Csak kötelességtudatból látogatom az anyámat. Mindent... (beszélgetés)

Akkor szerintem, nyugodj meg és lépj ki ebből a lélekölő mókuskerékből.

Egy anyának a gyermekei van felelőssége, amíg nem állnak a saját lábukra, az ő kárukra ne tegyél semmit, főleg, amikor meg sem érdemli az a személy.

A gyermekeidet attól még tudod a jóra nevelni, hiszen állandóan mellettük vagy, látják jó, vagy rossz ember vagy.

Tényleg nem tudom mekkora kő esett le rólam, amikor tudtam nemet mondani.

Néha látogasd meg, de ne érezd ezt kötelességnek, tedd csupán emberségből.

Amikor már elmondtam, hogy kész eddig tartott a segítségem, olyan jó érzéssel töltött el, attól még időnként segítettem, de az már más volt, nem elvárás, hanem saját döntés.

Köszönöm! Szóval ha jól értem, a falig elsétál az ember általában, és van egy pont, ahol egyszer valami hatására mégis változtat.

Sajnálom, hogy konkrét tapasztalatom van. Szerintem a család -bármilyen is- nehezített pálya. Egy csomó dolgot letettem már, és magam sem értem, miért topogok ebben.

A gyermekeidnek egy kipihent, nyugodt anyára van szükségük.

Vigyázz, nehogy azt kapd majd meg, hogy elhanyagoltad őket, feszült voltál velük. Nem tudom hány évesek, de az életre kell őket tanítani, hogy nem kell mindig alárendelni mások akaratának.

Ha elmondod mindig az ő szintjükön mi a gondod, akkor megértik majd a döntéseid.

Egyébként a nagymama és köztük milyen a kapcsolat?

FI. indító más szituban van. Neki ez önzetlenül, szívből jön, nálad inkább a muszáj játszott be.

Na, ebbe őrültem volna bele, magamat ismerve.

Ez döbbenetet meg legjobban egyébként, hogy hányan nőnek így fel. És nem szándékom hibáztatni senkit, magam is szülő vagyok, és lehet lesz, hogy az én gyerekeim miattam járnak majd terápiára..

Ebben lenne felelősségem, hogy milyen példát mutatok, ha van anyám, de kizárom az életemből, de milyen példa, ha ahogy írtátok: martírkodom anyám miatt. Billegek rendesen.

Nagyon rendes ember vagy.

Én a sógornőmmel voltam hasonlóan.

Életében nem dolgozott 4 évnél többet 55 évesen hunyt el. Amikor a testvérem tudta, hogy nem sokáig él már (rákos volt) megkért figyeljek a feleségére.

Nálam az adott szó játszott nagy szerepet. De a botnak is van vége, ahogy a türelmemnek is lett. Hosszú nem ecsetelem a miérteket, de amikor kibuggyant belőlem minden, hatalmas megkönnyebbülés lett rajtam úrrá.

Nagyon visszaélt a bizalmammal. Ő is elhunyt lassan egy éve.

De tudom, amikor nemet mondtam, neki főleg anyagi segítség kellett, mennyire bántotta a lelkem.

Egy év alatt herdált el közel 10 milliót.

Aztán mindent is kikötöttek nála.

Előbb kellett volna nemet mondanom.

Próbáld meg Te is!

Sok erőt kívánok hozzá!!!

Én fizetem, hogy ellássák. Örökölni? Nem…

Ugyan nem olvastam a törvényt, de tudom, hogy gyerekként köteles vagy eltartani, ha ő magát nem tudja.

Együtt érzek veled. Lehet azért értelek meg, mert hasonló helyzetben voltam.

Rólam nem mondtak le mert akkor nem lett volna kit terrorizálni. Miért tűrtem? Mert válásom után pici gyerekkel hozzájuk költöztem. Nem tudtam volna albérletet fizetni, + vigyáztak a gyerekemre mikor műszakoltam. Szinte remőn felül gürcöltem hogy megoldjam a különköltözést, de csak 40 éves koromra lett saját otthonom. Mikor ők meghaltak megkönnyebültem, felszabadultam.

Feltételezem, neked is érdeked hogy valamilyen szinten gondoskodj anyádról.

Szép amit tesz, de csak addig, amíg nem gyomorgörccsel teszi, mert nagyom könnyen rámehet az egészsége.

Megéri ez neki? Nem hiszem. A stressz nagyon ártalmas, bármi, bárki is okozza azt az életünkben.

Szomorú. Egyre több ilyen van. Szülő, gyerek, testvér idegenedik el egymástól.

Biztos régen is volt ilyen csak nem volt internet és nem tudtunk róla.

A történelem is tele volt ilyenekkel.

Ez nagyon szomorú.

Miert foglalkozol mégis vele?

Ezt nem értettem sosem.

Teher, akkor minek babusgatod?

Fáj a hasad, de inkább mártírként szerepelsz az életében.

Lemondott Rólad, amikor szükséged lett volna rá.

Most neki van szüksége rád, miért foglalkozol vele?

Esetleg anyagiak miatt? Nem örökölhetsz akkor utána?