Egy csodás nyár

Naptár szerint, bizony már ősz van, ezt el kell fogadnom, nekem a nyár emléke mégis élénken él még emlékezetemben. Sokáig emlékezetes marad az idei nyár! Olyan élményben volt részem, amit kevesen élhetnek át, pedig csak rajtunk múlik. hogy részesei leszünk-e ilyen ritka pillanatoknak.

Akkoriban, amikor még mindig sok gyerek volt körülöttem, néha úgy vágytam egy kis csendre, nyugalomra. Ma már az unokák is megnőttek és bizony van csend is, nyugalom is bőven. Több a kelleténél. Ez adta az ötletet. Megbeszélem az unokámmal, ha jön hozzám a nyáron nyaralni, hozzon egy kisebb gyereket is, kislányt - a falujukból. Persze ezt a felnőttek bonyolították.

Azoknak, akik nem tudják, milyen is egy falu, a történet kedvéért, el kell mondanom, hogy néz ki egy falu manapság, ahol 700-an élnek.

Összesen 3-4 utcából áll, van körzetesített iskola és óvoda, liget - ez a játszótér is; kocsma, esetleg több is, ez a közösségi élet színtere, templom, ahol kéthetente van mise, két bolt, itt lehet élelmiszert kapni (ami a létfenntartáshoz szükséges, a szalámit errefelé nem ismerik) és mindent, amire a családnak nagyon szűkösen szüksége van.

Ez a település nem része a fogyasztói társadalomnak, mert itt nincs munkahely és nincs pénz. Élik a szegényes, sivár, eseménytelen életüket. Itt a harang is csak délben szól. A busz reggel viszi el a gyerekeket tanulni, és azt a kevés embert, akinek van munkája, dolgozni. Délután hazahozza őket. Közte minek járjon bármi is? Hova mennének innen az emberek? Egyedül a szomszédos városba járnak, a munkanélküli hivatalba, azt az utat megteszik biciklin. Ilyen a magyar falu 2011-ben.

Innen jött egy 12 éves kislány, az unokámmal hozzám nyaralni.

Kezdem a legelején. Vonatot soha nem látott, amikor arra fel kellett szállni, alig tudott a lépcsőkön felballagni. Görcsben volt az egész utazás alatt, megszólalni alig mert. Arról, hogy tízóraizzon, szó se lehetett. A WC-t nem merte használni.

No, ezen is túljutottunk. Megérkeztünk a lakásomba. A két gyereket magára hagytam, kalauzolja az unokám. Megmutatta, hol fog aludni, hol a helye a ruháinak, fogmosónak (nem is hozott magával) mi merre van, mik az alapszabályok. Fél szemmel odafigyeltem, minden rendben van-e. Hallottam, amikor suttogva kérdezte: "kivel alszom egy ágyban?". A terített asztalt úgy megbámulta, mintha karácsony lenne, nem tudott mit kezdeni a késsel-villával. Neki otthon az anyukája felvágta az ennivalót. Az esti fürdésnél elcsodálkozott, hogy mindenki külön vízben mosdik, s később azon is, hogy itt mindennap van fürdés. A lavórt nem használjuk mosakodásra.

Megkezdődött a nyaralás!

Tíz napig, míg itt volt, a kezemet nem engedte el. Amit látott, minden új volt Neki, soha ilyesmivel nem találkozott: a rengeteg ember, zaj, villamos, metró, úttörő-vasút, libegő (ide csak nagyon hosszas rábeszélés után ült fel). Megbántam, hogy elvittem, mert mikor leszálltunk sírva fakadt, és azt mondta: "még most is félek". A hajókázással már óvatosabb voltam, vízre se akart menni, mert attól félt, belefullad. Ugyanígy jártunk a hidakkal is, ott is attól félt, leszakad. A Gellért-hegyi kilátó félelmetes volt Neki. Mindentől félt, rettegett és mindennek nagyon örült.

A vége felé már mesélt esténként, mikor hazamentünk. Elmentünk még az állatkertbe, az kicsit otthonosabb terep volt, ott beszédesebb lett. Olyan csodákat fedezett fel, amire mi oda se figyelünk, mert természetes: közlekedési lámpa, zebra, több sorban mennek az autók, és üzletek-üzletek-áruházak-piacok, hosszú utak, terek. Sorolhatnám még sokáig.

Aztán lassan (vagy nagyon gyorsan?) letelt a szabadság. Az utolsó nap már otthon voltunk, búcsúzott mindentől. Nagyon rossz érzésem volt; megszerettem. Este beszélgettünk, ültem a fotelban, Ő odakuporodott elém a szőnyegre; ölembe hajtotta fejét, kicsit cirógatott és megsimogatta, megcsókolta a kezemet. Adtam egy puszit a fejére és kimentem, mert sírva fakadtam. Micsoda boldogság volt nekem ez a pár nap, látni azt a rácsodálkozást, ahogy a világot megismerte, szemrevételezte, félte és csodálta. Mennyi élmény!

Búcsúzáskor azt mondta, hogy: "olyan boldog voltam, hogy amikor olyan öreg leszek, mint Éva néni, és lesznek unokáim, mindent el fogok nekik mesélni." (Gondolom, így fejezte ki, hogy egy életre szólóak az emlékei.)

Gyönyörű nyaram volt, ha tehetem, jövőre megismétlem.