Dalszöveg - lánc (fórumjáték)

Elmegyek az életedből,

s meglátod, hogy a szememből

nem csordul egy könnycsepp.

Elmegyek, hogy ne láss többé,

légy te boldog mindörökké,

ha néked így könnyebb.

De, ha hosszú éjszakákon

a szemedre nem jön álom,

s reám gondolsz mégis.

Ott valahol messze-messze,

én se hunyom a szemem le

s felzokogok én is.

Szerte foszlott minden álom,

keresem de nem találom,

ki a hibás benne.

Én is tudom, te is érzed,

ez a sorsunk, ez a végzet,

másképp, hogy is lenne.

Jöjjön hát az Isten veled,

nyújtsd felém a kis kezedet

egyszer utoljára.

Felejtsd el, hogy szerettelek,

s ne érezd, hogy a lelkemet

csókolom reája.

Lement a nap a maga járásán.

Sárgarigó szól a Tisza partján;

Sárgarigó meg a fülemile.

Szép vagy, rózsám! Hogy váljak el tőled?

Ha meghalok, temetőbe visznek,

A síromra fakeresztet tesznek.

Jöjj ki hozzám holdvilágos este,

Úgy borulj le a sírkeresztemre!

Arcába mondtam, hogy nem szeretem,

Lestem, hogy erre majd mit mond nekem.

Gyötörtem, kínoztam szüntelenül,

Féltékeny voltam oly kegyetlenül.

Hazudtam néki, hogy más férfi vár,

Ha estére randevúnk volt.

Szerettem volna, ha könnyet ejt már,

De ő csak kacagva fölém hajolt,

Azt mondta: "szeretsz te engem,

Szíved enyém, érzem én."

S én ellöktem magamtól durván,

S ő döbbenten nézett reám.

A két szemét még most is látom,

Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.

Egy percig állt, sebzetten, bénán,

Nem szólt egy szót, csak elment némán.

Hervadt falevél hullt a fáról,

S elvitte őt az őszi szél,

Mégis minden este visszavárom,

Mert szívem csak őérte él.

Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár,

Szomorú szívem csak őreá vár.

Belátom, hibáztam! Megbántam én!

Él mégis bennem egy halvány remény,

Visszatér hozzám, ha eljön az ősz,

És rájön, hogy szeretem őt.

Szerelmünk emléke mindent legyőz,

S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt.

Már érzem a csókját a számon

És látom a lágy mosolyát.

A vétkemet százszor is bánom,

És várom hívó szavát.

A két szemét még most is látom,...

...Mert szívem csak őérte él.....

Kis kút, kerekes kút van az udvarunkban.

De szép barna kislány van a szomszédunkban.

Csalfa szemeimet rá se merem vetni,

Fiatal az édesanyja, az is kell szeretni.

Ennek a szép barna lánynak dombon van a háza.

Sudár jegenyefa van az udvarába

Sudár jegenye, földre hajlik az ága,

Ennek a szép barna lánynak én leszek a párja.

Lehet szép nem vagyok,

mégis hóditok..

Kis ablakok nyílnak egymás után sorba

Muskátli integet át a túlsó sorba,

Bezárult szemekkel csak egy ablak bámul

Mégis üres minden, hiányzik valaki ebből az utcából...

Aki melletted él, annak könnyű a hűség,

aki hozzád elért, mindent elért.

Miért vágyna másra, ki téged átölelhet,

miért menne máshoz, ha melletted lehet.

Aki teérted él, még a felhőt se bánja,

mert a Nap sugarát nálad találja.

Jó, hogy énnekem jutott, ez a boldog állapot,

aki melletted él, az én vagyok.

Gerlemadár messze repült, fészkét is elhagyta.

Nem hallatszik reggelenként, bánatos, bús hangja.

Nem köszönt el ő senkitől, hisz elment a párja.

Vissza többé, hogy is jönne, nincs már senki aki haza várja.

Sok régi emlék, sok régi hang,

Köztük most újból kisgyermek vagy.

Ez az ünnep legyen úgy szebb, ahogy álmodban látsz,

Egy új világ, hol teljesül, mit vársz.

Egy éjjel, tele fénnyel, mikor szikrázik a hó,

Egy új lap, melyre bármi írható.

Messze valahol, régi dal szól,

Ismerős dallam, egy elmúlt korból.

Hol nem volt rohanás, csak nagy békesség,

Jó volna hinni, hogy létezik még.

Debrecenben voltam, Nagyerdőben jártam.

A mi kis padunkon ifjú párt találtam.

Feléjük repesett örömmel a lelkem,

Azt, hogy csókolóztak roppant helyeseltem.

Lábujjhegyen léptem tova az avarban.

Dehogyis zörögtem, dehogyis zavartam.

Volt nékem is tavasz, akácvirágzás is,

Söpörtem eleget, söpörjön most más is....

Kék az ég és zöld a fű,

mily egyszerű az élet.

Én egyszerűen nem tudom,

hogyan felejtselek.

Nálad lenni újra jó lenne,

két karodba bújva, jó lenne.

Arcodhoz simulva, jó lenne,

de kár, hogy már nincs erre mód.

Vallomásra küldöm a szívemet néked,

Hangtalan szavakkal mesél szép meséket.

Lehunyt két szemedre én hozok majd álmot,

Olyan szépet, amit még senki se látott,

Visszahozom néked, ami egyszer elment,

Jégvirágos estén bódult tavasz reggelt.

Vallomásra küldöm, ami szép és jó van,

Orgonavirágban, halk muzsikaszóban.

Néked adok mindent, ami szép van bennem,

Kezed bársonyára rácsókolom lelkem,

S hogyha szavad nincsen, akkor is megérted,

Van az úgy, hogy néha a szívek beszélnek.

