Amatőr próza és vers-írók nyilvános naplója (beszélgetős fórum)

Annyira fáj

Hányszor hagyja el ajkunkat a szó,

Mely a fizikai fájdalomról szól,

Pedig ez a lélek jajszava,

Mely fájdalom az ember maga.

Valóban fáj?

Csak a test fáj?

Vagy fájhat más is legbelül?

Amitől az egész test megfeszül?

A lélek fájdalma lehet,

Ez a súlyos lelki teher,

Mintha mázsás súly nyomna össze,

Az eszem azt súgja: győzd le.

Vagy a fájdalom győz le engem,

Ez az, amit nem engedhetek.

Küzdök ellene, töröm a fejem,

a lelket gyógyítani vajon hogyan lehet?

Van-e rá fájdalomcsillapító?

Ezt a fájdalmat elmulasztó?

Van-e gyógyír a lélekre?

Valami csodaszer létezhet?

Létezik sok próbálkozás,

könnyek, beszélgetés, szeretet, sok jó barát.

Ha van, ki meghallgatja a lélek fájdalmát,

vagy ami annyira fáj: a szív jajszavát.

Arra van a száj, hogy a lélek jajszavát

meghallhassa a külvilág.

De hogyan mondjam kifelé,

Hogy annyira fáj befelé?

Hányszor érzem, hogy fáj legbelül,

Annyira fáj, szinte egész testem megfeszül.

Olyan erővel próbál felszínre törni a fájdalom,

Hogy az egész lényem csak úgy sajog.

De nem mondhatom ki: fáj a lelkem,

Ami valóban fájhat, az csak a szívem lehet.

Pedig sokszor annyira fáj a lelkem,

Belülről feszít, míg a könnyem elered.

Kívül, mint hűs patak, folynak könnyeim,

De belülről éget, lelkemet perzseli,

Forronganak gondolataim,

Kínzón keresik álmaim.

Csupa szerelem

Csupa szerelem az életünk,

Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk.

Minden szerelem egy újabb remény,

Egy lehetőség arra, hogy boldog legyél.

Ha úgy érzed,

Az egész világ összefogott ellened,

Egy Társra van szükséged

Egy Társra, ki nagyon szeret Téged.

Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved,

Bármit mondasz, Ő mindig megért Téged.

S ha a fájdalomtól elered a könnyed,

Egy forró csókkal engesztel ki Téged!

Nincs ennél szebb dolog a világon,

A szerelem egy fényes csillag a hétköznapokban.

Egy csillag, mely annyira fényes,

Hogy elvakít mindenkit, de ugyanakkor nagyon kényes.

Vigyázz e kincsre, nagyon vigyázz,

S ezzel a tűzzel sohase játssz.

Csak merülj bele szép szeme világába,

S ajkad forrjon bele szerelmed ajkába!

Látod, mi mégis itt maradunk,

Elmúlhat bár néhány szép napunk,

Tél jöhet újra a nyár után,

Évek taposhatnak egymás után.

Sietnünk nem kell, nincs miért,

Nem sírunk az elmúlt évekért.

Addig maradunk, míg víg a szívünk,

Percnyi boldogságokból áll az életünk.

Oszd meg velem ezután is minden napod

Továbbra is legyen boldog minden napod…

Velem-Velünk!

Úgy vágyom Rád

Úgy vágyom rá, hogy szorosan ölelj,

Húzz magadhoz, egészen közel.

Forró leheleted égeti bőröm,

Testem átjárja a vágyakozó öröm.

Úgy vágyom kezeid selymes érintését,

Ahogy végigfut testem minden részén.

Elolvadok attól, ahogyan bókolsz,

Beleborzongok, amikor megcsókolsz.

Felhevült testünk összefonódik,

Vágyunk egymásban feloldódik.

Ahogy szívünk egymásért lüktet,

A külvilág akár meg is szűnhet.

Csak mi ketten létezünk e pillanatban,

Szívünk egy csodában eggyé olvadva.

Szavak nélkül is értjük egymást,

Tudatunk megállítja az idő járását.

Fekszem a karodban elernyedve,

Pihegve ölelem forró testedet.

Úgy vágyom, hogy sose múljon el ez a pillanat,

Örökre Veled maradni, vágyaink súlya alatt.

Ha…

Ha rám nézel, meghatódom,

Ha hozzám érsz, megborzongok.

Ha megcsókolsz, elolvadok,

Ha elhagysz, belehalok.

Ha szeretsz, én viszontszeretlek,

Ha ölelsz, én is ölellek.

Ha kívánsz, én is kívánlak,

Ha gyűlölsz, én úgy is imádlak.

Ha velem élsz, az jó,

Ha értem élsz, az még jobb.

A szerelem hatalom,

Ha itt hagysz, én maradok.

Ha kell, szenvedek,

Ha kell, szeretek.

