Anyós probléma a terhesség alatt (beszélgetés)
Nagyon jó a barátkozás, így már korán sok pozitív élmény fogja érni őket. ❤️
Hát tartottam tőle, hogy a szoptatás kavarja meg a hormonkat. Szuper, hogy már rendben vagy. 😊
Igen, nagyon jó, hogy ilyen barátkozós, és nem fél.
Az állatorvosunk szerint a macskák a gyerek 3 éves kora után nem félnek, addig a kurjongatás és a szertelen mozgásuk miatt fél a többség.
Csak az idő segített, szoptatás után kellett pár hónap.
Köszönöm, nagy szerencsém van vele. 🥰🥰
Nagyon édes lehet a pici lány. Jó, hogy ilyen vidám és barátkozós, olyan jó ezt látni, nem igaz? ❤️ A kutyus nálunk is nagy kedvenc. Meg a galambok. Drukkolok, hogy a cica megbarátkozzon a kislányoddal. Talán csak még egy kis idő kell neki.
Neked is vacakoltak a hormonjaid? Sajnálom. 🙁 Megkérdezhetem, hogy mi segített helyre állítani? Én most az egészségesebb étkezésben bízom, hogy az segíteni fog. 😊
Örülök, hogy ilyen vidám és kiegyensúlyozott a kisfiad, biztos szerető közeg veszi körül. 😊 Nem semmi, hogy már repült is. A hormonjaim visszarendeződéséhez nekem is idő kellett, majd biztos jobb lesz, meglátod. De átérzem.
Igen, szalad az idő, kislányom nő, mint a gomba. Ő is nagyon mosolygós, jókedvű gyerkőc, szeret ismerkedni, lelkesen integet. Nagyon szereti az állatokat, kedvence a kutyus, de csak macskánk van, ő meg nem nagyon akar vele barátkozni.
Köszi, kedves vagy! 🥰 Jól érzem magam lelkileg, imádom a kisfiamat, annyira aranyos és még humora van. Bárhova megyünk, folyton mosolyog a nőkre és a gyerekekre, nagyon kedvesek vele viszonzásképpen. Nemrég voltunk vele Athénban, nagyon jól érezte magát ő is, mi is.
Fizikailag azt hiszem a hormonjaim kicsit rendetlenkednek, de már rajta vagyok a megoldáson. 😅 Most elkezdtünk egészségesebben étkezni. 😊
Te hogy vagy, mesélj? És hogy van a kis tündérkéd? Hihetetlen, hogy már másfél éves, rohan az idő. 😊
Szia, sajnálom a helyzetet. Én meg tudom érteni, hogy vágynál egy kis törődésre. Minden embernek alapvető igénye a másokhoz való kapcsolódás. Hát még a férj családjához.
Azt hiszem az ember nagyon érzékeny várandósan, főleg első babánál. És várna valami kedvességet a másik Nőtől, hiszen ő is szült, ismeri a várandósság során lejátszódó érzelmeket, és idősebb, bölcsebb nő. Sajnálom, de úgy látom ennek ellenére, csak nagyon kevés idősebb nő EQ-ja fejlett ennyire, hogy ezt megadja a menyének, és ahogy beszélgetek sok anyával, úgy látom, ez egy magyar társadalmi jelenség.
A férjemnek két gyermeke van az előző kapcsolatából. Nyáron az anyósom nagyon sokat van velük, illetve mi visszük még a maradék szünet nagy részét. Suli időben is sokat vannak velünk. Évek óta gondoskodom róluk, szellemileg is nagyon sokat foglalkozom velük. Anyós mindig oda volt ezért. Mivel a gyerekek szülei elváltak, az egész család kompenzál. Folyamatosan ajándékokat kapnak anyóstól, nyáron le se írom mennyit költenek rájuk. Nagyon sokat.
Ugyanez a nő, aki mindig oda volt értem, mert férjem helyett is sokszor én gondoskodtam az unokákról, egyszer nem kérdezte meg a szülésem után, hogy én hogy vagyok. A méregdrága kelengyébe ezer forintot nem adott bele, közben a két nagy unokának kötegekben álltak a 10-20 ezer forintok egy-egy dobozban. Tudom, mert láttam és nagyon örültek a gyerekek, hogy a nagyi gyűjt nekik.
Mi a levetett játékokat kapjuk, de olyan állapotban, hogy hagyjuk is. Volt, amit ki kellett dobni, mert nem lehetett használni. Volt, hogy ígért mindenfélét, például, hogy vegyük meg az új kompakt babakocsit, majd ő kifizet nekünk. Tudta az árát, sokba került. Aztán mégis adott bele 10 ezer forintot.
Most a két naggyal van nyáron, így hozzánk nem nagyon jön. Nálunk a családban nem léptek túl a váláson, így a volt asszony kapja a támogatást.
És itt jön a lényeg. Láthatod, hogy ennek feldolgozása még nálam is csak folyamatban van. De mást nem tehetek, mint, hogy elfogadom. Abból kell főzni, ami van.
