Borderline személyiségzavar (beszélgetés)

Sziasztok!

Működik még ez a fórum?

Börtönben végzed ha nem veszel vissza,,vagy nem gyógyíttatod magad.

Szerintem nem kell ez neked,gondolkodj.

Hosszú leszsel min írásod, na.. !

IP regizve....pása...

Sziasztok, 2022.07.16.-án én is megkaptam több más mellett a borderline diagnózist is, bár magasan funkciónálok így papír alapján, de azért lehet ez a véleménye a szakpszichológus hölgynek, mert nem sokat találkoztunk. :D

De legalább végre kaptam valami diagnózist, irányt, cimkét ami alapján elindulhatok, csak a kezdeti fellángolás elmúlt és minden visszaesett arra a szintre amiről indultam, pedig nagyon elhatároztam, hogy bármit végig csinálok, hogy egyről a kettőre jussak.

Első pszichológus felé vezető utam parádés volt, már csak azért megadtam volna magamnak a diagnózist. másfél órát utaztam tűző napon klíma nélküli vonaton munka után, nyilván hosszúujjúba, mert a kezemet összevagdostam és akkor még zavart, hogy mit gondolnak erről a többiek, majd 500 méterrel az épület előtt kaptam egy emailt, hogy személyes okok miatt lemondják a mai időpontot, telefonon próbáltam megbeszélni velük a dolgot, hogy bárki mással tudnék-e beszélni, várok akár fél napot is csak legyen valami, nyilván nemleges volt a válasz, akkor az egyik oszlopot megöklöztem párszor, hogy lenyugodjak.

Második pszichológus legnagyobb meglepetésemre fogadott, de mivel nem igazán tudom az emberek közelségét elviselni, főleg tömegközlekedési eszközön, így a kb 30 perces utat 2 óra gyaloglással tettem meg szintúgy tűzőnapon, az előző dokihoz képest 5 napra. 60 percet beszélgettünk, de igazából sokszor el is akadt a beszélgetés, nem éreztem az összhangot, aztán a végén csak annyit kérdeztem, hogy "Ön szerint mi lehet a bajom, vagy mi van velem?" konkrétan két darab könyvet (ha jól emlékszem a séma terápiáról, meg a kognitív viselkedésről) ajánlt meg hozzátette, hogy érdekes személyiségnek tart, és szeretne segíteni, jöjjek hozzá máskor is...ja nyilván nem a pénz motiválta.

Utána találtam egy szakpszichológust, hozzá csak 40 percet kellett tapicskoljak, szimpatikus volt nagyon, volt hogy el is kalandoztam úgy dobálta a lábait szoknyába..na mindegy is. :D Rendes volt nagyon beszélgettünk 90 percet, de szerintem többet is, nem igazán akadt el a beszélgetés, max akkor mikor olyanba kérdezett bele aminél mélyre kellett mennem, vagy nem tudtam/féltem elsőre kimondani és lefagytam, és ennek a végén 3db tesztet kitöltetett velem, és "végre" itt lett megállapítva, hogy mi a gondom, ami alapján el kellene induljak valamerre. Azt javasolta, hogy milyen van betegségtudatom, és magasan funkciónálok a legjobban egy bentfekvős pszichiátrián tudnám kamatoztatni ezt a helyzetemet.

Viszont azóta úgy érzem, hogy megakadtam, ezeket a séma terápiákat nem igazán érzem magamhoz közel, illetve úgyérzem, hogy kordába tudom tartani ezt az egészet, bár most sok mindent a saját egészségem, mind mentális mind testi elé helyeztem többekközt ilyen az iskola, és majd utána akarok valamerre elindulni. Egyszer beszéltem azóta vele e-mail formájában, és csak pár gyógyszerről érdeklődtem, hogy a hangulatomat picit kordába tudjam tartani, igazából kb csak egy telefon lenne a legközelebbi kórházba a környéken ahova tartozok, de nem igazán szeretném az ítélkező tekinteteket, meg esetlegesen újra elmesélni az életemet, abszolút nem tudom, hogy zajlik ez a gyógyszerkiadásos dolog.

