Babafőzőcske...avagy etessünk okosan (beszélgetés)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Köszi a tippet:)
Puszi:)
Köszi a tanácsokat, megfogadom őket. :)
Mi 4 hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást, ugyanis tápszerezünk a kezdetektől sajnos. Elég szeszélyes az én kis drágám, van amikor a kedvencéből megeszik egy üveggel, van mikor csak féllel. Szerintem most az is közrejátszik, hogy épp fogzik (az első fogacskája már megjelent).
Majd szépen lassan belejön ő is a pempőhamizásba, mert ha magunkból indulok ki, mindketten a férjemmel hatalmas étvággyal rendelkezünk. Remélem a kiscsaj is ilyen lesz és nem lesz gond az evéssel.
Most 2X kap naponta pépes kaját, délben és uzsira, amik után már nem kell tápszer, amit ha adnék, se fogadja el, már próbáltam. Éjszaka is igényli még a kétszeri tápszeres kaját, de úgy vagyok vele, hogy amíg szüksége van rá, addig úgyis fel fog kelni.
Ja, azt szerettem volna kérdezni, hogy most, hogy megjelent az első fogacska, kell változtatni szerintetek azon, hogy mit igyon-egyen a fogak romlása szempontjából?
Puszi:)
aszerintem egy kis szőlőcukrot nyugodtan tehetsz a pépekbe, hátha így jobban ízlik a babádnak.
Vagy próbálkozhatsz azzal is, hogy az üvegeset kevered össze a tiéddel. Aztán szépen csökkented az előbbit. Hátha...
A kisfiamnak először a körte, sütőtök ízlett a legjobban. A répáról, almáról hallani sem akart. Aztán persze változott és szépen lassan mindent elfogadott. Ez egy türelemjáték. Istenem, hány kajcsi landolt a kukába:))
Nálunk ugyanis nagyon lassan indult be a szilárd hami. Ő legszívesebben szopizott, így nem is erőltettem. Tulajdonképpen 2-3 hónappal lemaradtunk az egész hozzátáplálással. De ez egyáltalán nem probléma, szerintem nem kell mereven ragazkodni a táblázatokhoz(mint a gyereknevelésben semmihez sem, amit az okosok előírnak nekünk), inkább a baba igényeit kell figyelembe venni. Gáborka most egy éves és hatalmas az étvágya, szépen eszik és még a szopit is igényli 1-2x.
Sziasztok!
Én eddig bármit is mixeltem össze a kislányomnak (aki 5 és fél hónapos), nem nagyon ízlett neki. Se az alma-krumpli, se a sárgarépa krumpli egyveleg nem nyerte el a tetszését. Bezzeg az üveges kaják mennek, főleg az édesek. A főzelékeket nem nagyon díjjazza. Nem bánnám, ha nem lenne válogatós, mert mi sem vagyunk azok a párommal. De azért nem adom fel, folyamatosan próbálkozok az általam készített dolgokkal, hátha egyszer meg is eszi, és nem csak saját magam szórakoztatására pacsmagolok. :)
Puszi:)
sziasztok!
spenótot,sóskát mivel adtátok a kicsinek?
mostanában szeretném megkóstoltatni vele.
szisztok!
Nekem még csak 6 hónapos a fiam. De érdekel, ki mit és hogyan ad a babájának (nagyobbaknak is!)
Mindenki mond nekem valami újat,okosat én meg kipróbálom a gyakorlatban- vagyis a fiacskám lemeózza a főztömet:-) eddig ízlett neki, kíváncsi leszek az egyre újabb ízeket hogy fogadja majd...
Valahogy így kezdődött. Bevallom, izgultam egy kicsit. Minden idegszálammal a kanálra és az ételre koncentráltam, és arra, hogy ezek a legfontosabb pillanatok közé fognak tartozni a lányom életében. Most dől el, hogy milyen lesz később az étvágya, milyen ízeket fog kívánni, szeret-e enni, felnőttkorban milyen betegségekre pályázhat... Mert minden az első falatoknál kezdődik!
Rengeteg mindent összeolvastam a hozzátáplálásról, nem is volt könnyű eligazodni a sokféle elv között. Végül maradtam a legmodernebb szemlélet mellett, és próbáltam a dietetikusok, védőnők tanácsai alapján nekikezdeni a kóstoltatásnak. Közben pedig teszteltem a babaetetés szabályait…
A cikk, amihez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
További ajánlott fórumok:
- Fogyjunk együtt, okosan tornával és kitartással nem éhezéssel!
- Szerintetek lehet okosan takarítani?
- Kezdő háziasszony problémák!! Hogyan osszam be okosan a pénzt?
- Kenyeret és cirkuszt - avagy hogyan etessünk meg egy egyévest?
- Fogyókúra okosan – avagy nézd meg, hogy mi lehet a háttérben!
- Házasság okosan - avagy váláskor mit művel az állam