Elzárt szerelem

Ha igazán szeretsz valakit, azt gondolod, nem számít a pénz, nem számít, ha nincs, mert az a lényeg, hogy szerelem van.

Csak azt felejted el, hogy mégiscsak számít, mert abból van fedél a fejed felett, étel a hasadban.

És mi történik, ha a szerelmed bajba kerül? Mindenáron segíteni akarsz neki. Akkor is, ha ezt azt jelenti, mindent és mindenkit hátra kell hagynod az eddigi életedből. Érte mindent megteszel.

Aztán megtörténik a baj: elválasztják tőled. Évekre.

Próbáltam legyőzni a fájdalmat. Nem sikerült.

Csak feküdtem és imádkoztam, sírtam, üvöltve.

Elvittek. Nem látlak sokáig. Mi lesz velünk?

Várni fogok rád! Te várni fogsz rám? Odabent?

Vagy elfelejtesz?

A lelkem egy darabja elveszett. A többi is összetört.

Kiállok érted és hiszek benned!

Nagyon hiányzol.

Próbálok álmodni rólad és veled. De az ébredés, az nagyon keserű ilyenkor.

Te vajon mennyit gondolsz rám? És meddig?

Még érzem az utolsó érintést a kezemen. Ahogy kicsúszott belőle a tiéd.

Még látom a félmosolyod, ahogy azt mondtad: - Ne aggódj, rendben leszek.

Hamiskás volt a mosolyod. A szemet elárulta: te is félsz.

Mi lesz most velünk?

Bébi, én örökre szeretlek. Mindent megteszek érted. Nem számít a távolság, a rácsok, az idő, a pénz! Túlélek addig, míg nem találkozhatunk újra!

Az a baj, az órák lelassultak, mintha egy hétig is eltartanának. Évszázadoknak tűnnek a hónapok.

Veled szeretnék lenni. Nem érdekelne a bezártság sem, ha veled lehetnék. Nem engedik.

Kérlek, tarts ki! Szeress és emlékezz rám minden percben!

"Mint a húsba vésett műtéti heg,

múlhatatlan ott van

egy emlékfoszlány arról,

hogy egyszer boldog voltam."

(Likó Marcell)