Miért jobb magányosan, viszonylag boldogan ellenni, mint úgy, hogy van valaki, aki érdekelne, de érzem, hogy nem lesz semmi? (beszélgetés)

Ha meg sem próbálod, biztosan nem lesz belőle semmi.

No, lett belőle valami?

"Belemenjek a találkozásba szerintetek?"

Mit vesztesz, ha találkozol vele?

Ha úgy gondolod, hogy nyugisabb volt a társkeresésről megfeledkezve élned, és nem érezted úgy, hogy szükséged lenne valakire, minek erőlteted a társkeresést?

Semmit nem érdemes úgy csinálni, hogy nem hiszünk a sikerben; a társkeresést végképp nem.

Én sosem értem, ha valaki akar valamit, miért könyveli el, hogy úgysem lesz belőle semmi. Miből veszed?

Bár én biztos nem futnék olyan után, aki már egyszer minden hang nélkül eltűnt az életemből...

Ez az egész, amit írtál teljesen ellentmondásos.

Te döntesz, nem?

Fent voltam egy társkereső alkalmazáson, ahol összefutottam egy lánnyal, akivel már korábban is beszéltem csak utána eltűnt minden felületről. Bár ez egy teljesen véletlen, hogy így alakult.

Ennek ellenére korábban úgy éltem a magam magányos életét egyedül utazgatva programokat csinálva. Nem igazán éreztem úgy, hogy minden áron szükségem lenne valakire. Viszont mióta újra beszélek ezzel a lánnyal azért változott. Ugyanakkor azt is érzem, hogy ebből nem lesz úgyse semmi. Nem vagyok egy nagy ágyú ismerkedés terén és meglepne, ha bármi pozitív kijönne ebből.

Az sem könnyíti meg a dolgot, hogy a határ túloldalán van és bár én bevállalnám az utazást, mert közelebb van mint ide Budapest csak bennem van, hogy úgyse lesz ebből semmi.

Összességében szerintem nyugisabb volt a társkeresésről megfeledkezve élnem, mint most folyton ezen agyalni.

Belemenjek a találkozásba szerintetek?