Ha csókolsz, csókolok,

Ha elmész, kóborlok.

Ha kell, harcolok a boldogságért,

Ha szerelem van, nem kár a fáradságért.

Ha minden kis jóért küzdeni is kell,

Amíg élek, én nem adom fel.

Emlékezet

Még nem eredt el az eső, de a felhők már teljesen beborították az eget. A szél felerősödött és oda-vissza seperte az aszfalton heverő faleveleket. Ez olyan volt, mint amikor azt mondják, hogy a szél elvisz és a víz pedig elmos mindent a természetben is és az emberben is. A temető csendes volt. Egy árva lélek nem tartózkodott területén. De mégis volt ott valaki. Egy lány. Csak sétálgatott és arra gondolt, hogy az élet milyen múlandó. A szavakat elmossa az eső, az írást a lapon szétszakítja a szél.

Az emlékezet a rokonokban, utódokban, ismerősökben, barátokban továbbél. Egyszercsak azonban az élő emlék mondává, mesévé alakul és egy példázat lesz a felnövekvő nemzedék számára. Kétszáz év múlva a fénykép az üvegvitrinben valakiről tanúskodik, hogy élt, de lényét már nem ismerjük. Levelei, naplói, írásai mutatják egy részét, nem adnak teljes képet. Egy igaz a természetre és az emberre: rengeteget mesélhet magáról, korábbi életéről, mégis milliónyi dolgot visz a sírba.

Ítélkezni nincs jogunk. Tettei miértjét firtatni nem tudjuk. Amíg élünk, emlékezünk. A lány is csak így értette meg, hogy egy egész emberi élet milyen kevés és milyen fontos. Amikor valaki meghal, az nemcsak egy vég, hanem egy kezdet is. Egy élet születik mellette, viszi tovább a vérvonalat. Az ember megtanul becsülni, őszintén sírni és megállni egy pillanatra. Nem mindig az a fontos, hogy csak éljünk, hanem érezve éljünk és tudjuk az életben elintézendő feladatainkat.

Az élet halad tovább. Az életünkben jönnek-mennek, találkoznak új emberek, nem állandóak, elszakadoznak. Az emlékezet és az emlék bővül, újabb eseménnyel gazdagodik. Amíg élünk, egy valami állandó, ami már nem lehet se kevesebb, se több: az elhunyttal kapcsolatos emlékek. Halálával lezárulnak az események és a belőlük képződött képek, bekerülnek egy zárt rendszerbe, mint egy régi dobozba a fényképek. Újra és újra levetítjük magunkban a filmet, hogy valami és valaki volt. Az idő előrehaladtával változhat a film gyakorisága. Az első időszakban rengeteg a lejátszat, aztán beletörődünk és halad körülöttünk az élet tovább. Évek múltán, amikor magányosak vagyunk, újra elővesszük őket és meghatódunk. Idősebb korban ez az egyik fontos erő, ami életben tart minket, az emlékezet.

A lány megnyugodott. Letette a virágot, és tovaballagott a csepegő esőben, némán és szótlanul...

Újra hiszek

Elmaradt melőllem a kultúra,

ráléptem hirtelen egy zajos útra,

el is feledtem, milyen olvasni,

a világból egy részletet megkapni.

Hazatértem, vissza s kinyílt a világ.

Köszöntöttek a betűk, mint jó barát.

Mondhatták volna, hogy elhagytam őket,

és hogy nem ismerhetem meg többé lelküket.

Nem ezt tették. Visszafogadtak, adakoztak,

a tékozlónak megbocsájtó kezet nyújtottak.

Művelődni kell, emberi értelem nyílj,

lépj, ne a siralmasság miatt sírj!

Nincs miért búslakodni. Munkálkodni,

az emberi szellem így tud szabadon álmodni.

Megismered mások gondolatait, akik segítenek,

akár egy lelketlen tévútból majd kivezetnek.

Általános erkölcs fogalmazódik meg bennük,

lépj be, s meglátod határtalan kertjük.

Az arany gyümölcsök maguk az alkotások,

az emberi elmének itt nem állíttatnak korlátok.

Szabad gondolkodó elme, világosíts,

az értelmet szabadra irányítsd!

Helyzetkép

Virágzik március, virágzik a halál,

ez szebb, nem holtakat talál.

Volt tél, volt csontrepesztő fájdalom,

igazságát nem titkolom, vállalom.

Könnyebb a lélek, könnyebb a tudat,

szívemben keresem a boldog kiutat.

Magyarok ünnepelnek márciusban,

mikor még a haza nem volt kárhozatban.

Gyászolnak kétszer, bús októberben,

fekete lett az íz fehér kenyerekben.

Magyarok tettek, magyarok gondoltak,

majd sírokra sírokat halmoztak.

Kőkeresztek helyett fakeresztek állnak,

erősebb a fa, tudatában vállas.

