Lilike érkezése

Szülés előtt két héttel már be kellett feküdnöm a kórházba, mert a ctg eredményem nem volt kielégítő. Nagyon el voltam keseredve, de a baba érdekében ez volt a legjobb döntés. Teltek a napok, Lilike nem akart kibújni, jól érezte magát odabent. Már 3 nappal túl voltam a kiírt időponton, mikor megvizsgált a doki, és azt mondta, hogy 3 ujjnyira nyitva vagyok, így holnap reggel beindítják a szülést. Alig vártam, hogy apa beérjen és közöljem vele, a holnapi "nagy találkozást". Másnap reggel már 5órakor lekísért a nővérke a szülőszobára. Apa is ott toporgott, és alig várta, hogy őt is beengedjék. Szerintem izgatottabb volt, mint én. Háromnegyed 8kor burkot repesztettek, majd bekötötték az oxitocin infúziót. Úgy 11óráig semmi baj nem volt. Utánna kezdődött minden...

Kezdődtek a fájások, először ritkábban, majd egyre sűrűbben, egyre elviselhetetlenebb lett a fájdalom. Apa ott állt végig mellettem, vizes ruhával borogatott, masszírozta a medencém. Nagyon jó volt, hogy velem volt, erőt adott. Nagyon sajnált, sokszor a nyakamba borult és zokogott, hiszen tehetetlen volt. Délután 3körül már azt mondta a doki, hogy nem sokára meglesz a baba. De nem tágultam eléggé. . . Úgy éreztem sosem lesz vége. . A fájdalom csak fokozódott és én úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és feladom. Közben szívtam a gázt, hogy enyhüljön a fájdalom, de hiába, csak egyre erősödött.

Aztán jöttek a tolófájások, ami még durvább volt. Még nem volt eltűnve a méhszáj, de nekem nyomni kellett. Mondta a doki, hogy tartsam vissza. . igen, könnyű mondani. Aztán egyszer csak nyomhattam. Ez már szinte megkönnyebbülés volt számomra. Nyomtam, nyomtam de Lilike nem bírt kibújni, hiszen a méhszájnak még volt egy kis pereme, így muszáj volt vákuummal kiszedni. És egyszer csak...

Én csak arra emlékszem, hogy apa elkezdett zokogni, és üvölteni, hogy:-Látom, kint van és gyönyörű! Még most is beleborzongok, hiszen csodálatos érzés volt. Odarakták a hasamra, és el sem lehet mondani, mit éreztem.

Utána elvitték megfürdetni, engem összestoppoltak, és vittek a pihenőszobába. Apa meg csak telefonálgatott és közben zokogott. Többet sírt, mint én, hiszen attól a fájdalomtól, amit szülés közben átél egy nő, nem lehet sírni. És elmondani sem lehet ezt a fájdalmat, ezt át kell élni. De persze megérte, hiszen született egy gyönyörű kislányunk: Lénárt Lili, július 13-án 18 óra 48 perckor, 3642 grammal és 52cm-rel.

Azóta egy boldog anyuka vagyok. Nagyon gyorsan telnek a napok, mára már három és fél hónapos és nagyon gyönyörű. Egyre okosabb és ügyesebb. És bátran állíthatom, hogy ez a szenvedés tényleg megérte. A világon a legértékesebb dolog a gyermek. Köszönöm Istenem!