Anyának lenni - majdnem nagymama korban (beszélgetés)

:)

Kenytelen lesz, merthogy addig meg melozni fog, es nem er ra unokazni.

Najo, tehat csak tapasztalatok, semmi tanacs. Igenisertettem (kar, mert algea sztem nagyon jo dolgokat ir).

Az en szemelyes tapasztalatom az, hogy fiatal szulo (plane elso) gyerekenek lenni borzasztoan rossz. A t. anyuka tapasztalatlan, hisztis, karriert epit, nincs ideje, tovabbtanul, ketmuszak, es emelle karaktertol fuggoen tud ugyanolyan konzervativ is lenni, mint a 20 evvel idosebb. Bezzeg a hugomeknak milyen jo volt, akiket 40 fele szult, addigra lenyugodott, en mar kiharcoltam nekik a kamaszkori fuggetlenseget, ok csak vegigsetaltak a kitaposott uton.

Tovabba az nagymamam bolcsessegehez, elettapasztalatahoz kepest lofing volt az anyam fiatalsaga, ha nevelesi szempontbol nezzuk a dolgokat.

Summazva a dolgokat, ha mar szules, szerintem inkabb 40-hez, mint 20-hoz kozel.

En magam 35 meg 37 evesen szultem, es igen, nehez a lotifutival, nemalvassal, eldugult orrocskak ejszakai tisztitasaval, stbstb. egyutt (kamaszkornal meg nem tartunk), de huszonevesen ehhez az egeszhez nem lett volna turelmem. De valami ilyesmit mar irtak is korabban.

Szerintem ezt valahol mindenki tudja, hogy nehéz ám az, pláne már kicsit régebb óta fiatalon. De ahhoz kevesen elég vagányok, hogy kimondják, elmeséljék, netán azt is kimondják, hogy hát még annál is nehezebb, mint gondolták.

De ez igazából tudható.

A kérdés az, hogy tudván tudva ezt is akarod-e?

Egyébként már írtam, hogy aki így tud gondolkodni, mint te, aki képes a vágyait korlátozni, de van szíve is, ott azért olyan nagy gond nem lehet. Mert lehet, hogy kevesebb ideig lehetsz mondjuk a korod miatt a gyereked mellett, mint a nagy átlag, de lehet, te kevesebb idő alatt is át tudod adni azt a töltetet, ami szükséges.

Igen, nehéz, sokszor egyenesen szar. Fiatalon is, idősebben meg depláne. De attól még - annak aki akarja - szerintem kihagyhatatlan buli.

Ki van az ember lánya találva, bízz magadban, és a döntésedben.

Mindig lesz olyan momentum, hogy az ember azt hiszi, hogy rosszul döntött. De ha nem úgy döntött volna, akkor a másik állapotban is lenne...

Hozol egy döntést, aztán csinálod...

Egyetértek az általad megfogalmazott megállapítással, hogy ha a többség véleményével foglalkozik, akkor sosem szül.

Mindezek mellett akkor ennyi erővel senki se írjon ki fórumot, mert ezekkel csak mások tapasztalatára támaszkodik, és mivel minden egyénfüggő, ezért nagy valószínűséggel a fórumindítónak nem is lesznek hasznosak a tanácsok, tapasztalatok.

Szerintem van az a helyzet, lelkiállapot, amikor valakiben megszületik a vágy, hogy a gondolatait megossza másokkal, és különösen hasznos ilyenkor egy fórum, ahol nagyjából megőrizheti identitását.

Természetesen én sem véletlenül kerültem éppen erre a fórumra, hasonló helyzetben vagyok, mint te voltál, Corra kb. 20 éve, a különbség az, hogy nekünk 2 fiunk van. Szeretném remélni, hogy 20 év elteltével mi is ilyen pozitív tapasztalatokkal leszünk gazdagabbak, mint te-ti!

Évanénének pedig üzenem, hogy messze vagy még a "néne" állapottól! Sok huszonéves hozzászólóban kelt(het)ed azt az érzést, hogy idős vagy, pedig erről szó sincs!

Az élet mindig hozhat váratlan helyzeteket 20 évesen ugyanúgy, mint 40 vagy akár 60 évesen is. Személyiség kérdése véleményem szerint, ki hogyan áll a kihívások elé. Van, aki egész életében képtelen igazán "éretten" viselkedni. Az olyan ember, aki képes a saját döntéseit mérlegelni, képes felülbírálni azokat, sőt, akár kételyei vannak magával kapcsolatban is, szerintem azoknak nagy esélyük van arra, hogy az életük folyamán nyitottak maradjanak, ne legyenek elvakultan önhittek.

A kétségek megadják a lehetőséget, hogy több szempontot vegyünk figyelembe, és utána dönthessünk. És én ennek örülök. És érdeklődve olvasom ezt vagy az ehhez hasonló fórumokat.

Igen, ezt értem, de mégsem érzem Számodra hasznosíthatónak, amit leírtam. Esetleg akkor lenne az, ha a lányom is írna, hogy az ő szempontjából milyen volt mindaz, amit én olyan természetesnek és könnyűnek éltem át. Azt gondolom, ha én leírom, hogy például fizikailag semmi nem viselt meg jobban, mint a huszonéves szomszéd anyukát, az Rólad az égvilágon semmit nem mond el, mert lehet, hogy Neked viszont elviselhetetlen lesz az éjszakázás, a totyogó után futkosás (és lehet, hogy már huszonévesen az lett volna, ki tudja de ez már megint az elmélet kategória).

A legtöbb ide író késői gyermek számára nem volt felhőtlen a gyermekkor? Ez mit árul el Rólatok?

