Egyedül is boldogan (beszélgetés)

Ó

Milyen igaz.

Sajnos én is egyedül vagyok rá adásul beteg is de

igaz meg vagyok mindent ugy kell kérnem hozzatok

ez nagyon rossz, de a másik oldalról már kezdem meg szokni akkor főzők amikor kedvem van semmit nem kell időre készitenem azt csinálok amit birok, ez van ......

Ez szerintem egy jól hangzó sablon, ha nem bántalak meg ezzel. Van benne igazság, De: az ember társas lény. Megtalálni magadban a boldogságot az egy dolog, de párkapcsolat nélkül élni és úgy boldognak lenni hosszabb távon már nem valószínű, hogy természetes. Ez olyan szingli duma-mentem magam alapon.

"Aki nem jól érzi magát egyedül, nincs kibékülve önmagával". Vajon egészséges, ha valaki mindig ki van magával békülve, vajon van ilyen? A fejlődés kulcsa, hogy a hibát keressük. Aki néha nem zuhan magába, az nem fog fejlődni, csak mosolyogni és boldogságot színlelni, mint egy Barbie-baba.

"Miért várja el, hogy mások jól érezzék magukat a társaságában, ha önmaga sem viseli el a saját társaságát?" Ha valaki a párkapcsolatában boldogabb ember, mint egyedül, akkor tényleg a saját társaságommal lenne baj?... Persze el van az ember egyedül barátokkal egy darabig.. De lehet hosszú távon egyedül boldognak lenni, ha őszinték vagyunk (persze sokfélék vagyunk)? És ha nem, akkor rossz emberek vagyunk, akik még nem békültek ki magukkal? Nekem ez elég mentegetős dolog és egy kicsit mesterkélt is. Ha őszintén és egyszerűen/egyszerűbben fogalmaznád meg a gondolataidat,ugyaneztezt írnád?

Én nem tudok egyedül boldog lenni. Igyekszem én és rá is fogom, hogy óhh mennyire happy és mennyire jó nekem így barátnőzni végre, úgysem volt rá időm, beülni koktélozni, programokat csinálni kicsit másképp, stb, de mégis akkor vagyok csak igazán boldog, ha melettem van az akit szeretek. Olyankor nem kell keresni, hogy mikor vagyok boldog és ráfogni, hogy most jó, mert belülről érzem, hogy bármikor jó akkor. Ehhez azért hozzá tartozik, hogy 22éves létemre van egy 7 éves kapcsolat a hátam mögött és előttem:), amiből néha kilépünk és mindig valahogy vissza. Lázadók vagyunk mindketten és lázadunk is rendesen. Lehet más lenne a helyzet, ha egy idegenre kéne várnom fehér lovon, akit még nem is ismerek és azt sem tudom, hogy mikor jön el, de így hogy már megtaláltam és nagyjából mindig "látószögben" van, igazából csak az a nagy kérdés, hogy mikor növünk fel. Nem tudom mi az a kapocs, ami összetart minket, de elég erős, csak valószínű rugóból van, ami néha kinyúlik, majd visszaránt:). De visszatérve az eredeti kérdésre, mikor külön megyünk egy picit, akkor mindig úgy hiszem, hogy most boldog leszek és élvezem majd az életet, de aztán mindig rájövök, hogy ez így egyedül nem olyan jó.

Klinikai eset?;)

Szia mamoca!

Nagyon aranyos vagy!Mar megtalaltam azt az embert akivel el tudom kepzelni az eletem hatralevö reszet:))) Ennek mar több mint negy eve.Össze is hazasodtunk,holott fogadalom kötött hogy többe nem teszek olyan "örültseget",de ugy erzem nem döntöttem rosszul:))) Ö meg nem volt nös,gyereke nincs,az enyemeket imadja,mi kell ennel több!?Jol kiegeszitjük egymast.

Legyen szep az ested.Puszi.

Csók MAUSI!

Bár én valószínű fiatalabb vagyok, rossz tapasztalatom nekem is van. Az első férjem elhagyott egy gyermekkel, a másodikkal a szívem alatt. A másodikat egyszer látta, 6 év alatt. Egy bajom van vele: hogy él! Három évig vártam, kerestem a nagy Őt, megtaláltam! Ma már elhiszem, hogy vannak rendes elvált férfiak is! Ő is nagyot csalódott az első nejében, talán ezért találtunk egymásra, ezért tudunk örülni minden egyes együtt eltöltött percnek, el tudjuk fogadni a másikat hibáival együtt. Mert a jó házassághoz két ember kell, szeretet, tolerancia, hűség, megbecsülés! Kívánom találj egy rendes embert, akit életed végéig melléd rendel az Isten! Puszi