Barátnők voltunk, csak szép emlékek maradtak (beszélgetés)

Örülök, remélem nektek sikerül. :-)

Mi is megpróbáltuk újra, ideig óráig működött, de már messze távolodtunk egymástól, nagyon eltérő az életünk. Az emlékekből megélni nem lehet, az kevés.

:-(

Lehet, hogy érdekelte, csak nem értette meg miért indítottam.

Úgy tűnik csak akkor értelmezhető egy fórum, ha konkrét kérdés van feltéve. Ha csak egy történet, amin el lehetne gondolkozni kicsit, akkor az már túl megerőltető egyeseknek.

;-)

Igazad van, köszi!

(S hülye vagyok, hogy annak próbálok magyarázkodni, akit nem is érdekel.)

Csak hogy beszélgessünk. :-)

Hátha más is járt hasonló cipőben, és vannak hasonló gondolatai pl. :-)

Igen...őt mondhattam annak. Vagy mégsem, hisz vége lett. Vagy az a gond, hogy diákként az ember még annyira keresi önmagát is, sokat változik, s ezek a kapcsolatok annyira érzelemmel átszőttek. Biztos más is járt így, mint én.

Azóta sincs olyan igazi barátnőm...aranyos kollégák, vagy kedves emberek, akikkel sokszor találkozom, jó ismerősök, "haverok" igen - bár nők ezt nem mondják egymásra, de a barát(nő) szót meg sz.tem sokszor használjuk "túl korán". Ezért nem mondom azt, hogy igazi jó barátnőim vannak. Mert talán felnőttként már nem annyira, és nehezebben tárja ki másnak a szívét az ember.

A páromban megtaláltam sokmindent, de ő mégsem Barátnő!!! :-)

Oh, hát ahhoz rég volt már, hogy ezen búslakodjak.:)

Csak időnként eszembe jut, milyen jó is volt ez, vagy az a dolog. Gyerekként persze mindent másképp lát az ember.

Így visszagondolva nosztalgiának tűnik.

Talán mert már nincs. Ha még tartanánk a kapcsolatot, nem lenne meg a nosztalgia érzése.

Most is vannak barátaim, de azt átlengte a felhőtlen gyerekkor.

„Tizenéves lehettem, nem volt más a szívemben, csak a barátnőm. Mindenről beszéltünk, a fiúkon nevettünk, hátuk mögött. Varázslatos idők voltak, hittük hogy mindig így marad. A világ olyan szép volt, érthető volt még nekünk... egyformát álmodtunk, egyformán jók voltunk, mostanában sokat gondolok rá. Egyszerre változtunk, egyszerre lázadtunk, mostanában sokat gondolok rá”

Fórumindító gondolatomat a Neoton slágeréből idéztem.

[link]

Igen, csodaszép, amikor az ember tizenéves fejjel barátnőre lel. Sajnos az én dalomnak szomorú a vége. Régen volt már, elhalványult emlékek, melyek még most is szépek, de a barátság az idő próbáját sajnos nem állta ki. Majd húsz évvel ezelőttre visszatekintve ez fájdalmas, pedig, annak idején még „hittük hogy mindig így marad.”

"Mostanában sokat gondolok rá" :-)