Barátokkal vagy kettesben? (beszélgetés)

Most találtam rá a fórumra és a felvetésedre, mert nálam most aktuális a kérdés... Hasonló a probléma, esetünkben egy emberről van szó, aki régi barát/legjobb barát, viszont alkalmi kapcsolatai vannak.

Amíg én nem voltam, ketten mentek ide-oda, és most pedig szinte teljesen természetes, hogy hármasban, vagy pedig az épp aktuális hölggyel négyesben. Leginkább az bánt, hogy kész tények elé vagyok állítva, nem kérdés, hogy "hívhatom-e őket", vagy "van-e kedved vele/velük".

Az első közös nyaralásunk is hármasban történt, ott sem volt témán, hogy nem baj-e, ha hárman megyünk.

Általában a hétvégi elmenősek is többesben történnek, és itt sem vagyok megkérdezve arról, hogy nekem jó-e így.

A barátot én inkább csak elviselem, néha tud jó fej lenni, de alapvetően nem érzem magam egy szinten vele/velünk, és nem mindig tudok azonosulni ezzel. Néha persze tök mindegy és röhögök rajta/vele, de van, amikor egyszerűen sok.

Említettem ezt a páromnak korábban, de ennek inkább megsértődés lett a vége (akkor a srác éppen szingli volt), hogy a legjobb barátja és nem hagyja egyedül és különben is társaságban a legjobb.

A hétköznapokon sokat vagyunk persze kettesben, hiszen így élünk, de engem az zavar jobban, hogy nem vagyok megkérdezve soha, mert "mi bajom lenne ezzel"... Pedig van. Nekem is szétszórva vannak barátnőim, és ha nagy ritkán úgy vagyunk négyesben, hogy az én barátnőm és a pasija, utána jön a "na akkor most belőlük elég volt egy időre" szöveg.

De ha az ő barátjáról van szó, akkor nekem nincs szavam, mert ő az Atyaúristen, aki milyen régi barát...

Valakinek hasonló problémája?

szerintem ilyen téren az eltérő igény se okozhatna problémát, ha valaki épeszű, nem birtokló és szereti a másikat :)

ha a párom szeretne sokat a barátaival lógni, akikkel én elvagyok, de nem igénylem, biztos párszor mennék, párszor hagynám, menjen egyedül, addig elfoglalnám magam mással, másokkal, mert ugye nekem is van életem a kéz-a-kézben túl :) nem hiszem, hogy ebből ügyet kéne csinálni, ha két ember valóban egy pár, akkor úgyis elég időt töltenek kettesben, és az is számít, mennyire tartalmasat

ha valaki úgy érzi, hogy a párja nem akar kettesben lenni vele, akkor az nem egy párkapcsolat. de az igazsághoz hozzátartozik, rengeteg olyan nő és férfi van, aki szinte elmarja a párja mellől az összes barátot, minden külön programot, de szerintem az már beteges és felesleges is, csak tönkreteszik egymás életét hosszú távon

Nem, szimplán nem hiszünk a barátságban ilyen szinten. Jó, ha van az embernek pár olyan ember az életében, akivel tud beszélgetni erről-arról, de kb. ennyi.

Nyilván a legtöbb ember ennél többet igényel, erre írtam, hogy nem mindenkinek ugyanolyan fontos ez.

"a fogjuk egymás kezét és nézzünk mélyen egymás kezébe foglalatosságokat hidd el, hamar meg lehet unni"

Embertípus kérdése. Engem a baráti társaságokkal ki lehet kergetni a világból, férjemet is. A kulcs, hogy egyformán gondolkodjanak és egyformán érezzék jól magukat. Egyik típus sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

az miért baj, ha szeret a barátaival lenni, pláne ha te is jól érzed magad a társaságban? akkor is együtt vagytok, gondolom, kettesben tértek haza nyugovóra, nem a baráti társasággal együtt :)

nekem szimpi, ha egy baráti társaság vagy család összetart, sok közös programmal. a fogjuk egymás kezét és nézzünk mélyen egymás kezébe foglalatosságokat hidd el, hamar meg lehet unni. és az a normál, ha a pároddal ugyanúgy jól érzed magad társaságban mint kettesben, nem teszel különbséget

Azt nem mondtam hogy nincs rám igénye, sőt. Inkább úgy érzem, hogy ezt szokta meg... Mármint azt hogy ezzel a társasággal sokszor van valami program. És ő általában csak "rábólint", nem ő szervezi, nem ő az értelmi szerző. Múlt nyáron például kettesben nyaraltunk, az számára sem volt kérdés. Csak már hallottam a barátoktól is hogy "ide menjünk-oda menjünk", ötletelés szinten, de én ekkor jeleztem a páromnak, hogy a nyaralás legyen már kettesben.

A másik, amit fölvetettél, hogy ha nekem nem jó valami, akkor miért csinálja, stb., ezzel mindig gondban vagyok, egyszerűen nem tudom meddig lehet "elmenni" míg nem érzi azt hogy korlátozom, megmondom mit csináljon stb...

Pedig a csordaszellem nagy úr. Nekem az unokabátyám ilyen. 10 év után nagy nehezen elvette a barátnőjét, de a mai napig hetekre eltűnik a haverokkal. A lányok vagy megszoktak, vagy megszöktek. Bár ott a legtöbb helyre nem is mehettek a lányok, mert csak kanbuli... ti legalább együtt mentek, ha jól olvasom.

Én tuti nem bírnám, ennél sokkal aszociálisabb vagyok. Az a lényeg, hogy a párkapcsolaton belül mind a ketten jól érezzétek magatokat és meg tudjátok beszélni, ha nem.

Igen én is aggódom picit emiatt, de próbálok optimistán hozáállni a dologhoz: amíg nincsen baba, addig miért ne?...

Lehet amúgy az is hozzájárul ehhez a nagy barátozáshoz nála, hogy 5 évig kint élt Írországban, ahol ezek az emberek nem voltak ott vele... Lehet most pótolja a kimaradt programokat...

Nálunk is így volt, évekig szinte minden hétvégét a barátokkal töltöttük, sokszor nyaraltunk együtt. Aztán elkezdtek sorba jönni a babák, mindenkinek más lett a fontos, és szép lassan eltűntek a barátok. Akinél nagyobb baba van, már más programra van igényük, mint egy kisebb babával, és megint másra egy gyermektelen párnak.

Most ott tartunk, hogy van, akivel évek óta nem találkoztunk.

Szerintem ez a későbbiekben komoly probléma is lehet. Mondjuk ha komolyra fordul és a babázás, családozás helyett ugrani fog ugyanúgy a nyaralásokra és mindenre.

Szerintem az ember életében a párkapcsolat/házasság az első, minden barát, haver ezután következik. Jól működő kapcsolatnál szerintem elsősorban az egymással eltöltött időre, élményekre van igény, utána jönnek a barátokkal közös programok. Szerintem gáz, ha a pasid fejében magától nem fordul meg, hogy kettesben menjetek.

Egy tengerpartos nyaraláshoz kellenek a barátok, mert az úgy jó.

Viszont én a városnézéses programokat szeretem, s ott utálom ha több emberhez kell igazodnom. Mindig valakinek pisilnie kell:)