Biztos vagy bizonytalan? (beszélgetés)

Valahogy én is ezt a véleményt osztom, a többség, nem működik? kalap kabát, fiatal vagy satöbbi szó szerint. Hol vannak a régi érzelmek, a közös emlékek, a sok sok jó dolog?! Ott van az, le kell ülni beszélgetni, őszintén. Problémákat az ég szerelmére nem csak úgy kidobni kell az ablakon, hanem megoldani. HA máskor is előfordul ilyen, akkor mindig tovább áll az ember? Na neee...

Ha kibeszéltétek egymást, megvizsgálod magad, mennyit is ad neked, mit érzel iránta igazán, érdemes mellette lenned, mit kaphatok e kapcsolatból... HA nem megy, akkor kell lépni, hogy aztán elmondhasd, igen én mindent megtettem, így már nyugodt szívvel léphetek tovább...

sztem mindenki azt akarja, de ez még nem jelenti azt, hogy le kell teperni a másikat már az első randin basszus...

én is élvezni akarom az életet, mégsem kötök el 1 bmw-t, mert én azt akarom vezetni... hát de most nem?!

Mondd meg neki, hogy legyen szíves kicsit visszafogni magát, mert nem vmi útszéli cafka vagy, hanem komoly, értelmes, nő vagy, akinek vannak érzései, és elvárásai; úgyhogy legyen olyan kedves, hogy figyelembe veszi, hogy nem csak az ő igényei vannak a világon, és ha akar tőled vmit a te igényeidet, érzéseidet és elvárásaidat is tiszteletben kell tartania.

Ha értelmes, intelligens, akkor megérti, ha meg csak szexet akar, akkor menjen a 4-esre, a "hölgyek" szíves-örömest állnak rendelkezésére.

De lehet, hogy csak nem bírta türtőztetni magát, és elszaladt vele a csikó...

Persze nem kell ilyen keményen és tárgyilagosan megfogalmazni a dolgot... értelem szerűen a te stílusodnak és vérmérsékletednek megfelelően, meg persze úgy, hogy felfogja, megértse, és ne érezze bántónak/sértőnek, valamint még hasson is rá.

Sétálgattunk. Ő tapízott, simizett és olyan helyekre is akart nyúlni,ahova nem negedtem :S

Vagyis rámenős nagyon, akar vmit. :)

Ennyi idő után, főleg, hogy együtt laktatok egyértelmű, hogy hiányzik, mivel csak megszoktad az állandó jelenlétét körülötted... ez kb olyan, mint mikor átalakíttatod a lakást, de mikor újra bemész akkor minden olyan furcsa és idegen elsőre, pedig tudod, h a te lakásod, és olyan lett, milyet szerettél volna, ettől függetlenül mégis idegennek érzed, míg meg nem szokod az új környezetet... ugyanígy van ez érzelmi téren is.

És mi volt pontosan a másikkal? Miért volt rámenős, vagy hogyan?

Én a szívemre hallgattam, nem bántam meg...

Előtte meg inkább az eszemre, h maradjak a biztonságosnál, csak nem érte meg...

De lehet, hogy más pont nem így van.

Bár végül is szerelemben mi másra hallgatna az ember?! (legalábbis mindenképpen nagyobb százalékban)

Attól függ, hogy milyen az, amiből kilépsz, mennyire hagyod, hogy befolyással legyen az újra, mennyire tudsz elvonatkoztatni a régitől; no és persze, h milyen az új, mennyire tud pl megértő lenni, stb...

És sülhet el jól, meg rosszul is minden... pl 1 tüsszentés sem káros általában, mégis mostanáában cikkeztek 1 nőről, aki pont 1 TVnézés közbeni tüsszentéstől bénult le :S

Elég sok minden benne van a pakliban. Általában hozzáállás, akaraterő, kitartás kérdése a dolgok nagy része; ami viszont nem megy azt nem kell erőltetni! Szerintem legalábbis...

