Egyedül maradni 40 felett - barátokat keresni (beszélgetés)

Én 38 évesen váltam el a férjemtől. Akkor megfogadtam, hogy többé férfipizsama nem teszi be a lábát a házba.

Nekiálltam megvalósítani az álmaimat: bővítettem a lakást, beépítettem a tetőteret. hogy mindezt fizetni tudjam, bevállaltam két mellékállást.

Azt hinnéd, hogy meghalni sem volt időm? Hát alig.

Mégis, anélkül, hogy kerestem volna, véletlenül megtaláltam életem párját. Most 42 vagyok. Készülök felrúgni az életemet, nyelvet tanulok, ki akarok menni Ausztriába dolgozni, mert amit itthon csinálok, már nem igazi kihívás.

Ja, és férjhez megyek. :)

KÍíívánok Neked is hasonló jókat.

Én mindenképpen keresnék valakit.

40 év nem öregséget jelent.

Joga meg mindenkinek megvan hogy tàrsa legyen,mindegy hogy melyik korban.Hisz tàrsas lények vagyunk ,nem?

Szia!

[Én 40 évesen találtam meg a párom... most 42 vagyok.] Júniusban voltunk hastánc-táborban a kislányommal és jött egy hölgy még velünk, akivel együtt járunk táncolni.... és ott kérdeztem rá, hogy mennyi idős. Annyi mint Te! 47 éves és egy ragyogó nő (a férje jött értünk a táborba... hááát néhány évvel fiatalabb tuti ;))). A napokban hívott, hogy benevezett még egy táncos táborra július végén... nem megyek-e... :o)))

Nah, szóval ezzel csak azt akarom jelezni, hogy nem áll meg az élet.... sőőőőt neked most kezdődik. Keress egy, a hobbidnak megfelelő közösséget... legyen ez tánc,torna, kézműves csoport, túrázó kis közösség... bármi, és onnét már egyenes út az ismeretségekhez és a kiviruláshoz... Fog a Te férjed még a lábad előtt könyörögni! :o))))

Csak ügyesen... és felszabadultan! Sok sikert Neked! :o)

Camea

47 évesen maradtam egyedül. (A férjem "lecserélt" egy 15 évvel fiatalabbra.)A gyerekem nemrég múlt 18. éves, lassan önálló életet kezd.

Szerencsére szerető, nagy család vesz körül (szülők, testvérek, sógornők...), de mindenkinek megvan a saját élete.

A régi barátaink is kivétel nélkül családos emberek, így én már nehezen férek bele az életükbe. (egyébként is meglehetősen kínos a szituáció, hiszen a férjemmel "közös" barátok)

Kedvesek, szimpatikusak a kollégáim is , de mindenki rohan haza munka után a családjához, a párjához. Én szívesen mennék esténként moziba, szinházba,vagy csak beülni valahová egy jót dumálni, hétvégeken kirándulni, kerékpártúrákra..., de sajnos egyedül nem az igazi egyik program sem. Bevallom, még nem vagyok túl lelkileg a szakításunkon,, így most még férfira, társra egyenlőre nem vágyom. Igazából barátokat, "sorstársakat" keresek, akikkel (akivel)meg lehet valósítani az említett programokat, megosztani a gondolatainkat.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy ennyi idősen ez nagyon nehéz. (mármint barátokra találni)

Részben azért, mert a hasonló korúak (mindegy, hogy nők, vagy férfiak) vagy párkapcsolatban, családban élnek, vagy éppen társat keresnek. Én most elsősorban barátokra vágyom (a szó igazi, nemes értelmében).

Van-e ötletetek ezzel kapcsolatban? Esetleg van-e köztetek olyan, aki Budapesten él, és hasonló problémával küzd?