Egy 6 évesnek 'való' a temetés? (tudásbázis)

Meg kell mondjam, a gyereket szerintem nagyon sok esetben nem maga a látvány, vagy az esemény sokkolja, hanem ahogyan a környezete az eseményhez viszonyul.

Sajnos mi is voltunk már tanúi balesetnek ahol a letakart holttestet (nem hullát) láttuk, mivel engem nem sokkolt (intenzíves orvos vagyok), így a gyerekemet sem. Sőt volt olyan eset, hogy elkerülhetetlen volt hogy bejöjjön hozzám a kórházba és előforsult, hogy látott altatott, lélegeztetett betegeket (nyilván nem közelről, de pl. átvittem az osztályon mert vittem a gégszetre megmutatni) és az sem sokkolta... kérdezte, mi hogyan van, elmondtam, ennyi... Sokminden viszonyulás kérdése és a gyerekek sokkal érzékenyebbek erre, mint magára a látványra.

Nálaunk sajnos épp "aktuális" a téma, nagybátyámat holnap temetjük. Beszélgettem a 6 évesemmel...

Azt mondta, hogy ő már Karácsonykor elbúcsúzott G. bácsitól amikor megölelte, mert "látta rajta" hogy nemsokára meg fog halni. És hogy akkor most már neki semmi nem fáj. Kérdezte, hogy a "testével mi lesz?", elmondtam hogy eltemetjük a temetőben a szülei teste mellé. Azt mondta, ez így jó lesz. Végig úgy beszélt, hogy nagyon határozottan különválasztotta a személyt a testtől, hangsúlyozta, hogy a testét temetik el... hátborzongató, de mégis megnyugtató volt érezni ahogy viszonyul az egészhez. Kérte, hogy a sírcsokorra az ő nevét is írjuk fel. Kérdeztem, akar-e jönni esetleg (nem gondolnám hogy kell, de ha akart volna elvittem volna), de azt mondta szó szerint, hogy G. bácsi már úgyis az Istennél van, és a temetésen nem lehet találkozni vele...

Vágóhíd: én a disznóvágásokon rendszeresen ott sertepertéltem mindig, egészen kicsi gyerek koromtól.

Szülés: na erről már nekem is az a véleményem, hogy sokkoló lehet egy kisgyereknek, pláne, amikor az alternatív otthon szülő asszonyok esetében a saját anyjukat látják vajúdni.

De egy temetésen nem fröcsög a vér, és normál esetben zacskóval letakart hullák sincsenek.

Nem akarok provokálni, de hamarabb megesik hogy az ártatlan, óvott gyermek egy közlekedési balesetben lát vért, hullát, mintsem hogy egy temetésen essen meg ilyen.

Bennem a temetések nem okoztak maradandó szorongást, de tisztán emlékszem arra, amikor egyetemista koromban láttam egy elgázolt biciklis fekete fóliával letakart holttestét, és látom magam előtt a mai napig ahogy a vörös vértócsa terjeng a fólia alól.

Jaj...

Egyetértek, attól még a halálról, elmúlásról beszélni kell neki, ha a családban haláleset történik vagy ő kérdez róla, de egy szertartás ennyi idősnek nem való. Egy-két év múlva már talán igen.

Legutóbb, mikor temetésen voltunk, a széksorok előtt feküdt egy halott nő, hullazsákkal letakarva. Meghalt az előző temetésen.

Nem mondom, hogy ez szokványos, de engem is megrázott, nemhogy a 13 éves lányomat.

Tök felesleges egy 6 évest temetésre vinni.

Ez nem túlféltés, csak mindennek megvan a maga ideje. Attól, hogy egy hatévest nem viszünk temetésre, semmiféle illúzióba nem ringatjuk. Vágóhídra se vinném például és egy szülést sem nézetnék meg vele.

Engem sem vittek hatévesen temetésre, tízévesen már igen. Nem zuhantam össze sem tiniként, sem felnőttként. Nem ettől függ az összezuhanás és a túlféltésnek ehhez semmi köze.

Engem vittek anno,mert egyszerűen nem volt kire bízni.Sajnos nagyon sok temetésen voltam:dédszülők,nagymamám,rokonok,volt tanár...14 évesen egy osztálytársunk temetésén volt ott az egész osztály.Paradox,de az élet része.Az öcsém a nagymamánk temetésén 4 éves volt.Szerintem kell ahhoz,hogy tudatosuljon egy gyerekben is: valami végleges történt.Arra is emlékszem,hogy olyan hat,hétéves körül voltam,épp a szomszéd nénivel borsòt fejtettünk,amikor belém hasított,hogy én is meg fogok halni egyszer.Vacak érzés volt,de mindenkinek jön egyszer ez a felismerés.

Egy rokonunk a mamám temetésén sérelmezte,hogy nem néztem meg a koporsóban a nagymamám."Pedig úgy szeretett téged"-mondta.Ez nagyon rosszul esett.Én is imádtam a nagymamám,igazi jótét lélek volt aki mindig megtalálta a kulcsot hozzám,de úgy akartam rá emlékezni,ahogy életében láttam.Én 13 éves voltam akkor.

"Az számomra is rejtély hogy aki nem vallásos miért ragaszkodik templomi, egyházi szertartásokhoz ( esküvő, keresztelő, temetés)"

Azért mert úgy "illik". Olyanok számára akik aszerint élnek hogy mások mit gondolnak róluk...

Nézd, én azért temettem el a halottamat egyházi szertartás szerint, mert tudtam, hogy az neki fontos volna. Nem arról szólt, hogy én mit hiszek, hanem arról, hogy ő mit.

Ezért várom el, hogyha engem temetnek, az én szempontjaimat vegyék figyelembe. És nem azt, hogy a hozzátartozom mit gondol, és azt sem, hogy mit gondol a "világ".

Ma mar eltemetik egyhai zertartas kereteben azt is, aki onkezevel vetett eletenek... azt mondjak, hogy isten irgalmara bizza... áz viszont jo kerdes, hogy miert ragaszkodnak az egyhazi temeteshez, miert nem inkabb polgari, aki eleteben max. kivulrol latott templomot... Erdekes, erre sokat azt mondjak, hogy a polgari temetes csak "elkaparja" a halottat...

De voltam olyan temetesen is, (amikor csak azt hallottuk fel oran keresztul. hogy a "varos legszebb lanya" ment el) ahol az elejen polgari bucsuztatas volt, utana pedig egyhazi temetes.

Mindez januari csikorgo hidegben.

A katolikus szertartas emlekeztet bunos mivoltunkra, de keri isten irgalmat; (a legtobben direkt nem kernek bucsuztatast, reszvetnylvanitast) reszben hasonlo a zsido liturgiahoz; a reformatus dicseri a halottat... Szoktak is mondani viccesen, hogy elj ugy, hogy a papnak ne kelljen majd sokat hazudnia a temedeseden...

Nem igazán értem.

Mi maradt ki a gyerek életéből?