Boldogtalan házasság vagy bizonytalanság (beszélgetés)

Ott tartunk, hogy közöltem vele a szándékomat. Erre savazni kezdett és nem tett mast, mint kioktatott. Szokásos. Ekkor jöttem rá, hogy eddig mindig ez volt, számtalanszor próbáltam közölni, ő megbántott és én mégis maradtam.

Másnap megkérdezte, hogy komolyan mondtuk-e, amit mondtunk. Mondtam neki, "Hát, nekem úgy tűnt, hogy komolyan gondolod. És én is komolyan mondtam."

Rájött... Vagyis csak kezdett. Elkezdett teperni. Én pedig szeretném, ha külön költöznénk, mert így benne ragadunk az eddigiekben.

2 napig nagyon jól megvoltunk, mert figyelt, hogy ne idegeskedjen, de én ennyi év után nem tudom csak így folytatni.

Tegnap is azt hitte, hogy amiért mosolygok, minden ok. Este ledöbbent, hogy nem.

Ma ismét. Mosolygok a gyerek előtt vele egész nap, azt hiszi, nincsenek gondjaink. Altatási idő után ledöbben, hogy pedig de.

Ő nem akar, azt mondja, nem tud költözni. Neki a szíve szakad meg és nem éli túl ezt stb...

Én szeretném, ha tényleg igaz lenne, hogy tett egy hatalmas felismerést, és megváltozik. Ő legalábbis ezt állítja. Állítása szerint eddig komolyan elhitte, hogy mindenben igaza van és mindent jól csinál., de rájött, hogy annyira aggódott folyton miattunk, hogy végül emiatt szúrta el.

Arról is beszélt, hogy vannak depis napjai, amikor nem tud uralkodni magán és belém köt mindenért.

Hosszú az egész.

És bonyolult.

Ne sírj! :(

Nem lesz ez mindig így!

Van az a rosszullét, hogy nem tudod magad elvonszolni egy métert sem. Feküdtem én is a wc előtt hányások után.

Ha még nem jártál így örülj neki.

Azért ne szegje kedved, ha a férjed morog és beszólogat!

Érezzétek jól magatokat a kicsivel! :)

Őt nem lehet bevonni? Nem hajlik rá, hogy kicsit kikapcsoljon és jól érezze magát?

Vágj hozzá egy párnát, hátha elneveti magát.

Kedves Fincsi, a gyerek mellé lekuporodni és inkább ott lefeküdni, mint szédelegve lépcsőn felfelé az ágyig vonszolni magam neked hiszti?

Ma már 20 beszólást kaptam, miközben mi jókedvűen rohangálunk fel s alá a gyerekkel, mert ma program miatz van okunk is rá, hogy jókedvűek legyünk... tegnap este az is baj volt, hogy jókedvemben dudolásztam.

Akik hasznos tanácsot adtak, azoknak köszönöm.

Hasonló kapcsolatból léptem 2 gyerekkel annó.

Egy házasságban/kapcsolatban mindkét félnek dolgozni kell a jóért,hogy ne laposodjon el,ne legyen unalmas..

Nyilván ha csak az egyik fél akarja,hosszú távon nem egészséges ilyen kapcsolatban maradni

4 éve férjhez mentem elötte 3 évig együttéltünk,elfogadta a 2 gyerekem,ők is őt ..született 2 közös,és mai napig szerelem van,dolgozunk hogy ne laposodjon el,igyekszünk mindent megbeszélni,mert ez is fontos.

Szerintem nálatok a kommunikáció is erősen hiánycikk.

Egyedül kevés vagy egy házasság megmentéséhez.

Viszont mi nem dönthetünk helyetted,neked kell érezned mi lenne jó,mi lenne helyes.

Már ne is haragudj, de ha valaki nem érzi jól magát, vonszolja már el magát az ágyig, nevetséges, hogy a konyhában fekszel le.

Amúgy inkább a férjedet kellene megismerned /így 10 év után/, nem általában a férfi lelket tanulmányoznod.

Én bizisten hagytalak volna a konyhakövön.

Nem tudok segíteni sajnos :(.

Nagyon hasonló gondolatokkal küzdök és nagyon tanácstalan vagyok én is.

Azért olvaslak. :)

Én is emiatt maradtam ezidáig, mert mindig úgy véltem, hogy mással is ugyanúgy ellaposodhat a dolog. Tesóm szakítását sem díjaztam anno, de igaza lett. Szóval egyrészt láttam jó példát magam körül (csak ő meglépte sokkal hamarabb a válást, amiért először mindenki kiakadt), másrészt tényleg úgy érzem, férjem semmit sem érez irántam és ezzel állandóan szembesülök.