Bocsánat ha elég kusza lett az egész, most épp ilyen írhatnékom van, cserébe kis gondolatrohanással, homályos emlékekkel. :D Csak szerettem volna egy beköszönő/bemutatkozót írni.

Sziasztok!

Véleményt szeretnék kérni Tőletek. Azt gyanítom h a párom (férfi) borderline szindrómában szenved.

A története röviden annyi, hogy nem volt egyszerű gyerekkora, nem kapta meg a kellő szeretetet és figyelmet a szüleitől, amit meg kellett volna. Egész fiatalon el is költözött. Ezután kicsapongó életet élt, folyamatosan váltogatta szex partnereit, nem akart komoly kapcsolatot, sokat drogozott, szinte napi szinten, füvezett folyamatosan és volt egy nagy törés az életében.

Most 32 éves, 2 éve vagyunk együtt, de már nem bírom.

Az eleje nagyon szépen indult, kedves szavak, jól bánt velem, sokszor emlegettem barátnőimnek h nem is tudok az égvilágon semmi rosszat mondani róla. Aztán elkezdett szépen lassan féltkékenykedni, egyre őrültebben, már arra is féltékeny volt h a barátnőimmel elmegyek vásárolgatni, mintha azt akarta volna h csak és kizárólag vele legyek, mással nem érezhettem jól magam. Mindig is ivott és füvezett, így ismertem meg, de azt hazudta, hogy nagy ritkán 3 havonta 1 cigi inni is inkább csak nyáron egy kis bor.

Tudom...hülye voltam, összeköltöztünk fél év után, azóta a lehető legrosszabb lett a helyzet. A néha egy kis borból kiderült h nem telik el úgy nap h legalább 1 dl bort megigyon, de van h 1 üveggel, a 3 havonta füvezésből pedig az lett h 2 hetente szív de akkor egész héten. A falási rohamok is jellemzőek, leginkább eténként.

Egyik nap még annyira cuki és kedves mint még soha senki nem volt velem, másik nap már beszólogat, féltékeny a semmiből, direkt csesztet, mintha veszekedni akarna.

Iszonyat sokat hazudik, és jelentéktelen dolgokban, azon filózok már, hogy valóban hazudik vagy ő tényleg elhiszi ezeket a nem igaz dolgokat amiket mond. Túloz, ferdít szrotikat mintha azt hinné, hogy ettől jobban fogják kedvelni, ha mond egy jó sztorit.

Magát egyszer isteníti aztán, elkezdi, hogy dagadt, meg nem kívánom, nem is kell ő nekem. Van, hogy hirtelen elkezd csapkodni, parancsolgatni

Nincsenek barátai, 1 van, azzal is nagyon ritkán tartja a kapcsolatot és amikor felmerült a téma mondta h ő egyáltalán nem akar ismerkedni,barátkozni nincs erre ideje.

Munkaidőn kívül semmit se csinál csak itthon ül

Ha itthon vagyok én is és dolgom van csak járkál fel alá a házban, látom rajta, hogy nem tud mit kezdeni magával nélkülem.

Most ott tartok, hogy tudom, hogy véget akarok vetni a kapcsolatnak, de nagyon nehéz.

Leginkább azért, mert egyik nap amikor ordít veszekszik velem akkor eldöntöm, hogy oké vége, és másnap meg ismét tök cuki és bújik...

Illetve félek is bevallom...egyszer még 1 év után szakítottam vele akkor a földre vágott vagy 4 tányért úgy h ott voltam nem messze, a lábamnál landoltak.

Sajnálom is őt ennek ellenére, de nem tudok már így élni :(

Sziasztok!

Nem tudom, elfogja-e olvasni ezt bárki, de azért leírom.

Már egy ideje BPD-re gyanakszom, olvasgattam néha

fórumokon itt-ott, de sose ástam bele magam mélyebben.

Aztán tegnap megtaláltam ezt a fórumot, megcsináltam azt az 52

kérdéses tesztet, ahol azt írták, diagnosztizált BPD-sek

átlagban 24 igent húztak be, na most nekem 38 lett!!!

Ez hihetlenül letört.

