Az élet ajándéka

Így tudtam ugyanis megszabadulni kegyetlen, részeges apámtól, aki addig irányította az életem. Soha semmit nem tehettem az engedélye nélkül, mindig kitűnőnek kellett lennem, különben megvert. A gyámhatóság tehetetlen volt, mert mindentől függetlenül semmiben sem szenvedtünk hiányt. Gyűlöltem, ezért menekültem otthonról.

A főiskolán kollégiumba kerültem. Ott ismerkedtem meg Zoltánnal. Hat hónapi együtt járás után összeköltöztünk egy kis albérletbe. Az iskola mellett mindketten munkát kaptunk az egyik helyi étteremben. Dolgoztunk, hogy tanulhassunk. Szerettük és megértettük egymást, mindig kéz a kézben mentünk mindenhova.

Első közös karácsonyunkra készültünk, mikor rájöttem, hogy terhes vagyok. 8 hetes. Gyorsan kellett dönteni. Zoltán megfogta a kezem, és azt mondta: Édesem, ez a Te döntésed. Ha nem akarod, nem kell megtartani. Ráérünk még. Én mindig melletted leszek.

Hát döntöttem. Nem akartam még gyereket. Tanulni akartam, hogy boldogulhassak az életben. Viszont nagyon rossz érzés fogott el. Meg kellett ölnöm valakit, aki még meg sem született. De nem volt más választásom, a suli fontosabb volt. Akkor még..

Amikor már minden vizsgálat és papír kész volt, jelentkeztem a műtétre. Utána napokig csak sírtam, undorodtam magamtól. De Zoli mindig velem volt, és vigasztalt.

A gondok csak ezután kezdődtek. A műtét után 8 hétre még mindig nem jött meg a menzim, és visszamentem a dokihoz. Meg se vizsgált, azt mondta, ez természetes, majd megjön egy-két héten belül. Vártam, de nem jött meg. Közben elkezdtem hízni, állandóan ettem, mindig rossz volt a közérzetem. De nem gondoltam semmi rosszra. Úgy gondoltam, ez az abortusz utáni idegállapotom miatt van. Aztán megmozdult bennem valami. Megijedtem. Vissza a dokihoz, aki most már meg is vizsgált.

Kiderült, terhes vagyok. Az ultrahang szerint 20 hetes. Valamit nem jól csináltak a műtétkor és a baba megmaradt. Ez volt a magyarázat. Idegösszeroppanást kaptam. Hogy fordulhat elő ilyesmi? És mért pont velem? De Zoli csak fogta a kezem, és vigasztalt. Ezután sok orvosi vizsgálatnak vetettek alá, hogy kiderüljön, van-e valami baja a babának. 28 hetesen vették észre, hogy nem is egy baba van, hanem kettő. Felháborodtam. Ilyen nem létezik! Befektettek a kórházba. Mivel nem akartam halasztani, ott is csak tanultam. A vizsgáztatók is oda jöttek. Sikerült minden vizsgám.

Boldog voltam, és Zoli még mindig mellettem volt. A 36. héten indult be a szülés. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy már nem volt idő megcsászározni. Simán születtek meg a babáim két óra leforgása alatt. Dóra 2560 grammal és 46 centivel, Dia 2340 grammal és 42 centivel. (Utólag kiderült még az is, hogy három baba lett volna, a műtétkor csak egyet vettek el.)

Hat év múlva fejeztem be a főiskolát.

Ma már boldog asszony vagyok. Lett szép házunk, kocsink, és Zoli még mindig velem van, fogja a kezem, bármi történik is. A lányok júniusban voltak 11 évesek. Életvidámak, cserfesek. Ők az élet ajándékai.

Boldogok, mert három hónap múlva öcsikéjük születik.

Eszembe se jutott, hogy ne tartsam meg...