Böjtikutya, avagy csalánba nem üt a ménkű

Hát vége lett és megcsináltam!

De menjünk vissza az időben… Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban…

Egyszóval évekkel ezelőtt, már nem is tudom, mikor kezdett el foglalkoztatni a böjtölés gondolata.

Leszögezem, nem a szó spirituális értelmében, mert az az aspektus fogalmazzunk úgy, hogy egy pöttyet távol áll tőlem, hanem méregtelenítési, és igen, persze, hogy főleg fogyási szempontból. (Miééért, mást nem ez motivál??)

Szóval a dolog három évre visszadatálódik, és szoros összefüggést mutat a szomorú, ámde felemelő szakításommal a dohányzás nagybecsű szokásával. Szerettem azt a vacakot, olyan szépen lehetett vele hadonászni, és füstöket eregetni, és pihengetni, rá hivatkozva.

De mivel mindent nagyon plasztikusan el tudok képzelni, így a tüdőm vizualizálása köhögős hajnalokon nem hagyott nyugodni, és a ruhám, valamint ábrázatom szaga sem.

Így letettem! Huszárosan egyszerre (rétest nem kaptam) és kaptam a tiszta tüdő helyébe egy tízest ajándékba.

Jó kislány voltam, leszoktam, hát úgy tűnik a sors megjutalmazott plusz tíz kilócskával.

Ment ez nekem mindig simán, egy-két nap (mi, még hogy hét? dehogyis) alatt, világéletemben sportoltam, lemegy most is.

Persze csak 35 fölött, nem úgy mint 20 évesen.

Na onnantól megy a diétamizéria ezerrel. (Jól van anya, tudom, világéletemben, 15 éves korom óta szórakoztatom magam ezzel a sportággal) na, de innentől zavart igazán.

Szóval jött az Atkins, ami bejön, tényleg, csak egy gond van vele, a második hét közepén elkezdek aggódni magamért, hiszen csak kitör belőlem a szakember, és a zsigereimben tudom, hogy ez nem jó a szervezetemnek.

Ekkor mindig felfüggesztem, a lehullott két kiló pedig visszaszippantja magát töredék másodperc alatt.

Jött az egészséges diétás ágazat. A számlálgatós dologgal csak az a gond, hogy nem tudok félig enni! (Vagy mindent vagy semmit…)

És jött az első nekirugaszkodás, méregtelenítő spárgakúra egy négycsillagos Med hotelben,

egy hétig. (Jól van na, 40 éves csak egyszer voltam, és a családom tudja a flúgomat, hát ezt kaptam a szülinapomra.)

Csodás volt, kezelések, fürdők, kolon-hidroterápia, és spárga minden étkezésre… Nagyon klassz volt, és ha tehetném minden évben újra mennék. (Jól gondoljátok, nem tehetem, tanári fizetésből? he-he, még viccnek is tréfa.)

Rá egy évvel, tavaly tavasszal visszakívántam a dolgot, és amolyan retrósan végigjátszottam tavasszal a menüt, megspékelve az elejét két léböjtös nappal. Jól sikerült, de mint mindig, azért a kilóim még mindig nem apadtak teljesen le.

De eljött a szent 2009-es esztendő és elszántam magam. Tanár lévén adta magát a tavaszi szünet, ami nálunk tíz napos, úgyhogy tök optimális egy hétnapos böjtre.

Felstuffoltam magam, elhárítottam a vicces megjegyzéseket arról, hogy mekkora hülye is az aki húsvétkor böjtöl, és belevágtam.

(Nem a vallás kedvéért, vagy okán akartam megtenni, nem vagyok hívő, így a húsvét nekem nem vallási ünnep, hanem világi evős-locsolkodós.)

Szóval nekivágtam, és láss csodát, tök simán ment le napról-napra.

Persze voltam éhes, de nem jobban, mint normális napokon, és ez is elmúlt. Teltek a napok és én még mindig nem rontottam el semmit.

És most jelentem, befejeztem, persze csak a léivós részét, most jön a neheze, felépítés és új étkezési szokásaim megtartása.

Mit nyertem? Óriási önbecsülést, mert megcsináltam, mínusz három kilót (maradt még négy). És kirobbanó energiát.

Tök jó. Ajánlom mindenkinek, aki felfedező kedvű (hogy főzz le egy három fogásos ebédet kóstolás nélkül), keresi a kalandokat (kardióedzés, leájulok vagy nem…és tök jó böjtben edzeni). Szóval csak pozitívumokat mondhatok róla, és azt hiszem ez egy járható út, hajrá mindenkinek hozzá!

Szóval csalánba nem üt a ménkű, de tesz is róla, hogy ne üssön!