül, ő bizony felakasztja magát. Nem sikerült. Hirtelen kapott agyvérzést és 2-3 hónapig gondozásra szorult. A két lánya gondozta el nagyon lelkiismeretesen, mégis szenvedett sokat.
Az a baj, hogy amikor már oda sandít az ember, már késő várólistára iratkozni. Akár 4-5 év, kihalásos alapon szabadul fel hely. Munkám során gyakran látom, akinek végképp nincs senki hozzátartozója, még az ápolási osztályra is vár. Ráadásul ott nem lehet végtelenségig, pénzért sem.
Több helyre szoktak kitölteni jelentkezési lapot, amelyik előbb bejön, az nyert.