Apám vs apukám (beszélgetés)

Anyukám, fiam és én anyukámnak és apukámnak szólitjuk ( szólitottuk ) a szüleinket, Kivételt képezett édesapám, aki faternak és muternak.

Én még az anyósomat és apósomat is így szólítottam, a férjem is a szüleimet.

Miért szeretném kevésbé apámat vagy anyámat?

Ha írok vagy beszélek róluk akkor apám és anyám. Őket apának és anyának szólítom (vagy mamának és papónak mióta unokáik is vannak és ők így szólítják őket) és az unokák is tegezik őket.

Ez nem jelenti azt, hogy kevésbé tisztelnénk, szeretnénk őket.

„Apám hitte az otthon melegét,

Apám hitte az ünnep örömét,

Apám hitte az apja örökét,

S úgy hiszem, ez így volt szép.” (Zorán)

Mi ebben a ridegség? Azért mert nem édesapám hitte? Vagy nem apu hitte?

Aki csak apám, anyámnak hívja a szüleit, az szerintem sosem szerette őket igazán vagy nagyon rideg a kapcsolatuk.

Miért lenne fura, apunak/apa vagy anyunak/anya hívni őket? Az már inkább, ha mondjuk anyucika vagy apucika lenne. Bár volt egy barátnőm, ő ancinak hívja anyukáját, az sem volt fura.

Kérdésedre, mi a véleményem - röviden annyi, hogy ne törődj azzal, ha valaki emiatt kritizál. Úgy szólítod a szüleidet, ahogy akarod.

Nálunk így áll a dolog: én anyunak és apunak szólítottam a szüleimet. Senki előtt nem szégyellem, és nem tartom kínosnak anyukámnak említeni anyut. Mondok egy példát: anyukámtól tanultam főzni. Vagy: apuval jól el tudtam bohóckodni.

A férjem édesanyámnak és édesapámnak szólította a szüleit. De nekem egyszerűen apámként és anyámként említette őket, ha szóba kerültek. Társaságban szintén: anyám, apám...

Nem gondolom, hogy nagy jelentősége lenne, ki hogyan említi a szüleit mások előtt.

Ha csak a magam példájából indulok ki, azt tudom mondani, hogy nekem nagyobb kötődésem volt a szüleimhez, mint a férjemnek az övéihez. Ő inkább tisztelte őket. Mindegy már, hogy miért.

De azt, hogy van-e köze az érzelmeknek ahhoz, hogy gyerekkorától hogy szólítja a gyerek a szüleit, és ez marad-e végig (mármint a megszólítás, említés) - azt nem tudom.

Én nem érzek semmi ridegséget abban, ha valaki apámként, anyámként említi a szüleit.

Mert nekem nincs benne a közeli érzelmi kapcsolat érzése.

Az anyukám/apukám számomra egy szeretet érzésével kimondott megszólítás.

De felőlem úgy mondja mindenki ahogy akarja. Én nem szeretem, ha így hallom.

Szüleim vagy anyukám és apukám. Mióta vannak gyerekeim, azóta néha mondom pl. kollégáimnak hogy papiék vagy mamiék. Mert a gyerekek így hívják őket, mami és papi.

Amúgy meg kinek mi köze hozzá? 🤔

Pont ezt gondolom én is, lehet hogy több érzelem van abban, hogy "anyám", mint amikor valaki anyukámat, apukámat mond, csak mert így illik.

Nem az a lényeg, hogy valaki mit mond, hanem hogy milyen érzelemből mondja. Az agyon váglak te büdös kölyök is hangozhat úgy hogy megfagy a vér az ereiben, meg úgy is, hogy tudja, hogy letámadásos puszi hadművlet indul. 🙃

Nálunk ezek mentek, no meg a bárányfelhők..-)

Mutti, Vati,

Egy biztos , sosem oktatnék ki senkit, hogy szólítja szüleit, gyerekeit, férjét.

Ha feltetted a kérdést és választ vársz, akkor számomra az anyám, apám megnevezés rideg. sosem szégyellném kimondani, anyukám, apukám.

Az anyám, apám, túl hivatalos. De megjegyzem még egyszer, ehhez senkinek semmi köze.

Nekem rideg nagyon. És cseppet sem kedves. Nem is mondja senki a környezetemben így.

Anyu és apu volt nálunk, aztán mi lettünk anya és apa.

Nálunk végtelenül le volt egyszerűsítve. Anyu és apu. Otthon és másutt is.

Sajnos, múlt időben.

Valahogy nekem az az érzésem hogy úgy szólítjuk ,illetve emlegetjük a szüleinket ,,amilyen a viszonyunk volt velük.

Nem tudom elképzelni hogy anyut,,anyámnak emlegessem.

Mint ahogy azt sem hogy apámat ,apunak.

De mindenki ahogy akarja és szokta.

Szerintem is kínosan rideg az anyám, apám megszólítás.

Miért ne lehetne mondani kedvesen, szeretettel, hogy anyukám, apukám.

Szüleim, nagyszüleim korában elterjedt volt az Édesanyám, Édesapám megszólítás. Talán ez most túlzónak tűnik.

Tegnap meg lettem kritizálva, hogy úgy említem a szüleim, hogy apám/anyám, és a gyerekeim is ezt szokták meg.

Számomra távolabbi embereknek felnőtt nőként furának hat apukázni/anyukázni, kínosan bizalmasának érzem, a velem egyet nem értő fél szerint viszont ridegen hangzik.

Nektek mi a véleményetek?