Egyrészt az egész helyzet reménytelensége, tudom hogy gyógyíthatatlan,

még a legtöbb pszichológus is összerezzen, ha meglátja a

BPD szót, egyszerüen nem lehet mit kezdeni az ilyen emberekkel

és ezt ők is tudják, másrészt hogy milyen imkompetens banda van

abban a kórházban, ahova tartozom körzetileg. Jártam pszichológushoz

jóval több, mint 1 évig, odáig se jutott el, hogy felismerje a BPD-t

(vagy ami még rosszabb, felismerte és szándékosan eltitkolta előlem, hogy

ne rúgjon bele a földön fekvő emberbe).

Olyan hülyeségeket csináltunk, hogy pl. kis kártyákon voltak emberek arcokkal, és hogy

én egy nagy listából válasszak ki mindhez 5 érzést.. ez milyen óvodás kreténség???

Természetesen ebből (is) fakad a

reménytelenség, még normális segítséget (ha van?) se kaphat az ember!

Amúgy hozzáteszem, apám is borderline (alkoholista) volt, tavaly nyáron 55

évesen öngyilkos lett (tehát nem a levegőbe beszélek). Természetesen az a

félkegyelmü pszichológus erről sem volt hajlandó beszélni.

Anyámnak se lehet felhozni, bármi ilyet mondok, automatikusan legyint és csak annyit

mond, "apádat utánzod csak".

Megmondom őszintén, ha nem kéne legyőzni a túlélési ösztönt az öngyilkossághoz,

már vagy 2 éve halott lennék. Ti tudjátok ezt, kib@szott nehéz.

Annyira reménytelen ez, inkább meghalnék most, mint 10-15-20 évnyi kínlódással a hátam

mögött.

Köszönöm a gyors választ.

Igazából, már feldolgoztam, csak érdekel a pszichológia és ahogy olvastam ezekről a dolgokról, feltűnt, hogy jellemzőek rá is, ezért kérdeztem itt is rá.

Sziasztok!

Szeretnék egy kis segítséget kérni. Körülbelül 1 hete szakítottam a párommal akivel majdnem 2 évig voltunk együtt, viszont a lényeg az, hogy a napokban elkezdtem olvasgatni ezekről a személyiségzavarokról, és elég sok tünet jellemző a volt páromra (gondolok itt a borderline és a nárcisztikus személyiségzavarra) azonban nem tudom eldönteni, hogy tényleg ilyen zavara van e. Ebben szeretném a segítségeteket kérni.

A kapcsolatunk elején minden jól működött, jól éreztük magunkat, nem volt semmi probléma. Itt egyáltalán nem produkált semmi ilyen "tünetet", de még akkor se amikor elkezdődtek az első veszekedések. Akkor még ő vigasztalt, ő békült, beismerte ha hibázott és normálisan megtudtuk beszélni. Azonban körülbelül egy fél évvel ezelőtt eldurvultak a dolgok. Szokásává vált az, hogy ha elkezdtünk veszekedni akkor ő azzal zárta az egészet, hogy nem szeret, rosszul érzi magát és, hogy szakítani akar. Ezt persze nem mondta ki, csak kerülgette a dolgot. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy futottam utána, de attól függetlenül másnapra már semmi baja nem volt. Na, az első pár alkalommal még bocsánatot kért, de később eljutottunk odáig, hogy még azért is nekem kellett bocsánatot kérnem amit ő csinált. Egyszerűen nem lehetett vele beszélni. Férfi létére konkrétan hisztizett és meg se hallotta amit mondtam neki.

Vannak még apróbb tünetek amik passzolnának a nárcisztikus személyiségzavarhoz, de azért nem merem biztosra mondani, mivel ő sosem dicsérte magát, vagy nagyon ritkán. Ezzel szemben engem mindig dicsért és boldognak tűnt, ha valamit jól csináltam. Ő magához inkább úgy állt, hogy nem elég jó, többet kell kihoznia, azaz sose volt megelégedve magával. Én nyugtattam és támogattam, de ez azért volt furcsa, mert a kapcsolatunk elején egyáltalán nem volt ilyen negatív. Se magával, se mással szembe. Hozzáteszem a veszekedéseknél, mindig azt mondta, hogy én húztam le, másnapra pedig már teljesen az ellentét.

