Egy kedves szó a depresszió ellen

Egy fontos dolgot megtapasztaltam, hogy egyedül kell legyőzni a depressziót, de magányosan képtelen rá az ember.

Három évvel ezelőtt regiztem ide a hoxa portálra. Egy képeslapkeresésnek köszönhetően találtam rá, és megtetszett. Megtetszett, mert láttam, hogy a hatalmas képeslap választék mellett itt lehet naplót írni, és ez jó ötletnek tűnt.

Abban az időben, a betegségemnek köszönhetően állandó alvásproblémákkal küszködtem, így valóban (szó szerint) éjjel-nappal a gép előtt ültem, és ezen a portálon megtaláltam a lehetőséget, ami sok szempontból segített. Játszottam, fórumoztam, naplót írtam. Kétségbeesetten írtam ki magamból a keserűséget, mert hittem, ha leírom, azáltal könnyebb lesz. Valóban segített, bár a problémáim nem oldódtak meg, de a lelkem fellélegezhetett kicsit. Pár héten belül kellemes meglepetés ért, mert a szomorú bejegyzéseimre válaszok, észrevételek érkeztek, úgy privát levélben, mint fórumhozzászólásokban.

Kialakultak barátságok, és hosszú idő után először éreztem, hogy fontos vagyok! Figyelnek rám, érdekel embereket, hogy mi van velem!? Nem felületesen, mint amikor futtában megkérdezik „hogy vagy” és a választ meg sem várva már feledve is vagy, hanem valóban egyes szám első személyben (én) érdeklem a többieket!

Jó érzéssel töltött el, pár hónapon belül újra tudtam nevetni, a bejegyzéseim már nem melankolikusak voltak, volt értelme újra és újra belépnem a hoxára, mert tudtam, hogy várnak és gondolnak rám! Aztán egy év múlva újra jött a depressziós hullám, sajnos aki egyszer 'belecsúszott az tudja, hogy legfeljebb tünet mentes lehet, de gyógyult sajnos nem. Amit nem értek, hogy egy tagadás lépett fel bennem, nem volt lelkierőm bekapcsolni a gépet, csak sírtam, és az önsajnálatot sikerült magas fokon olyan szintre fejlesztenem, hogy még magam is elhittem, engem nem lehet szeretni. Ekkor ért egy újabb kedves meglepetés, (ölelésnek nevezném a szeretet ezt a fajta megnyilvánulását is) ugyanis innen a portálról megkerestek lányok, hogy hova tűntem, mi lett velem? Hónapok teltek el, amióta nem hallottak felőlem és aggódtak értem. Minden követ megmozgatva nem adták fel, és rám találtak! Hihetetlenül és leírhatatlanul jól esett! Újra regisztráltam, mert a régi naplómmal (talán gyávaságból) nem akartam magam szembesíteni, és inkább „tiszta lappal” visszatértem.

Most azért írom le ezeket a sorokat, mert úgy érzem, hogy nagyon fontos dolog az, amit megtapasztaltam. A barátság nem azon múlik, hogy kivel hányszor és mikor találkoztok, személyesen tudtok-e beszélgetni, a barátság egy sokkal mélyebb, tisztább érzés! Elég annyi, hogy tudd, a másik szeretettel gondol rád, és nem vagy egyedül! Ezúton szeretném megköszönni, hogy nem engedtétek el a kezem, köszönöm nektek és Hoxának, hogy vagytok, és azt, hogy itt lehetek veletek!

Azt hiszem, az méltó befejezése a cikknek, hogy kérlek benneteket, figyeljünk oda egymásra, mert lehet, hogy valaki most épp egyedül érzi magát és csak egy kedves szóra vár…

Én megkaptam, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és ezért hálás vagyok, mert ha billegősen is, de sikerült talpra állnom!