Értünk dolgozó angyalok

Találkoztam angyalokkal. Ők nem kérkednek, csak végzik a dolgukat és mindig van náluk egy mosoly. Nagyon fontos, hogy ők vannak, mert így nem vész el örökre az egészségügybe vetett bizalmunk. Amikor betegség idején egy ilyen angyallal találkozunk, nem érezzük annyira a kiszolgáltatottságot. Csak azokról az angyalokról írok itt, akik tényleg azok. Mert a jóságuk nem pénztőről fakad. Akik nem vártak soha semmit a jóságukért, figyelmességükért cserébe.

Az első ilyen angyal a védőnőm volt. Első babánknál, tapasztalatlanságunkban nagy segítség volt. Kétemberes babánkkal nem volt könnyű. Este nyolctól, hajnalig sírt. A szoptatással sem volt egyszerű. Kisfiam nem tudott szopizni én meg nem tudtam szoptatni. Elszerencsétlenkedtünk egymással. Kifáradtunk, de ő biztatott. Így sikerült kihúznunk három és fél hónapig csak anyatejjel. Aztán amikor tápszer kellet, akkor is biztatott. Mindig éreztette velünk, hogy jól csináljuk és mindent megteszünk. Nekem ő ezekben az időkben egy angyal volt. Mindig felhívhattam, akár éjjel is. Sőt, vasárnap a telkén is fölvette a telefont és kedvesen válaszolt a soros kérdésemre.

Angyalunk a körzeti gyermekorvosunk is, akit szintén bármikor kereshetünk. Aki megkönnyezte velünk, ha valamelyik lurkót kórházba kellett küldenie. Egyik alkalommal fertőző osztályra kellett vinni a kisfiam. Én várandós voltam, így a közelébe sem mehettem az osztálynak. Kitiltottak. A dolgozók látták, hogy mennyire aggódunk a férjemmel. Másnap a főorvos fölvette a férjemet a kisfiunk mellé az osztályra. Angyal volt ő is. Amikor meggyógyult a kisfiunk és csomagoltak, mindenki eltűnt az osztályról. Alig tudtak elköszönni. Előtte a takarítónő figyelmeztette a páromat, hogy meg ne próbáljon borítékot adni a dolgozók közül bárkinek is, mert az náluk nem szokás. Ilyen is van.

Ott vannak azon rendelőintézeti dolgozók, akikhez ha gyerek vagy idős (vagy bárki más) kerül vizsgálatra, türelmesek, mosolygósak, megértőek.

Na és nem tehetem meg, hogy ne szóljak azokról akik nem az egészségügyben dolgoznak, de azért emberek veszik körül őket. Az eladók, akik lelkiismeretesen átolvassák nekem az összes szalámi, miegymás összetételét, tejfehérje után kutatva. Az óvónők és tanárok, akik nem teszik le pedagógusi mivoltukat a műszak végén. Az egyik tanárnéni ilyen volt. Legnagyobb lurkóm alsós tanítónénije sokszor már akkor is délután négyig maradt az iskolában, amikor még nem volt kötelező. Ő nem csak a gyerekeket tanította szívvel lélekkel, hanem a szülőket is. Teljesen magát adta. Ha kérdésünk volt, vagy aggódtunk, bármikor megkereshettük. Na de nem csak a gyerekek miatt lehetett megkeresni. Ő minden szülőről tudta, hogy éppen hogy van, mik a gondjai. Ma is csodálkozom, hogy hogyan tudta mindezt elhordozni és felkészíteni a maga négy gyermekét a főiskolára.

Na de a szívvel lélekkel emberek nem is szoktak kérkedni. Csak adnak. Lehet találni belőlük. Lehetetlen mindenkit megemlíteni, így csak a nekem legfontosabbakat írtam a teljesség igénye nélkül. Remélem más is találkozott már ilyen emberekkel, akik értünk dolgoznak, értünk dolgozó angyalok.