Igazából olyan volt, mintha két külön ember lenne. Amikor személyesen beszéltünk akkor teljesen normális volt, minden rendbe volt(már amikor nem veszekedtünk) azonban telefonon vagy üzenetbe gyakran mutatta a "másik arcát". Igazából nem tudtam rajta kiigazodni... Hozzátenném, az empátia is hiányzott belőle. Személyesen ugyan megölelt és azt mondta minden rendbe lesz, de így ennyi. Utána úgy tett mintha mi se történt volna. Telefonon vagy üzenetbe pedig még ennyit se. Volt, hogy meg se nézte, vagy csak úgy random eltűnt.

Ezért szeretnék segítséget kérni. Ez nárcisztikus vagy borderline személyiségzavar? Vagy egyáltalán személyíségzavar? Tudom, hogy már vége van, de azért jó lenne tudni, hogy mégis kivel voltam együtt majdnem 2 évig.

A segítséget előre is köszönöm!

A borderline azt kap..

Az a diagnozis.

Te labilis vagy.

Kicsit jobb szerintem.

Egy beteg ember mellett az egészséges

is támaszra szorul. Nem könnyű elfogadni, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy sikertelenül akartunk segíteni, ahogy azt sem, hogy végül feladtuk. Idő kell minderre.

"szóltam neki, hogy megint kezd zülleni, süllyedni"

Ahogy olvaslak, egyre biztosabb vagyok benne, hogy inkább csak rátettél még egy lapáttal a betegségére. Tudod, vannak emberek, akik még a nehéz esetekkel is megtalálják a közös hangot (nem kell szakembernek lenni), és vannak, akik nem. Szerintem te az utóbbi vagy. Kiérzik a soraidból a nemtörődömség, és sértő vagy. Valószínűleg ezzel verted ki nála a biztosítékot. :/ Ne érts félre, nem akarom őt felmenteni. Csak azt mondom, hogy szerintem (az alapján, amiket eddig írtál), amúgy sem passzoltatok a feleségeddel, és egy nem bordinak is simán fel tudnád kúrni az agyát... :D

Az a baj, hogy a pszichológus a bölcsészkaron végez. S ezzel itt pont. Pszichoterapeuta meg bárki lehet, aki elvégez két év gyorstalpalót... Ami ugye nem ugyanaz, mint a pszichiáter képzés, ami az orvosi egyetemhez tartozik, de... És itt jön a de, a pszichiátria még mindig leginkább a gyógyszeres kezelésre alapoz. Jelen esetben a hölgynek kellene valamilyen gyógyszer, hogy ne legyenek ilyen szélsőséges hangulatingadozásai, de kérdéses, hogy elfogadná-e. És persze igazad van, ameddig nincs mentalitásváltás, addig elég nagy baj a pszichés betegeknek. A volt férjemnek óriási szerencséje van, mert olyan barátságos munkahelyen dolgozik, hogy a gyógyszerezését is vállalták, sajnos ő időnként "elfelejti", hogy állandóan kell szednie, így újra és újra rosszabb állapotba kerül.

Szerintem is egy másik szakembert kellett volna keressen a saját panaszára a férj, vagy elmenni egy hozzátartozói önsegítő csoportba, ha együtt akart volna maradni a feleségével, ha meg nem, akkor le kell zárni a történetet.

Nem azt írtam hogy a pazichologus tehet bki sérüleserol.

Mindegy lényeg hogy ki tudtál lépni, valo igaz hogy senkit nem lehet akarata ellenere megmenteni.

Szerintem nem a pszichologus tehet róla ha valaki borderlineos vagy egyéb mentális sérülései vannak.

A volt feleségem mellett kiálltam, szóltam neki, hogy megint kezd zülleni, süllyedni keresse fel a pazichologusát de leszarta mit mondtam! Na már most aki saját magán nem akar segíteni én azon nem tudok segíteni! Úgyhogy nekem egy életem van, mikor elmentem a pszichologusahoz mar tudtam, ereztem azt, hogy el fogok válni! Ő csak rávezetett az útra, és ergo segített nekem mert segítségért, tanácsért mentem! A volt feleségem is megtehette volna ugyanezt, hogy segítséget kér...hallani se akart az egészről, úgyhogy Game over lett a vége!