Nehéz kihagyni az elmélkedést, amikor ez a téma szóba jön, én is hajlok rá. Mert egy dolog, hogy tiszteletben tartják a fórumozók a kívánságodat, és csak olyanok és arról írnak, amiről Te szeretnéd, de néha messziről látszik, hogy maga a kérdésfeltevés hibás, félrevezető, csapdahelyzetet állít fel a kérdező számára.

Magyarul: borítékolom Neked, hogy ha az kicsit is befolyásol, hogy másoknak voltak-e nehézségei idősebbként a gyermekneveléssel, vagy hogy az idős szülők gyerekei gyerekként hogyan élték meg, hogy a szülei mások, mint a többségé, akkor nem fogsz szülni, felhagysz a próbálkozással. Én ezért érzem magam kényelmetlenül itt.

Erre, pontosan erre voltam kíváncsi!

Írtak olyanok, akik idősebb szülők gyermekei, ha visszaolvasod, nem mindőjüknek volt felhőtlen a gyerekkora, vegyes a kép.

Írtak olyanok is, akiknek most van egészen pici gyereke, 40-es korban, de ők értelemszerűen még nem tudhatják, mi lesz. (ok, előre senki nem tudhatja, de ezen most ne akadékoskodjunk.)

Pontosan azért nem tanácsot, nem véleményeket kértem, hanem tapasztalatokat, mert nincsenek a környezetemben, látókörömben olyan 50-es családok, ahol 10 év körüli gyerekek vannak!

Én 39 évesen szültem a legkisebb lányomat, most fiatal felnőtt. Nem hiszem, hogy segíteni fog bármiben, amit írok. Mivel vannak idősebb gyerekeim is, tapasztalt anyuka voltam már, amikor őt vállaltuk, és nagyon tudatosan tettem az ellen, hogy ne érezze hátrányát a koromnak. Fiatalos vagyok, soha senki nem nézett a nagymamájának, és ezért szégyellt volna, most sem fordul ez elő. Kicsi korától mindig próbáltam az ő nézőpontjából szemlélni a dolgokat, így tulajdonképpen mindegy volt, hogy engem hogyan neveltek, teljesen az ő egyedi esete, természete, igényei befolyásolták a döntéseimet. Persze van olyasmi, amiben nem tudom - nem is akarom feltétlenül - tartani a tempót, mint például a digitális világ néhány újítása, de állítom, hogy a kapcsolatunkra ez semmilyen hatással nincs és nem is volt, semmi nem azon dől el, hogy én is vagyok-e FB-on, vagy okostelefonom van-e, vagy sima mobil.

Amikor újszülött volt, rossz alvó volt, én meg olyan, mint egy zombi. Egymásra is találtunk a pár házzal odébb lakó huszonéves anyukával, akinek hasonló gondjai voltak. Amikor a lányom sportolt, minden versenyén ott voltam, de sosem gondoltam, hogy nekem kéne vele versenyeznem. Ennek ellenére mindig tudtunk egymással játszani, még fogócskázni is.

Tényleg nem tudom pontosan, mire vagy kíváncsi. Nekem kicsit érthetetlen is a kérdésed, mert az égvilágon semmi olyan hátrányt nem érzek utólag és nem éreztem az elmúlt húsz évben sem, ami okot adhatna a kételyekre.

És egy kicsit sem tartok attól, hogy nem tudok majd segíteni az unokáknál. Ha váratlan komoly baj nem ér - ami sajnos bárkit elérhet -, még jó néhány nagyon aktív évet érzek magamban.

És állítom, hogy szegényebb lenne a világ a lányom nélkül, és persze a mi családunk is.

Sajnálom, hogy eddig értéktelen okoskodásra pazaroltam az időmet ebben a fórumban, talán ez értékesebb információ lesz:

Gyerekként, kamaszként utáltam, hogy idősebb szülők gyereke vagyok, sosem szégyelltem őket a koruk miatt, de megszenvedtem a más világnézetük miatt.

Most pedig áldom az eget, hogy olyan értékrendet kaptam tőlük, amilyent. Így volt jó, és csak így lehetett jó, hosszú távon.

Ez már biztos segít a döntésben:)

Nocsak: valaki megértette...

Köszönöm!

Az okoskodásokra, tanácsokra azért nem is reagáltam, mert nem ezekre voltam kíváncsi alapvetően. Minimális azon hozzászólások száma, amik valós tapasztalatokból fakadnak, ezek értékesek.

A többi - javarészt - bizonyára jószándékúlag lett leírva, de... Lövésük nincs a feltett kérdéshez :-)

Sokan hajlamosak végletes kijelentéseket tenni életük bármely szakaszában - egyszerűen ilyenek 20 évesen és akár 60 évesen is. Hogy ők sosem szülnének 35-40-45 év felett, sosem adnának tápszert a babának, sosem altatnák hason, pláne nem maguk mellett, stb, és most csak a gyerekvállalással kapcsolatos kijelentéseket vettem elő.

Aztán néha másképp történnek a dolgok, mint ahogyan eltervezték.

Olyankor találnak MAGUKNAK mentséget...Másokkal nem ilyen megengedőek, persze.

Ez a fórum nagyon érdekes. A fórumindító valóban tapasztalatokat vár, tanácsot bármely buszmegállóban kaphat, kéretlenül is. MINDENKI okosabb, tapasztaltabb, előrelátóbb, mint a fórumindító, vagy akár én.😉

Akárki képes valamiről véleményt alkotni, a dícséretes az lehet, ha anélkül képes erre, hogy a saját véleménye mellett másét alapból bírálná. Sohasem tudhatjuk 100% - osan, mit hoz az élet. Soha.

Kívánom a fórumindítónak, hogy képes legyen a saját és a családja értékrendjének megfelelni, mert be kell látni: olyan nincs, hogy mindenkinek meg tudunk felelni.