Ha javasolhatom, támaszkodj lelkileg olyanokra, akik szeretnek. Biztosan sok nőnek fontos vagy, anyukádnak, barátnőnek, távoli rokonnak. Építs magad köré egy lelki védőhálót, ha lehet tapasztaltabb nőkből. Akiket a gyermekágy alatt felhívhatsz egy kis beszélgetésre. Esetleg meglátogatnak, megölelnek, visznek egy jó ebédet. 😊Nagyon fontos, hogy az elején szerető női energiák vegyenek körbe. Anyóssal meg azon kívül, hogy eljössz ide a fórumra kiírni magadból, vagy elmondod egy barátnődnek, ne foglalkozz. Nem mindenkiben fejlett az EQ és az empátia. De ez legyen az ő problémája. Te töltekezz a téged szerető emberekből. Hidd el, nagyon boldog leszel így is a babával, és igazából csak ez számít. Egy anya olyan lelki energiákra és erőre tesz szert, amiről korábban csak álmodott.
És még valami. Nekem idősebb es bölcsebb nők azt mondták, ha nem ad valaki magától, “vedd el”. Bárhogy is áll hozzád az anyósod, nyilván a lánya az igazi kötelék. De ettől te még kérheted, hogy időnként menjen es vigyázzon a gyerekedre. Ne félj kérni. Végül a lényeg úgyis az lesz, hogy a gyerekednek lesz még egy nagyija, te pedig tudsz egy kicsit pihenni. 😊
Nálunk hasonló volt a helyzet.
Engem nem zavart. A gyerekeket magunknak szültem, nem anyóséknek.
A férjemnek rosszul esett, hogy az öccsét jobban szerették, sokkal-sokkal jobban támogatták, erre is azt mondtam neki: Így, vagy úgy felneveltek, amijük van ők szerezték, majd mi is megszerezzük amire szükségünk van.
Nem szabad ebbe nagyon belesavanyodni. Az új család örüljön a sajátjának, a szülőket meg hagyjuk élni a maguk életét.
Lehetséges majd a mostani szülőknek sem fog a gyermekük választottja tetszeni.
Fiam ezt úgy fogalmazta meg: A lánya gyereke biztosan az unokája.
Amúgy nálunk is hasonló volt: sógornőm fél évvel szült később, mint én. Náluk 2 lány van, nálunk 2 fiú és 1 lány. Anyósomnak viszont van egy agyonimádott lánya 2 mintaszerű unokával, és van egy fia, aki csak akkor jut eszébe, ha segíteni kell. Soha 1 percig nem vigyáztak a gyerekeimre, soha nem ajánlkoztak - sógornőmére rendszeresen. Persze, más kérdés, hogy sógornőm egy képmutató, anyagias alak: nekem már elmondta, hogy tisztázni kéne, ki mit örököl majd a szülei halála után ... Mivel nekem sose volt bizalmas anyóssal a kapcsolatom, természetesen nem mondtam tovább - amúgy is a megtestesült gonosznak tart, akkor ezután? el se hinné -, de bántja a csőröm. A nagyanyai örökségből - anyóssal közösen - már kiforgatták a páromat. Most megteszi ezt a szülővel is ... :/
Szóval, kedves FI, együttérzek Veled. Kitartás! Jó egészséget a babának! :)
"Sógornőmmel abszolút nem tartjuk a kapcsolatot, ez már régebben megromlott, de anyósom áradozik nekem, hogy milyen jó a lányával a kapcsolata"
Nem lehet, hogy valójában ez az érzés munkál benned?
Hidd el, nagyon sokan irigykedve olvassák a soraid, hogy nem ad állandó tanácsokat, mit tegyél, egyél stb.
Mivel a fia gyermeke is lesz a babátok, szeretni fogja, lehet éppen egy túlbuzgó anyósa volt, vagy a lányának van van olyan anyósa, amilyenné ő nem szeretne válni.
Hogy ennek utánajárj, mert zavar, tetesd fel a kérdést a férjeddel felé, hogy mi a gondja?
Legjobb út az egyenes, és lehet csak ennyiről van szó tényleg, hogy nem akar megzavarni a babavárásod alatt felesleges kérdésekkel. Nem írtad, hogy veszélyeztetett terhes lennél, nem lihegi túl a dolgokat.
Várd boldogan a babát, ami aggaszt, vagy örömöt okoz, beszéld meg az édesanyáddal.
Ez nem olvastam sehol. Hol írta FI?
Azt olvastam, hogy a szemére veti, hogy 2 hete nem látta, aztán áradozik, hogy megjavult a lányával a kapcsolata.
Az előbbit szokták megjegyezni, de nem szemrehányásból, az utóbbinak meg megértem, hogy nagyon örül.
Szegény nagymama jelölt, lehet, hogy egyszerű lélek. Túl sok a boldogság most 2 unokával. Én nem hibáztatnám egyelőre.
További ajánlott fórumok:
- Terhesség és súly problémák Rubint Réka módra
- Egy nem problémamentes terhesség története
- Egy nem problémamentes terhesség története (folytatás)
- Beteg volt a kisbabám, meg kellett szakítani a terhességet... és utána az élet! Lehet még egészséges, problémamentes terhességem, gyermekem?
- Magas GOT (64) és GPT érték (172) terhesség alatt. Okozhatja epe probléma?
- Terhesség alatti gyomorsav próblémára, mik válnak be?