Épp 10 perce feküdtem le konkrétan a konyhapadlóra a gyerek mellé, úgy szédelgek ma, talán nem ettem eleget, vagy a havi miatt gyengültem le.... nem tudom. Nem tettettem, tényleg jobbnak láttam ott helyben vízszintesbe tenni magam. Mintha tudomást sem venne rólam, mikor megkértem, hogy húzzon fel, odaküldte a 3 évest, hogy húzzon fel... Mogorva arccal végül kisegített.

Kismillió hasonló dolog megy egész nap.

Engem még az tart vissza, hogy itt a nagy ház, de szüleim messze, gondolom, hogy vissza kéne mennem a szülővarosomba, de ez nekem túl nagy lépés. Persze lenne lehetőségem maradni is, mert van még egy ingatlanunk.

És persze, amit írtok, hogy jobban alakulna-e egy másikkal.... ? Azt gondolom, hogy azért esélyes, hogy igen, mert az utóbbi időben nagy energiákat fektettem a férfi lélek megismerésébe és abba, hogyan lehetek nőies úgy, hogy komoly és szerethető partner legyek. Persze ehhez olyan embert kell találni. És még többet fektetni a magam fejlesztésébe.

Aki azt írta, hogy nem próbáltam meg helyrehozni, tévedett. Írtam is, hogy igen. Csak ha a másik nem akar dolgozni rajta, akkor nehéz.

A tanácsot, miszerint beszélgessek vele, megfogadom, csak keresem a megfelelő alkalmat a következő napokban. Talán megvárok egy csipkelődő beszólást és akkor felhozom a témát, mert ha "leültetem" beszélni, abból jó nem sül ki.

És az új párral tuti, hogy minden felhőtlen lenne? Főleg úgy, hogy kap veled egy gyereket is? A gyereknek is annyira szuper lenne?

És ha igen, meddig? Újabb 10 év vagy tőb, estleg kevesebb és jöhet egy másik?

Én nem is értem, ellaposodott, kihűlt és már válni akar mindenki mert, hogy majd mással biztos sírig tartó izgalmas szex és minden happy lesz. Ott nem lesz lapos és uncsi? Akkor majd megyünk a következőhöz?

Tenni kell érte mindkét félnek és igen, ott a gyerek aki mindkettőtöknek boldogságot és jövőt nyújt.

Azt hiszed egyedül könnyebb, azt hiszed majd a másik férfivel mindig a felhők felett jársz?

Minden gyermeket megvisel, ha a szülők elválnak, mert ő mindkettőt egyformán szereti, őneki mindkettőre egyformán szüksége van.

Persze, ha "kevésbé apás", mert esetleg a férjed nem foglalkozik vele annyit, ami egy apától elvárható, meglehet, hogy viszonylag nagy törés nélkül venné tudomásul, ha elváltok. Beszélgess el erről a gyermekkel, de kizárólag csak feltételes módban.

És persze beszélgess el a férjeddel is, hogyan képzeli a jövőt, egyáltalán mennyire jó neki ez az állapot, vagy csak azért van veletek, mert máshova nem tudna menni??? Tisztázzátok le, mennyire vagytok érzelmileg fontosak egymásnak.

Ha úgy döntesz hogy elválsz, ne azért tedd, hogy még "legyen időd" egy másikat találni.

Évekkel ezelőtt laposodott el a házasságunk, közel 10 éves a kapcsolatunk. Néha azon gondolkozom, szerettük-e mi valaha annyira egymást, hogy férj és feleséggé váljunk, vagy csak kergettünk valamiféle ideált.

A jobbra vágyás miatt 2 nehéz, veszekedésekkel, vádaskodással, vagdalkozással teli év után végül úgy éreztem, muszáj megpróbálnom egyedül változtatni az egészen. Vele együtt ugyanis nem lehetett, nagyon elutasító volt.

Van egy kisfiunk, aki miatt nem tudtam kilépni, voltunk ugyanis úgy, hogy egyenes út a válás lett volna. De nem gyerekkel.

Sikerült is egész jól felfrissítenem a kapcsolatunkat, sok jót vinni bele, amitől jelentősen javult, úgy érzem viszont, hogy a másik félnek is kéne munkát tennie bele.

Jelenleg ott vagyunk, hogy jól telnek a napok, sokat mosolygunk, a gyerekkel vidámkodunk, visszatért némi szex is a kapcsolatunkba (volt, hogy egy évig se... ), viszont nem érzem azt, hogy igazán tartóssá sikerült tenni ezt az állapotot. Nem érzem azt, hogy férjem belül igazán változott és örökké gyanakszom egy szeretőre. Amikor erre rákérdeztem, totálisan kiakadt.

Félek, hogy ugyanoda jutunk, néha látom jeleit.

És leginkább attól félek, hogy ha majd nő a gyerek és nőnek a gondok, túl későn fogok végül kilépni belőle. Szokás mondani, hogy a gyerek nem tart össze egy házasságot.

Most még talán találhatnék egy párt, akivel valóban boldog lehetek.