Bocsánat kérés? Kérjek bocsánatot vagy sem? Mikor kérjünk bocsánatot? (beszélgetés)

????? most ugye,nem a pitéjére gondolsz??? :)))

bocs, ezt nem tudtam kihagyni

hát nem is lehet, szerintem se. Bár nekem a legnagyobb kedvencem Anti bácsi volt :))

Na és ugye Margit, akinek halvány lila gőze volt (még az eredeti felállásban Gallával).

Az egésznek az a lényege, hogy történjék bármi, tudjunk nevetni.

Azt a lányt pedig kapd el, bontsatok fel egy üveg bort, és szavald el neki a következő remekművet (aztán persze nevessetek egy jóízűt az egészen):

"Pitét evő lányok,

nádszál derekúak,

láttatokra szemem

vágyakozva gúvad.

Kelnek bennem fórrón

élveteg remények,

Pitét evő lányok,

nyalom a pitétek."

"Hallga csak!

Nem a beléndek lehű éj küldi ránk lomha pillangó képében Iszonyú mérgű ostorát?

Vagy a szél mint egy rosdás vastövis tépi sebesre a levegő sápadt vásznait?

Esetleg kékellő lábnyomom e földi porban,

Messzecsörgedező patakként fürdet Juharfa képében megbúvó éjjeli árnyak süvöltő jajszavát?

Vagy ez csak A forró víz visszatérő vezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez."

...esetleg ez maga a szerelem? :-D

Örök hiba felnőtt fejjel a szülőkre ömleszteni a magánéletet. Ennek csak az lehet a vége, hogy az apja - de gondolom az anyja is - oroszlánként védik a lányukat.

Az én szüleim pl. a mai napig nem tudják, hogy miért váltunk el a férjemmel, nem éreztem késztetést, hogy a vállukon sírjam el a bánatom. Manapság is csak annyit osztok meg velük, ami őket is érintheti (pl. hónapok óta leépítés van a cégünknél, erről tudnak, mert adott esetben, ha én is lapátra kerülnék, lehet, hogy visszaköltözöm a szülőfalumba, tudjanak róla, hogy ott leszek tőlük 500 méterre a régi kuckómban). De ennél több nem tartozik rájuk, érzelmekről meg soha nem beszéltünk, senki nem terheli a másikat műbalhékkal, mindenki rendezi magában, az önsajnálatot és mások hibáztatását pedig csírájában fojtották el bennünk gyerekkorunkban.

22 évesen pedig hagyni kéne a szüleinek, hogy próbálgassa a szárnyait, az élet erről szól, hogy verdesünk, lezuhanunk, aztán másként újra megpróbáljuk, és szépen kialakul a technikánk.

Vannak nők - köztük én is - akik talán az otthon látott apakép miatt nem tolerálják egy férfitől az érzelmi labilitást. Én csak az általad leírt sztoriból tudok kiindulni, ez alapján pedig Te egy ösztönös lény vagy. Akik szeretik az olaszos, érzelmes temperamentumot, azoknak ez nyilván imponál. De vannak, akik a józan észre esküsznek, ez persze nem jelenti azt, hogy legyen az illető unalmas, karót nyelt, csak amolyan józan paraszti ésszel megáldott.

Visszakanyarodva az apaképhez... előre leszögezném, hogy nincs apakomplexusom - bár jelen esetben az sem érdekel, ha én leszek a támadás középpontjában. Én otthon azt láttam, hogy az apám soha nem ingott meg semmiben, nem bizonytalanodott el, nem voltak kétségei a képességei, döntései tekintetében. Ha mondhatok ilyet az apámra, ő egy igazi keményvonalas tökös férfi, aki egyszerre értelmes, humánus, következetes, tárgyilagos, aki még a kétkezi munkától sem riad vissza mérnök létére (mindig, mindent ő szerelt, javított meg a háznál, sőt, ő maga is építette). Ha visszagondolok a gyerekkoromra, már akkor is mindig barázdált és olajos volt a keze, de ez is mindig biztonságérzetet adott, mert tudtam, hogy a szarból is várat fog építeni és soha nem hagyja el magát semmilyen téren.

Hogy miért írtam az apámról? Úgy tartják, hogy a nők az apjukat keresik a leendő párjukban. Amint írtad, az apósjelölt sem kispályán rúgja a bőrt, pontosan tudja, hogy a legjobbat akarja a lányának.

Abban lehet nagy igazság, amit írtál, hogy őrlődik az apja és közted, valószínűleg az eltérő habitusotok miatt. Azt sem vonom kétségbe, hogy melletted teljesen új oldalait fedezi fel, ami egyszerre lehet félelmetes és izgalmas. De ha egy lány stabil, biztonságos családi háttérben szocializálódott, annak a továbbiakban is szüksége lesz a biztonságos háttérre.

Persze a filmekben előfordul, hogy a konzervatív lány fityiszt mutat az apjának és lelép a szerelmetes lovagjával, de a valóságban ez igen ritkán fordul elő, és többnyire bukta a vége.

Szia!

Én tettem fel a bocsánatkérős kérdést.Ezt miért írtad hogy nem fogad el mint férfit?Nézd én vagyok neki a 2. kapcsolata neki,előtte volt neki valaki 3 hónapig.Nem értem miért ne lennék férfi a szemébe?Nem találkozunk sokat és nem csüngök a nyakán ahogy te mondtad,ezért is nem értem a dolgot,volt olyan hogy nem találkoztunk 1.5 hónapig,napi egyszer szoktam felhívni vagy ő hívott engem.Nem tutujgatom mint egy kislányt és semmi ilyesmi nincs a dologban,ezért nem értem ha esetleg igazad is van akkor miért gondolhatja így vagy te miből gondoltad ezt?

Szerintem semmi rosszat nem tettél...

Lehet, hogy a meglepetés a vita után kicsit furán jött ki...

de szerintem nincs miért bocsánatot kérned.

ha igen, max a váratlan helyzetért amivel vizsganapon nem tudott mit kezdeni, esetleg pánikot keltettél benne az öröm helyett...

amit vártál...

az apja meg... nem igazán fogadott jó szívvel, ez nekem fura...Miért?

‎"A nők nem szeretik sem a bólogató kiskutyákat, sem az ordítozó majmokat. Azt szeretik, ha csendben, méltóságteljesen lépked mellettük a tigris…"

:))

ilyen egyszerű ez ;)

Uhh, itt balszerecsés helyzet követett balszerencsés helyzetet, de nem megoldhatatlan,ha mindketten kellően rugalmasan álltok (álltatok volna) a témához. No meg a kedves szülők is :)

Szerintem ez még nem hamvába holt eset. De adj időt. Mindenkinek.Most a kapkodás csak árthat.

Amúgy csak úgy mondom,hogy vizsgázás, munka közben az én párom is el szokott küldeni a jó fenébe, és igaza van. Vannak helyzetek,amikor nem szabad zavarni. Persze igen, írtad,hogy elfelejtetted.Hát én is el szoktam. És akkor meg megkapom,hogy nem figyelek eléggé rá. És már megint igaza van :)