Egy kitartó anya, akire én is büszke vagyok!

Történetem egy 3 gyermekes családanyáról szól. Én a 9. emeleten lakom, ő az 5. emeleten. Eleinte a játszótéren futottam össze vele és gyermekeivel, aztán mikor kiderült, hogy egy házban lakunk, elkezdtünk sokat beszélgetni. Sok-sok problémával küzd, én elképzelni sem tudom, hogy egyedül hogy képes ezeket átvészelni.

A férje által egy különleges génhiba betegséget kaptak a fiúgyermekei. Nem jut eszembe a betegség neve, de a lényege az, hogy a fiúk beszédhibásak. Sokszor, sőt inkább legtöbbször érthetetlen, amit mondanak, megfejteni nagyon nehéz. A gyerekek 6, 8 és 13 évesek. A kicsi és a nagy fiú, a középső gyermek lány. Hajni nem bírta a férje mellett a gyűrődést és inkább a nehezebb utat választotta, elhagyva férjét. Tulajdonképpen azt nem bírta elviselni, hogy a párja ivott, és egy 16 m2-es szoba-konyhában éltek gyermekeikkel, a folyosón közös wc és fürdő használattal. Ő kitört ebből és szocpol segítségével felvett egyedülállóként egy lakáshitelt és most egy 56 m2-es 1+2 fél szobás lakásban élnek. 13 évig dolgozott a 11. kerületben egy sérült gyermekekkel foglalkozó intézményben, de eljött onnan, mert nem bírta már a pszichikai terhelést, ami egész nap rá nehezedett odabenn és otthon is.

Diplomája lenne gyógypedagógusként, de nem kapta meg, mert ő maga diszlexiában szenved és az egyetem elkezdésekor nem adta be a papírt csak a diploma előtt, így viszont nem fogadták el neki. Jelen pillanatban munkanélküli és egy alapítványon keresztül adóügyintézőnek tanul. Ha meglesz a vizsgája, akkor az államkincstárhoz jelentkezik dolgozni. Sajnos 3 gyerkőc mellett elég nehéz tanulnia így az első vizsgán megbukott, de nem adja fel, folyamatosan pedálozik és eléri, amit szeretne.

Sajnos így a bevétele havi 100.000 Ft, amit a gyermekei után kap. Ebből a lakáshitel 50.000 Ft és a maradék megy a gyerekek ételére, a maga ételére és egyéb rezsi kiadásokra. Mivel nagycsaládos, így sok kedvezményben részesül. Köztük a gyerekek ingyenes tankönyve, étkeztetése stb. Legalább ez a teher őt nem nyomja. Viszont otthon nincs meg semmijük. A nagyszobában 22 m2, összesen van egy régi tv és egy ágy. Bútorok nincsenek. Én és a barátnőm mindig próbálunk neki segíteni. Mindig nézzük, hol mi akciós és rögtön szólunk neki. Pl. 200 Ft a párizsi... Gyűjtünk neki recepteket, amiből olcsón finom ételeket tud összehozni. Most éppen egy alapítvánnyal próbálunk beszélni, hogy bútorokat tudjunk neki szerezni, de sajnos nem biztos, hogy összejön, mert a vörösiszap áldozatainak sokkal nagyobb szükségük van a segítségre. Én ezt teljes mértékben megértem és egyetértek, csak sajnálom, hogy az önhibán kívül bajbajutott emberekkel szinte senki sem törődik.

Ezért érzem azt, hogy nekem segítenem kell. Sajnos pénzem nincs, hogy egy alapítványt hozzak létre hasonló embereknek, de megígérem, hogy amint lesz, én leszek az első, aki létrehozza. Mint már korábban is írtam, nekem ez az életcélom és úgy érzem, feladatom.

Hajni egy olyan nő, aki nem kér és nem panaszkodik. Ha látnád az utcán, azt hinnéd, hogy szegény, de nem gondolnád, milyen állapotok uralkodnak a lakásában. Ő erős és határozott, és tűzön vízen végigvisz mindent amit eltervez. És hiszem, hogy az én segítségem nélkül is, eléri az emberi életkörülményeket. Lehet ha nem segítek, akkor 15 év múlva, de akkor is megcsinálja. Na ez az amire én felnézek, becsülök és elismerek.

A kislány nem beteg, nem beszédhibás, nyelvet tanul és kitűnő tanuló. Az iskolában sokat segítenek a fejlődésében! Erre igazán büszke az anyukája. A fiúk logopédushoz járnak és sokat fejlődtek már, de sajnos ez csak az anyukájuk szemében látványos. Mi külső szemmel nem igazán vesszük észre. Ők fogyatékos intézménybe járnak.

A végére csak annyit mondanék, hogy becsüljük meg embertársainkat és ne gondoljuk azt, hogy ránézésre megmondjuk milyen ember is. Ismerjük meg, és ne ítéljünk elsőre.