Ásó, kapa...? (beszélgetés)

Igaz.

S talán az se vitatható, hogy jobb, ha lát egy gyerek mintákat, mint ha pl. az iskolai etikaórán találkozna először (tanári interperetáció révén) azzal, hogy milyen egy jó anya. ...Vagy egy jó apa... (Vagy milyen a rossz anya/apa...)

Tudod, azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít - ezért állítom én, hogy egy nem-ideális család is jobb a gyermeknek, mint egy családon kívüli nevelkedés.

El van nézve. :-)

Valóban másról írkáltam. Arról elsősorban, hogy a teljes család jobb megoldás, mint a csonka család. (Ha van lehetőség "válogatni".)

Köszönöm, megértettelek.

Egy megjegyzésem van csak: nem ítélkezem azok fölött, akik elváltak vagy válni szándékoznak. Az ő döntésük, mindenkinél jobban ők tudják, hogy jót tesznek-e vagy sem.

Ezen a fórumon egyetlenegy kritikai megjegyzésem volt (több nem is lesz), ez pedig a silány cikk felé irányult. Az összes többi megnyilatkozásom vélemény jellegű volt, és nem támadtam vele senkit.

(Ellentétben egyesekkel, akik nem tudják megállni, hogy ne ítélkezzenek...)

Tudomásom szerint egyikünket sem vertek, tehát személyes dolgaink teljes mértékben kizárva.

A téma boncolgatását le is zárom, csak arra akartalak figyelmeztetni, hogy van olyan helyzet, amiben jobb a válás mindenkinek, ezért nem kell ítélkezni a más útat választók fölött. Kár, hogy pont ez nem ment át.

Ő azt mondja, amit én is: az a párkapcsolat, az a család, ahol törődés, szeretet van, a többi csak szenvedés, megalkuvás. Akinek elég az utóbbi az megérdemli a sorsát. Persze önigazolni kell, csak az ember élete utolsó óráiban is azt mondja, hogy megérte és ha választhatna ismét így élné le az életét.

Én is családpárti vagyok, csak én családnak nem nevezném azt a közösséget, ahol egy agresszor él együtt az áldozataival.

Látod, látod, én viszont nem vagyok "házasságpárti".

Válásellenes vagyok. (A kettő nem fedi egymást.) A válásellenességemhez kapcsolódik az, hogy családpárti vagyok, az is voltam mindig. (Valószínűleg "genetikai hiba"! :-D)

Engem nem idegesítettél fel, csak szomorúnak tartom, hogy sokan a gyermekeiket azért kényszerítik élhetetlen környezetbe felnőni, mert úgy gondolják a "család" a legfontosabb. De az általad leírt környezetben hol van a család?!

Nagyon sok nő épp emiatt a felfogás miatt nézi végig, hogy a gyermekeit üti-veri a "családapa", ne adj isten molesztálja is az "édesanya" tudtával, de a "család" az együtt van és a nő dicséretre méltó, mert kitartott.

Csikilánnyal értek egyet. Én bizony házasságpárti vagyok, nem tudok azonosulni azzal, aki holmi fellángolás miatt felrúgja a házasságát.

De!

Ha egy kapcsolat évek óta(!!) nem működik, akkor bizony lépni kell. És ha nincs más megoldás, akkor válással.

Egy életünk van, nem szabad olyan partnerre pazarolnunk, aki semmibe vesz, nem szeret vagy bánt minket.

Sajnálom, hogy felidegesítettelek a szavaimmal.

Igazad van, az életben napról napra döntéseket hozunk. Hol kisebbeket, hol nagyobbakat. Hol megfontoltabbak vagyunk, hol szeleburdibbak.

A hangsúly (szerintem) azon van, hogy van-e bennünk elég felelősségérzet.

Igazad van egyébként: "Éljen a házasság!" Csak egy kicsit módosítanám az állításodat: Éljen a család!

Nem értek egyet veled. A maradás és a válás is döntés. És ha nincs partnerkapcsolat a házasságban, akkor megette a fene az egészet.

Egy rossz házasságban való maradást, kitartást, majd a gyermekek megmondják, hogy mennyire értékelik/értékelték.

Persze van olyan eset is, ahol nem a válás, hanem a kommunikáció javítása lenne a megoldás, de az is kétemberes feladat. Ahol nincs párkapcsolat, csak két vagy több ember kényszeregyüttélése van. Én ezt nem nevezném felelősségteljes döntésnek. Persze mindenki a saját bizonyítványát igazolja, de attól függetlenül nem kell a másik döntését megkérdőjelezni. Ismerek olyan családpárti házaspárokat, akik otthon tányért dobálnak, de a külvilág felé istenitik a házasságukat. Ha ez kell nekik rajta, de azért a gyermekeiket sajnálom. De éljen a házasság, egészen addig míg az egyik fél belepusztul!

"Nem lettünk sem felelőtlenebbek, sem butábbak, egyszerűen csak a társadalmi normák, körülmények és lehetőségek változtak meg, ez pedig magával hozta a nők szabadságát is" - írod, Jucika.

Remélem, azért valahol (a lelked mélyén) Te is érzed, hogy ez azért mégsem ennyire "egyszerű".

Nekem az a meglátásom, hogy nem felelőtlenségről, nem is butaságról van szó akkor, mikor válásra adja valaki a fejét, hanem arról - vagy arról is -, hogy nem tudja vagy nem akarja becsülni se a házasságot, amelybe belépett, se a párját, akivel egy közös élet mellett kötelezte el magát, se a gyerekét, akit (feltételezhetően) egy boldog jövő reményében szült.

És végső soron saját magát se becsüli eléggé, ha nem úgy áll hozzá egy korábbi döntéséhez, hogy "ki akarok tartani mellette". Hanem menekül...

