Amikor egy anya elhagyja saját gyermekét 2. (folytatás) (beszélgetés)

Engem az anyám 2 éves koromban hagyott el, illetve inkább elvettek tőlük, mert nem kaptam meg a megfelelő gondoskodást. Az anyai nagyszüleimhez kerültem, ahol szintén nem volt túl rózsás a helyzet... Nagymamám alkoholista volt, nagyapám ütötte-verte. Biztos nem véletlen, hogy alig emlékszem valamire a gyerekkoromból, tök homály néhány év... valószínűleg ez szándékos elfojtás, nem akarok emlékezni.

Érdekes, hogy nálam felnőtt korban (sőt, mondhatni már középkorú voltam) - jöttek ki a lelki sérülések a gyerekkorom miatt. Akkoriban nem fogtam úgy fel... Arra emlékszem, hogy sokat hazudtam a többi gyereknek, mert kérdezgették, hol az anyukám, és mondtam, hogy színésznő, és külföldön, vagy vidéken szerepel... (hogy honnan szedtem...?? )

Sose voltam beteg, de mióta agyalok a gyerekkoromon, azóta egyik bajom jön elő a másik után.

Ezt még olvasni is rossz volt :(

Sajnálom....

Itt azért pár dolog össze van mosva, mint ok.. A "Ratkó gondolkozásnak" kétségkívül voltak hibái, de ez a szologen pont arról szólt volna, hogy azt a fajta gondolkozást írtsa ki, ami a te életedet megkeserítette. Mert a te életedet a falubeliek keserítették meg, és nem Ratkó Anna. Pont ezt az ősi hülyeséget akarta volna kiírtani hogy "lánynak" szülni nem dicsőség, hanem szégyen, mert esetleg nem klasszikus házasságban fogant. A szlogen pont ez ellen akart tenni, hogy nem, nem szégyen, és igenis fogadják el az ilyen gyerekeket is. És igen, már csak azért is, mert egy háború utáni állapotban nemigen volt más választás. Csakhogy a gonolkozást nem lehetett sajnos olyan hamar megváltoztatni.

De igazából mindegy is, mert az a fontos, hogy te mit éltél át, és az viszont nagyon gáz.

Mai fejjel, de talán a régivel is azt lehett volna tenni - és ez a felnőttek kötelessége lett volna - , hogy elköltözni máshova, ahol nem ismernek...

A helyzet az, hogy a sugdosás ma is megy, csak kevésbé nyíltan. Sokszor ez legalább olyan káros.

A fenébe, most én is kiakadtam anyámra..

Én is mindig túlságosan meg akartam felelni, nem kellett volna.

Ma megígérte, eljön, elviszi a lányomat zenei vizsgára, mert én a pici babával nem tudtam volna elvinni. Egyszerűen azért, mert egy másfél éves gyerek ha belegügyög a darabba, az nagyon ciki, a vizsgázókkal nem tehetem meg..

Én éppen telefonon beszéltem, amikor jött, egy igen fontos ügyben, lévén, hogy harapás miatt tegnap kivettem a gyerekemet a bölcsiből. Egy régi gondozónő felhívott értesülve a problémáról, és erről beszélgettünk, megoldást keresve.. Nem a barátnőmmel csevegtem a párizsi divatról. De elég sokáig beszéltünk, ez igaz..

Közben eljött az idő, indulniuk kellett a vizsgára.. Erre jön anyám, hogy tegyem már le, mert fonjam be a kislány haját. Intettem, hogy nem, menjenek.. Erre elkezd kiabálni, hogy én milyen vagyok, hogy nem törődök a kislány lelkével, stb.. No nagy szabadkozva és égve közöltem a kedves hölggyel, hogy bocs, de leteszem.. Hát ciki volt..

Aztán olyat üvöltöztem velük, hogy biza zengett a ház..

Nem ám, hogy anyám fogott volna egy fésűt, megfésülte volna a kislányt, és elindulnak.. Nem..

Képes volt velem letetetni a telefont ahelyett, hogy copfba fogta volna a gyerek haját - én egyébként tényleg nagyon ritkán telefonálok, szinte soha, és ha mégis, azt is röviden. Nincs még modern telefonom sem. És rászólt volna szépen, csendben a gyerekre, hogy: gyere drágám, anya fontos dologban beszél, szépen elindulunk. Én meg mosolyogva intettem volna nekik..

Nem, a gyerek elkezdett hisztizni, ő meg még ráerősített, hogy én milyen anya vagyok..

Ő, az anyám, akinek a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy mindig és minden esetben napi 8 órában dolgozott. Nekem ilyen koromban, mint most a lányom, kulcsom volt. Hazamentem, copfba fogtam a hajam, és elmentem vizsgázni.. Minden esetben ötösre. Egyedül..

Kár volt. Elég lett volna a kettes is.

Hidd el, hogy nem örülné.

Nem irta le az anyja nevet, hat akkor? Ha az ember ennyi aljassagot kap, azt valahol ki kell irnia magabol.

Önmagaban az ANYA szo nem jogosit fel tiszteletre! Azt ki kell erdemelni! Mar jo lenne ezzel a mitosszal leszamolni es nem konzervativ, odamondott dolgokat irogatni...

Az en anyam elsö mondata a következö volt, amikor bejelentettem a terhessegem: "De ugye nem fogsz elhizni?". Ha valaki meselne ilyet, nem hinnem el...

Mondanom sem kell, hogy bulimiaval küzdöttem miatta több mint egy evtizedig, ez a mondata csak a hab volt a tortan.

Ja es termeszetesen nem lett minta nagyi. Szerinte is öregit egy unoka es ö meg különben sem volt felkeszülve….