Dalold el ezüst gitár, hogy életem így sivár.

Oly jó lenne szeretni, vidám szívvel nevetni.

Dalolj csak ezüst gitár!

Hajdani trubadúr nincs már,

Mégis van szerelmes szív.

Szerelmes szívekre kincs vár,

A tavasz szeretni hív.

Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád,

lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád.

A rózsa tövise is megszúrja a kezed,

s az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed.

Ha néha bántalak, gondolj az első csókra,

gondolj az első édes halk szerelmes szóra.

Egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,

s rádöbbensz arra, hogy itt a helyed.

... még egyszer nyár

Csókokkal várj

Szívedben tél

Soha ne legyen

Várj az út végén

Úgy, mint a szél

Szívedben tél

Soha ne legyen

Egy kicsi ház van a domb tetején,

gyere oda édes kisangyalom.

Ott leszünk boldogok majd te meg én,

ott súgd a fülembe, szeretsz nagyon.

Orgona illatú most a világ,

Könnyeket ejteni oly csacsiság!

Egy kicsi ház van a domb tetején,

gyere oda édes, szeress belém.

Iszom a bort, ölelem a babámat

Úgysem érem keresztül, a hazámat

Úgysem érem keresztül a világot

Elengedem most már

Nem őrzöm a lángot

Csak annyit még, neked s nekem elég

Világítsa be az erdő közepét

Arcodat láthassam, ha leszáll az este

S kezed teszed kezembe

Te hoztál tűzbe, te hagytál vízbe,

Én tőlem nem függ semmi sem.

Mostanában annyi mindent mondanak terád,

Vigasztal a sok kedves barát.

Nem tudják, hogy mi újság van nálam,

Nem tudják, hogy bármi történt,

Semmit meg nem bántam.

Nehéz a boldogságtól búcsút venni....

Daru madár fent az égen haza felé szalldogal..

Vándorbottal a kezében, szegény ember meg meg áll..

Repulj madár,ha lehet..

Vidd el az én szívemet..

Mond meg az én galambomnak,

Ne sirasson engemet.

Gyöngyvirágos kiskertedben mosolyog a napsugár is,

Gyöngyvirágos kiskertedhez hasonlít a mennyország is.

Temelletted úgy érzem én, gyönyörű szép álom ez az élet,

A neveddel az ajkamon meg is tudnék halni érted.

Veled elmennék, velem elbújhatsz

Sose voltál, mindig vagy

Ha a szívem a szíveddel dobban

Veled álmodtam, velem álmodhatsz

Süt a nap és most már múlik a fagy

Sose voltál, mindig vagy

Soha nem volt még, amit érzek

És nem lesz már sohasem

Soha nem volt még, amit érzek

Legyen örökre, vagy örökre nem

Szemeiddel, a tűzzel játszottam

Sose gondolnád, amit gondoltam

Csak neked ragyog egy kis csillag

Sose voltál, mindig vagy

Lehet könny nélkül sírni, ha fáj a szív,

csak a fájdalmat titkolni kell.

Lehet könny nélkül írni, ha fáj a szív,

csak a fájdalmat titkolni kell.

Lehet bármit megírni, ha fáj a szív,

de a címzetthez ne küldjük el!

Mért tudja meg aki csak játszik velünk?

Miért tudja meg azt hogy mi úgy szenvedünk?

Lehet könny nélkül sírni, ha fáj a szív.....

Szállj el kis madár,

Mond el merre jár,

Mond el merre járhat ő??

Mond el,hogy szeretem

Mond el hogy kell nekem..

Mond el hogy senki más nem kell!!

Csak a Nap ragyogjon,

Csak a Hold ragyogjon

Nekem senki más nem kell!!

Nekünk találkozni kellett valahol, valahol,

Tudtam, úgyis rám találsz valahol, valahol,

Míg a vén Föld körbejár,

Míg a szív muzsikál, mellettem állsz....

Lehet zöld az ég és lehet kék a fű

Nekem mindegy, hisz végül is így gyönyörű

A tévedés néha jó

Tudod Amerikába is így jutott el az a hajó

Így én, keresem a feketét a fehérben

Keresem a vonalat a tenyérben

De érzem azt, hogy nekem így jó, jó, jó

Ceruzával rajzolt fantomkép esküszöm, pont mint én

... gombolyítja fonalát,

Fakó képek között tipeg kedvesen,

Majd elrepíti az álom,

S a régi, árnyas sétányon

A némafilmen nevet aprót sikkesen.

Nézd, lassan itt az éjszaka,

És végre eljutok haza

Magamban a város ezer képével.

Elfogynak mind a színek,

S dobognak mind a szívek,

S betakar az éj tengere kékjével.

Napok óta tart a küzdelem szüntelen,

Ugye borzasztó, ugye borzasztó?

Haragosdit játszunk, mérgesen kérdezem:

Meddig tart ez még? Jobb a békesség!

Nem várok holnapig, holnapig,

Jó, ha kibírom félhatig.....

Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel

A holnap még olyan szörnyen messze van

Az országút a lábam alatt és fölöttem az ég

Ez a két dolog, amit tudok biztosan

Nem számít az, hogy hol ér a holnap reggel

A városok jó ismerőseim

És mindig van egy jó barátom és néhány szerelmem

És egy-két dal gitárom húrjain

Kár össze veszni velem,

Kár eldobni a szívem..

Aki melletted él, annak könnyű a hűség,

aki hozzád elért, mindent elért.

Miért vágyna másra, ki téged átölelhet,

miért menne máshoz, ha melletted lehet.

Aki teérted él, még a felhőt se bánja,

mert a Nap sugarát nálad találja.

Jó, hogy énnekem jutott, ez a boldog állapot,

aki melletted él, az én vagyok.