Páros magány

Történetünk nem egyedi a mai világban. Interneten ismerkedtünk meg. Néhány rövid levél után, mindketten szingliként, randit beszéltünk meg. Szerencsétlenül induló nap volt, rengeteg előre nem látható kis problémával, de aztán mégis találkoztunk. Maga a férfi először nem fogott meg. Kávézóba mentünk, kínos csend… nem tudtuk, mi legyen a téma. Ő Bloody Mary-t, én kávét kértem. Szép szeme van, jegyeztem meg magamnak. Rövid találkánk véget ért, nem volt csók meg egyebek, de megbeszéltük adunk még esélyt egymásnak. Így is történt. Moziba mentünk, bowlingozni, lángost enni… stb., teltek a randik és eljött az idő, amikor éreztem ő az a férfi, aki odafigyel rám.

Megdobbant a szívem mikor újra és újra megláttam. Eljött néhány hét múlva az az idő, amikor mindennél jobban kívántam őt. Elvitt magukhoz nem mutatott be a szülőknek, rosszul is esett. De az éjjel gyönyörű volt, figyelmes, szenvedélyes. Beleszerettem. Aztán 1-2 hét múlva hazavitt, szülőknek bemutatott. Nem arattam nagy sikert. Elvált nő 3 gyerekkel. Mindenki le akarta beszélni rólam, saját magam is úgy érezve joggal. De ő akart, ő erősebb, mint én, küzdött. Sétáltunk, randiztunk, horgásztunk utaztunk, szeretkeztünk..

Már tudtuk, elkerülhetetlen a gyerekekkel való találka, félt ő is, én is, mi lesz, ha nem kedvelik meg? De a vártnál könnyebben megszerették. Kialakult bennem egy csodálat a jót láttam csak, azt hogy imádja a gyermekeim, hogy rajongva szeret engem. És mint minden csoda ez is elmúlt. Sok rejtett számos hívás... nem fogadott sms. A barátnő, aki nem tudta, hogy csak volt... Hogy már más van. Számonkérés, vita, hogyhogy nem mondtad el neki? Aztán csend, szeretlek és nem lesz több ilyen. Majd teltek a hetek, a hónapok. Terhes lettem, méhen kívüli, elvették a gyermekem, ő pont dolgozott, nem jött hozzám... egyedül is mentem haza a kórházból, úgy éreztem semmit sem jelentek neki. A barátnőm is egyetért velem, és jött a jó tanács, menj vissza az exhez írj neki, és megtettem. De rájöttem, hiba volt. Nem szeretem már, nem akarok tőle semmit. Nem is akarok tőle semmit. Nem mondtam el neki. A szerelmem közben valahogy nem ért meg, és jönnek a nem fogadott ismeretlen hívások. Egy volt ex. És nem bírom, visszahívom, a nő röhög, amikor elmondom, ki vagyok és leteszi a telefont. Kimegy dolgozni külföldre, közli. Rendben, egyezem bele. Megadja a e-mail címét, hogy nincs nete és néha nézzem meg a leveleit. Megkapom a jelszókat is. Meg is nézem. Mi márciustól vagyunk együtt és most szeptember van. Rengeteg levél kb. 20 nőnek találkozókról, lehetséges randikról. Bókok, dicséretek. És az exek... Mert a levelekre válasz is jött, megkérdeztem, mi ez? Nem ő írta, a haverja hülyült, nem gondolom ugye hogy rajta hagyná, letörölné, ennyi esze neki is van, ez a válasz. Aztán msn, azonnali üzenetek egy randevúról, kávéház, sütizés, webcamszex stb.

És érzem, minden, amit ebben a csodálatos emberben megszerettem, az más számára is megkapható. És bár fáj, amit tett, vele maradok, gyerekeim rajongással, csodálattal szeretik, én őszinte, mély, sírig tartó szerelemmel.

És telnek a hónapok és hozzánk költözik.

Itt keresett munkát és mindent, amit szeretnék, megvesz, és bárhová mennék, elvisz, és mindennap beszélget a gyerkőcökkel, és játszik velük, és figyel rájuk, szeretkezéseink csodálatosak, szenvedélyesek.

Gyermeket szeretne, mindennél jobban. Szülnék neki, de veszélyes. Mégis belementem. Vár az orvos hétfőn...most december van. És tegnap függetleníteni vittem a telefonját és benne maradtak az sms-ek Az exek, kimenő nincs. Kitörölte vagy nem írt. Szeretném hinni, hogy nem írt.

Csodálatos férfi, nemcsak a külseje de a szíve is jó, de van egy nagy hibája... szereti, ha szeretik a nők, játszik velük... és félek, rettegek a gondolattól, hogy talán velem is. A mondat, hogy jobban szeretem az életemnél, semmit sem jelent ahhoz képest, ahogy szeretem. Ő nekem maga az élet, és a szívem minden összetört darabjával véresre sebezve magam, nem akarom elveszíteni…