Ne akard. Ugyanúgy fájdalmat fog okozni a te gyerekednek, mint a sajátjának: neked...

Csomó fájdalomtól és csalódástól óvod így meg. Sajnos...

Ez milyen durva! 6 évesen korodban megsértődött az anyjára, ezért Téged összepakolt és "kirakott". Szerintem a saját anyját akarta bántani, és nem volt annyi esze, hogy felfogja, hogy ezzel Téged is tönkre tesz.

Valakire megsértődni és ezért kitenni a gyerekem!? Jézusom! Beteg, de nagyon!!!

Az én anyám is egész gyerekkoromba azt vágta a fejemhez, hogy odaad apámnak. Mondjuk nem tette meg, de mindig azt hallgattam, hogy azért lettem csak, hogy apám ne legyen katona. Rögzült rendesen. Annyi önbizalmam van, mint egy döglött lónak (barátnőmet idéztem, amikor engem jellemzett.) Szerintem kb. egyidősek az anyáink, lehet barátok... De hogy retardáltak, az tuti. Nálunk teljesen szétforgácsolta az egész családot, mert kavar is. Hazugságra akar mindenkit kényszeríteni, hogy ki, kinek mit mondjon, és besértődik, ha kiderül, hogy elmondjuk egymásnak. Az a durva, hogy egy beteg húsz normálisnak is megkeseríti az életét. Nálunk legalábbis ez van.

Hm. Erre nehéz gombot varrni...

Nem lehet, hogy benned van a hiba?

Vagy létezik "álomanya", aki ekkora különbséget tesz a gyerekei közt?

Több összetevősek ezek a sérelmek. Röviden összefoglalva:

1. Anyám gyerekkora. Papa alkoholista volt már akkor is, bár a lányát soha nem bántotta, kötekedett és a mamát néha megverte. Anyám a mamát okolta, hogy nem hagyta el a papát és ezáltal neki szar volt a gyerekkora. Bár érdekes, hogy anyám falazott a papának, amikor az nőt vitt fel a mama háta mögött...

2. Amikor a mamám apukája beteg lett, anyám magára akarta íratni a nagyapjával a cikkben is említett házat, de az öreg elfelejtette aláírni, így nem volt érvényes, így a mamáé lett az apja háza. Anyám szerint a saját anyja semmizte ki (hozzátéve, hogy a mamáék akkor kiköltöztek a házból, berendezték anyámnak és apámnak és ők laktak benne csak nem lett átírva a nevére)

3. Amikor anyám és apám elváltak és anyámnak új pasija lett (a mostani férje) teljesen bekattant és nem engedte, hogy apám láthasson engem. Mama ezt nem helyeselte és próbálta meggyőzni anyámat is erről. Végül a 6-ik szülinapomon a mamáéknál voltam, apa odajött és megkérte mamát, hadd vigyen el egy órára, hogy ő is ünnepelhessen velem. Mama belement, szólt anyámnak. Anyám berágott, hogy a mama így ellene fordult és aznap lemondott rólam, összepakolta a cuccaimat és végleg apámnak adott (később bíróság előtt is lemondott a nevelésemről). Szerinte ez mind a mama hibája és gyakorlatilag azóta nem beszélt vele.

4. Anyám ugye nem akarta többé látni a mamámat, mert a mama egy órára elengedett apával. Ekkor volt egy nagy veszekedés, ahol anyám férje fellökte a mamát, aki beverte a fejét a csempébe. Ekkor a papa kitiltotta őket a házból. Pár évre rá született az első húgom. Mama ugyan bement a kórházba de anyám férje kidobta (azt hiszem 2-3 alkalommal próbálkozott még a mama, majd többé nem). Anyám azzal vádolta, hogy amikor ő szülte a húgaimat mama nem volt ott vele. Ezt amúgy sokszor mondta nekem is.

Nagyjából ezek azok a sérelmek.

Nagyon fájhat neked, hogy ilyen az anyád. De szerencsére a nagymamád nagyon szeretett, ez talán vigasz lehet.

Már sok mindent láttam. És meg sem lepődök semmin. Egy anya nem attól lesz anya, hogy kihord és megszül egy gyereket. Sajnos vannak nők, akiknek nem lenne szabad gyereket vállalniuk, mert hiányzik belőlük valami. Szeretet? Ösztön? Ki tudja.. talán annyira önző emberek, hogy képtelenek magukon kívül mást igazán szeretni.

Jellemzően az ilyen nők barátság nélkül élnek, megkeseredettek, minden bajukért másokat okolnak. Szeretetlen a kapcsolatuk mindenkivel. Képtelenek magukba nézni, képtelenek arra, hogy felismerjék a hibákat, amiket elkövettek a gyerekük ellen. Pedig sose lenne késő helyre hozni a megromlott kapcsolatot, pláne, ha a másik fél, jelen esetben Te, mindig ad neki újabb és újabb esélyt..

Nagyon sajnálom, hogy ilyen szomorúsággal kell együtt élned.

Szomorú a történet.

Én úgy érzem, hogy nem a fiad számára szeretnél mamát, hanem titkon mindig reménykedsz, hogy valamilyen formában "visszakaphatod" az anyukád, nem azt az anyukát aki, hanem amilyen egy ideális kapcsolatban lenne.

Nagyon nehéz feldolgozni, hogy az, akinek a mindent kéne jelenteni nem az...ez a kapcsolat addig fog érdemben tartani ameddig te ragaszkodsz hozzá...szerintem azt érdemes eldönteni, hogy van-e még a kapcsolatotokban annyi, amiből te épülni tudsz, vagy nincs...

Kívánom, hogy megtaláljátok az utat ha egyfelé, akkor arra, ha külön akkor arra.