Apró csodák

"Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes... Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő." /Müller Péter/

Ahogy az idézet is mondja, léteznek csodák. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem olyanok, amiket Jézus tesz a Biblia elmondása szerint.

Egészen apró, hétköznapi dolgokra gondolok. Amit sokszor nem veszünk észre, mert a sok teendő, a monotonitás, a hétköznapi rutin eltakarja.

De vannak néha olyan pillanatok, amikor a fal, ami ezeket a csodákat takarja, leomlik... Vagy részben, vagy teljesen.

Elönti az embert egy furcsa, ismerős-idegen érzés, és csak lebeg. Figyeli a csodát, bármennyire is apró.

A város forgatagában talán a sok ember miatt is nehezebben észrevehetők ezek a hétköznapinak tűnő jelenségek. Zúdul át a tömeg a zebrán, hömpölygünk az árral, amerre tart.

De a sok ember között észrevehetőek lesznek azok, akik magukban rejtik a csoda lehetőségét. Legyen az egy óvodás, egy hajléktalan, vagy akár egy üzletember. Mindenki magában hordozza ezt a képességet, csak kell hozzá a megfelelő pillanat...

Az a pillanat, ami szabadon engedi.

A kerítésen kigurult labdáját visszakérő óvodás, aki angyali arccal fordul felénk. Nem szól, de a szeme annál többet beszél.

A mindig mosolygós hajléktalan, aki jól érzi magát úgy, ahogy van. A semmivel. A táskájában megbújó életével, ami talán sokkal nagyobb kincs, mint mások hatalmas vagyona. Talán ő maga tudja, hogy egy angyal, akinek a feladata, hogy csodával ajándékozza meg az embereket.

Az üzletember, aki az utcán heverő szemetet lekotorja a csatorna nyílásán, és elégedetten továbbsétál.

Ők mind apró csodákat tettek, aminek én is a részese voltam, és eljutottam általuk ahhoz az ismerős-idegen érzéshez, ami boldoggá tett, és a felismeréshez, hogy az angyalok mi magunk vagyunk...