Ismerős a helyzet, én a 2. szakításnál csináltam ugyanezt az előzővel(én szakítottam, mert nem volt jó a kapcsolat már akkor sem), és utána ráadásul qrvára de kib*szottul szarul voltam lelkileg, mert beforgattam magam, h nekem mégis ő kell, még akkor is, ha már nem volt jó, meg nem kell más, cska ő stb... piszkosul kemény időszak volt napi 2-3 doboz cigivel megspékelve, meg mértéktelen kajálással, bár az első 2 hétben alig bírtam vmit enni...

Aztán végül mégiscsak megint összejöttünk, aminek az eredménye kb. 2-3 hónap oké, utána megint ugyanaz, mint mielőtt szakítottunk, aztán meg még rosszabb, úgyhogy mire sikerült visszaállnom rendesen a kis max napi fél dobozomra, kezdődött megint a 2-3 dobozos sztori. Aztán végül azt mondtam elég, és bár gusztustalan dolognak tartom, de ultimátumot adtam neki, h vagy kezd magával vmit először 1 hónapon, majd többször, h 2 héten belül, vagy vége; persze minden alkalommal a határidő lejárta előtt hirtelen minden baromi jó lett, míg azt nem mondtam, ok, majd pár hét múlva megint az egész elölről...

Utána jött a képbe a párom...

Igazából csak azt bánom, h utólag tönkretettem 1,5 év emlékét 1 fél éves fölösleges huza-vonával, ami az egészet elcsúfítja... nem kellett volna visszamennem hozzá; csak ugyebár én is utólag jöttem rá, h helyes döntés volt a szakítás, és túl kellett volna lépnem rajta és élni az életem mással, mint tönkretenni magam idegileg, meg a gatyámat cigire költeni...

De nem baj, mostmár legalább boldog vagyok, és remélem tudok segíteni, h más ne essen bele az én hibámba...

én erre csak annyit tudok írni, hogy az előző barátommal én 2x szakítottam rövidebb-hosszabb időre, és csak a 3. volt végleges... és így utólag visszanézve, ami nem megy azt nem kell erőltetni... szerintem; de lehet, hogy csak én látom rosszul, viszont az tény és való, hogy úgyis kibukik, ha nem illetek össze vmi miatt... és a bántás, legyen akár szóbeli, vagy bármilyen más,bizony pont egy ilyen ok; feltéve, hogy az ember lánya nem mazochista... mert akkor ugyebár pont azt élvezi, elvileg :)

Bár sztem te inkább boldog szeretnél lenni 1 normális kapcsolatban, ahol nyugodt környezetben, kellemes, szeretetteljes légkörben élheted a mindennapjaid; semmint, hogy még a kapcsolaton is stresszelj állandóan, vagy azt lesd, mikor fog megint bántani, és miért; de ez megintcsak az én véleményem/meglátásom.

Talán azért nem tudod rászánni magad, mert nem tisztáztad magadban, hogy ez csak hullámvölgy, vagy a vége. Bárkivel is leszel boldog az életben, mindig lesznek hullámvölgyek, és fogod úgy érezni időnként, hogy kihűlt. Hiába leszel 30, 40 vagy 50 éves, ez így lesz.

Egy kapcsolat nem működik magától. Sok energia kell hozzá.

Velem is megesett nem egyszer, hogy ellaposodott a kapcsolatom, vagy állandóan veszekedtünk.

Közben mellettem volt egy barátom, akinek legalább kesereghettem. És egyszer csak észrevettem, jé ez egy férfi. Nahát, milyen jóképű, meg milyen megértő (főleg, ha pont egy cipőben eveztünk). Aztán már azon kaptam magam, hogy állandóan rá gondolok, róla fantáziálok.

Sokkal könnyebb lett volna akkor megpattanni, de aztán az a varázs is elmúlik egyszer. Mikor elmúlik a varázs, akkor elkezd zavarni az egy-két apróság, lassan az agyunkra meg, és egyre több dolog szúrja a szemünket.

