Apró csodák (beszélgetés)

Na,igen egyszer én is átéltem valami furcsát.

Jó pár éve volt már,az oviból sétáltunk hazafelé a kislányommal,ilyen gyönyörű tavaszi nap volt,a nap sugarai finoman cirógatták bőrömet,tavaszi illatok lengedeztek,különleges hangulatom volt.

Út közben egy kocsma előtt haladtunk el,pár ember éppen kilépett az ajtón,köztük egy magas,vékony férfi,kicsit megtört,napbarnított arca volt, éppen a kerékpár zárjával babrált, furcsa mód adott arra, nehogy meglovasítsa valaki a járművét.

Már messzebbről figyeltem, valamiért megfogott, a mozdulatai,az egész lénye,később pedig (valószínű érezte azt,hogy nézem) a tekinete ami sokatmondó volt,csak egy másodpercre akadt össze a tekintetünk,de abban benne volt minden,nem tudtam erre az emberre úgy nézni,mint valami utolsó, iszákos, kocsmatöltelékre,volt valami, (talán az egész sorsa) a szemében,szomorúság,a jóság,a szeretetéhség,kilátástalanság,semmiképpen nem tudtam szánalommal tekinteni rá,mert megláttam benne az EMBERT, aki valaha sokat dolgozott a családjáért,meleg vacsora, szerető feleség várta haza,gyerekzsivaj töltötte be a házat,igazi meleg családi fészekben élt.Ezek a gondolatok kavarogtam bennem amint elmentünk mellette,talán mindezt elveszítette valamiért,közel sem biztos,hogy azért mert rendszeresen betért a kocsmába,lehet azért jár most oda,mert keresi a társaságot,emberi szót,a melegség hiányzik neki.

Olyan könnyen elítélünk embereket úgy,hogy nem is tudjuk az okot,az igazi hátteret,ezt nem szabad,én az érzéseinek hiszek..akkor,ott volt valami a levegőben, ott vibrált a múlt,az egykor boldog emberi élet,ami valamiért már a múlté.

Ez nem az élet ajándéka,még csak nem is csoda,csak egy emberi tekintet,ami sokatmondó volt a számomra.

Sziasztok!

Néhány napig nem voltam gépközelben. Nagyon kedvesek a hozzászólások. És örülök annak, hogy más is látta/látja ezeket a jeleket, amit gyakran eltakar az eszeveszett rohanás, megfelelési vágy.

Ez is erről szól:

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát,

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,

Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog.

Az a finom kis kalapács

Nem a legcsodálatosabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a kis ezüst pontokat…

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, az árnyékod hogy fut előtted,

Hogy nő, hogy törpül el veled,

Nem csoda-e, hogy tükröződni

Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedben,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló halk sziromcsodák,

Rajtuk át Isten szól: Jövök!

(Reményik Sándor: Csendes csodák)