Azzal a részével én is egyetértek, hogy ma a nők szabadabbak a döntésben. Régen azért is maradtak együtt sokszor, mert olyan törvények voltak még a 20.század elején is, hogy a gyerekeket csak az apának ítélték, soha nem az anyának, és a nők nem rendelkeztek magántulajdonnal. Egy gazdag lány nem nyúlhatott a pénzéhez, csak ha férjhez ment és akkor is csak a férje rendelkezett a nő összes pénzével is, tehát nem biztos, hogy adott neki, a döntés a férfié volt. Válás esetén meg abszolút semmi felezés meg enyém meg tied, hanem minden vagyon a férjnél maradt (az is, ami eredetileg a nő öröksége volt), mert nőnek nem lehetett tulajdona.

Ilyen körülmények között ki akart volna elválni, hogy egy szál bugyiban az utcára kerüljön?

Akkor természetes, hogy ha 60 évig éltek, abból 40-45 házasságban volt. Azt gondolom, hogy ma is tévedés az, amikor az évek számával mérünk egy házasságot. Nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Ha jó házasság és hosszú is, az jó, de nem lesz attól még jó valami csak mert hosszú.

A "legveszélyesebb" ebben a cikkben az, hogy egy neves szakember nevével takarózik, miközben teljesen eltorzítja az illető szakember tényleges véleményét.

Popper Péter felhozott mondataiban nem a "váljatok el!" a lényeg, hanem az ellenkezője: dolgozni kell azon, hogy ne a válás legyen a "legjobb" megoldás!

Örömmel olvastam azokat az eddigi hozzászólásokat, amelyek erről szólnak!

Azt gondolom, minden gyerekkorban dől el. Egyrészt a szülői minta adja a példát. Sok mai szülő elégségesnek gondolja, ha a gyerekének enni ad, ruhát és valamilyen kütyüt, hogy lefoglalja magát. Közben a gyerek nem vele csak mellette van. A gyereket nem korlátozza, úgy nő fel, hogy nincsenek szabályok és gátak. Ezért felnőttként ha valami nem tetszik, tanulás, munka, párkapcsolat, akkor simán úgy oldja meg a helyzetet ahogy neki a legkényelmesebb: abba hagyja, felmond, elköltözik és éli a saját maga életét tovább.

Ezért is kötnek kevesebben házasságot. Ha nem működik együtt, akkor csak pakol és megy. Nincs vele semmi cécó.

Szóval azt gondolom, hogy tanítani kellene a fiatal anyákat és apákat arra, hogy milyen felelősséggel jár egy párkapcsolat, házasság és a gyermeknevelés. Az etika tanítása keretén belül pedig már iskolás korban. Nem kell feltétlenül konzervatív vallási nézetűnek lenni, hogy valaki elfogadja azokat a normákat, amik egy házasságban meg kell legyenek. A modernség sem a szabadelvűséget jelenti. De hogy melyik mi és hol vannak a határok azt tanulni kell. Jobb esetben mindenki a saját családjában. Az erkölcsi nevelésnek része kell legyen ez is.

Szépen el lett csúsztatva ez a fórum az eredeti témától és a cikktől is.

Az én olvasatomban ez a cikk csak megpróbál magyarázatot keresni az eredeti kérdésre: Miért van ennyi válás?

Általánosságban nem személyesen nekem v. a másiknak címezte, mégis sokan személyesen érintve érzik magukat, és nem a jelenségeket látják mögötte.

Persze, a cikk írója is alátámaszthatta volna adatokkal az állításait, mert ez azért sokkal árnyaltabb (mármint a válások okai), mint ahány példát ő előkapott a ridiküljéből.

Amit én látok, hogy egy nőnek ma már nem kell örökre leláncolnia magát egy férfi mellé pusztán az anyagi függés miatt. (persze, vannak akik bevállalják). Nem kell akkor is együtt maradni, mikor már semmi mondanivaló nincs a másik számára.

Hiszen ki lehet lépni a lakás ajtaján, újra tanulni, újabb barátságokat kötni újra megismerni és felfedezni a szerelmet. És ami nagyon fontos a függetlenséget.

Kézrátétellel gyógyított és telefonon keresztül mérte páciensei vérnyomását egy álorvos a Nógrád megyei Szirákon. Házhoz ment, de gyógyítani csak sötétben szeretett. Nappal behúzott függönyöknél, este lekapcsolt lámpánál. Ezt mondják a titokzatos álorvosnőról a szirákiak. Akiről később kiderült, hogy férfi, és nem is orvos.

HÍRADÓ ÁLOROVOS SZIRÁKI ÁLORVOS RTL KURUZSLÁS

Ebben a karma humbukban én nem hiszek, ezzel megmagyarázzák sokan, miért maradnak a trutyiban. Én nem érzem válásra buzdításnak cikket, és azt gondolom, hogy amíg az ember úgy érzi, hogy érdemes tenni a kapcsolatért, addig tegyen, de ha eljött az a pont, amikor a kapcsolat, és a másik inkább lehúz, stresszel, bánt, és nem változtat, akkor tényleg lépni kell.

Amit nem szabad, benne maradni és folyamatosan panaszkodni.

Ami viszont még lejött a cikkből, mintha azt mondaná az írója, hogy a holtomiglan dolog akkor valósult meg, amikor vagy háborúba ment a pasi, vagy meghalt korán a nő. Ezzel nem értek egyet. Vannak tényleg jó házasságok és van élethossziglan tartó is. Csak ehhez két érett ember kellene. Ma meg mi látunk? 30-as, 40-es kamaszok tengenek - lengenek, nulla felelősségvállalással. Sajnos ez elég gyakori.