A másik verzió, hogy végig gondoljuk, vajon mi mit rontunk el (a másik hibáit valószínűleg már betéve tudjuk). És eztán ülünk lebeszélgetni. HA MINDKÉT FÉL TUD VÁLTOZNI, akkor működőképes lesz a kapcsolat.

Nem tudom, hogy nálatok mekkora a baj és miből okozza a fennakadást, mint ahogy azt sem, hogy mennyire tudtok egymáshoz csiszolódni. Nekem sikerült nem egyszer tovább lendülni, és én már tudom, hogy megérte. Ezért én inkább arra bíztatnálak, hogy legalább egy esélyt adj a kapcsolatotoknak.

Ha viszont fél év múlva is ugyanott dekkoltok, akkor reménytelen.

Nem tudom rászánni magam. Valami visszatart. Amúgy suli mellett én is dolgozom minden nap.

Most sietek,de majd holnap tovább leszek. majd írok akkor.

Hogy én sose tudok rövid hozzászólást írni... :/

És még azt is elfelejtettem, h Szajának igaza van!

Szaja, hidd el megtalálod te is a párod, csak pozitívan kell hozzáállni, és az a fontos,h ne temetkezz magadba, mert csak a saját dolgod nehezíted meg és utána sokkal nehezebb lesz a külvilág felé nyitni. És hidd el, egyedül is ugyanolyan jó, és teljes értékű ember vagy mint pasival, fel a fejjel. Sajna kemény ez a szakítósdi :S

az igazsághoz hozzá tartozik az is,h az én szüleim elváltak, amikor még 1 éves voltam, és anyámnál maradtam, ami az én szempontomból nem volt túl jó, bár apám se lett volna jobb sztem, csak másképp szar, de mind1... a lényeg az,h baromira nem jövök ki mai napig anyámmal, ezért már rég óta próbáltam menekülni otthonról, az eredeti terve szerint Pestre költöztem volna gimi után, és ott jártam volna egyetemre, úgy,h a mára exemmel laktam volna közös lakásban, stb... ez gyakorlatilag azt jelentette volna,h teljesen ki lettem volna szolgáltatva neki anyagilag, addig legalábbis mindenképp, míg nem találok vmi értelmes munkát, de előtte is kiszolgáltatott helyzetben voltam igazából, mert a telszámlámat fizette, meg elég sok mindent ő finanszírozott (kaja, stb Pesten, + 1-2 cipő/ruha ilyenek) jó, mondjuk anyám meg elvárta,h havi 12.000.-ből oldjam meg a kajámat a suliban, a bérletet, a telszámlát, a ruhát, cipőt, és a szórakozást, ha esetleg netalántán maradna rá... és finoman szólva is esélytelen voltam minderre, de ezt nem ecsetelném tovább, meg nem is ide tartozik...

Mondjuk az én exem meg úgymond a pénzzel próbált kompenzálni, aztán mikor már betelt a pohár a f*szságaival, azt mondtam,h jó, akkor játsszunk így; bár ös sem a milliomos kategória csak sikerült 1 jó állást kifognia Pesten, és félig együtt is laktunk fél idő Pesten, fél idő Db-ben, de úgy voltam vele a végére,h nem érdekel, ez előtt is én teremtettem meg amire szükségem volt diákmunkával, stb... akkor eztán is képes leszek rá, és feladtam mindent; és tessék boldog vagyok a mostani párommal, és ő volt az, aki nem engedte, h tovább anyámmal lakjak, mert már számára is elviselhetetlen volt, pedig próbáltam +kímélni tőle... most is tanulok meg dolgozok mellette, és meg lehet csinálni :) Bár nem tudom mit tanulsz, de a pénz ne legyen visszatartó erő, olyan nincs,h nincs valahonnan úgyis lesz; mindig van; csak pozitívan állj hozzá! A boldogság, meg a lelki nyugalom az, amit nem lehet megfizetni!

Tényleg merj változtatni! És a másikkal mi volt a baj?

Ja, és köszönjük :)