Fényév távolság - de lelki társ...

Kételkedünk-e az intuíció létezésében?

Döntsünk az intuíció mellett, bízzunk meg benne!

Nehéz megfogalmazni és sokan nem is fogják megérteni. Ezért a köreimben kevesen tudják, ki az én igazi" lelki társam. Nem a férjem volt, aki egy szenteste eldöntötte azt a kérdést, hogy a következő év eleje azzal kezdődik, hogy válni akarok.

Olyan ember, akivel még sosem találkoztam, nem láttam, nem érintettem meg. Messze lakik, nagy a távolság km-ekben. Akkoriban nagyon jó lett volna találkozni vele, de ez sosem jött össze bizonyos okokból. De a mai technika lehetővé tette, hogy minden nap beszéljünk. Arról ami fáj, arról ami bánt, arról amit szeretünk és arról amit szeretnénk. Amikor két magányos "lélek" összetalálkozik és "egy húron pendül" érdekes dolgokat tapasztal meg az ember.

A napi sms-k csak úgy röpködtek az éterben. Nem bizonyos időpontban, még csak nem is megbeszélt órában szóltak a telefonok. Elég volt egy kósza gondolat, vajon mit csinálhat most és már csörgött/jött az sms. A legérdekesebb pedig az volt számomra (az "érdekes" szó nem is megfelelő erre), amikor egyszerre, ugyanabban a pillanatban ment és kaptuk meg egymástól az sms-ket. Tudom, banálisan hangzik. Leírva pedig közhelynek. Mi ebben az érdekes?

Eltelt 3 év. Azóta sem találkozunk, de minden évben beszélünk. Én tudom, én érzem azt, ami számomra megmagyarázhatatlan... olyan, mint a mágnes. Igen, ez a legjobb szó erre.

A napokban történt: olyan pánik, idegesség fogott el, hogy csak folytak, potyogtak a könnyeim. Senki és semmi nem bántott. A jelenlegi párom felfigyelt erre, de nem kérdezett semmit - figyelt. Ez az érzés nem rossz volt, tehát nem valami bajt éreztem meg. Nyughatatlanságot. "Az intuíció általában váratlanul jön, de mindig a kellő pillanatban. Belülről érkezik, de általában külső hatás váltja ki."

Tegnap este megkerestem a "baj forrását" és írtam neki. Megkérdeztem: gondolt-e rám a napokban, vagy gondol-e még rám (idén még nem is beszéltünk egymással). Jött azonnal a válasz: igen, nagyon sokat gondoltam rád, mert arra jártam, ahol laksz.

Feltehető a kérdés, miért nem találkozunk? Már nincs rá szükség. Tudjuk, hogy vagyunk és bármikor felhívhatom, írhatok neki. Bármit elmondhatunk egymásnak. Tudom, hogy sosem fog visszaélni vele és én sem: lelki támaszai vagyunk egymásnak, még akkor is, ha ily nagy köztünk a távolság. "csalhatatlan „belső bizonyosság”.