Nah, üdv Néktek!

Csak hogy ne hogy azt mondjátok esélyt se kaptok írásra, ezért gondoltam rajtam ne múljék, itt egy link, amely talán segíthet a kiugrásban, Hajrá EMBEREK!! Íme a pályázat:

[link]

Kedves Gyula!

Sose szégyelld magad...nem kell szabadkozni.

Én személy szerint tudom, hogy néha nagyon naiv vagyok, de ez is én vagyok. Köszönöm dicséretedet, nagyon jólesik. Nekem egy irodalmi szerkesztő szokott segíteni, de most büszkén mondhatom, ez volt az első, amiben nem talált hibát. Bár ez nem azt jelenti, hogy más sem találna. Az volt a legszebb pillanata ennek a versnek, mikor anyukám elsírta magát rajta.

Köszönöm, hogy olvasol minket...és, hogy örülsz nekünk:)

BÚÉK! Maja

Vidám jól megírt vers, az ember szinte látja a karácsonyi kszülődést, még a hangulatát is érzi

"Ajkukon csendül „Mennyből az angyal”

Kipirult arccal angyali hanggal. "

Gratulálok Gyula

Szégyellem magam, bocsássatok meg lányok, mindig idejárok, olvasgatok érdekel az oldal, de olyan kevés időm van.

Olyan kedvesen aranyosan sokszor naivan írtok szárnypróbálkozások, senkit nem bántanák meg, ha netán nem tetszik, hiszen mindenki a saját érzéseit, bánatait önti szavakba, hol jól, hol rosszul, de mégis érték mindegyik.

Tisztellek benneteket, senkit nem bántatok, sőt, biztattok.

Igazi nők vagytok, kár hogy nem sok ilyen társaság van, többnyire nyírják egymást, férjet, anyóst stb.......

Örülök Nektek, és szivesen olvasgatok itt

Gyula

prózád???

komolyan??

küld már el!!!

nagyon kíváncsi vagyok!!!

én is próbálkoztam vele, de nem tudom, valami nem stimmel, hátha segítene, az ha látnám másét is!!!

KÉRLEK SZÉPEN!

Adok e-mail-t is, csak írjál privibe üzit,hogy elküldenéd e, mert itt úgy se veszem észre!!!

Előre is köszi!

Csak pénz kérdése, mert rengeteg versem van és pár prózám is!

Remélem mielőbb.

Jó kis vers!!!

Jók a rímek, meg minden!

Szal gratula!

Mikor lesz kiadva??

Tudod, ünnep lesz megint…

…eltelt megint egy év, itt a karácsony

Ünnepre készülnek bárhol a világon.

Kigyúlnak a fények a házak ablakán

Csillámot szórnak csillagos éjszakán.

Ünneplőbe öltöznek, emberek városok

Izzófényben úsznak a templomok

Karácsonyi dallam száll az éjbe’

Szeretet költözik az emberek szívébe.

Fenyőfa ágon színes fényes gömbök

Csengőszóra várnak édes kis kölykök

Ajkukon csendül „Mennyből az angyal”

Kipirult arccal angyali hanggal.

….eltelt megint egy év, Jézus születik

édesanyja karján istállóban fekszik

körülötte pásztorok és három királyok

dicsérik Isten fiát ezen a szép napon.

2009.12.21.

Kedves Edit!

Ez a vers nagyon szép!

Kellemes karácsonyt kívánok: Maja

Utolsó karácsony

Eljött az idén is karácsony estéje.

Szeretet, boldogság, fenyőillat lengi be.

Az ablakon át a meleg szobából,

Az asztalon álló gyertyafény pislákol.

Mellette nénike ül csendben,

Magába roskadva elesetten.

Ma sem jöttek pedig megigérték.

Számára nincs az életben más érték,

Minthogy fiát s unokáit lássa

Arcukat csodálja, kis kezűket fogja.

A kályhánál tarka macska dorombol.

Szeméből csendesen egy könnycseppet morzsol.

Nincsenek lábnyomok a szűz hóban,

Sötét van, senki sem áll az ajtóban.

Ö már nem tud adni mást csak szeretetet.

Csak szeretetet ,csak ilyen „keveset”.

Öreg kezeit ölébe ejtve,

Egyedül bóbiskol szép karácsony este.

O.B.Edit/minerva223

Sziasztok!

Csak egy kérdés...ezt az oldalt csak lányok/nők látogatják?

hm..írtam egy ilyet..ha érdekel van több ilyesmi is a blogomn.(: [link]

Álmodtam.. Éreztem,hogy testem irányítását átveszi egy láthatatlan erő,egy erő amely elrepít egy olyan helyre ahová vágyok,rá kellett jönnöm,hogy lassan felébredek,de addig is élvezem..

Egy réten voltam,ahol a virágok lassan kezdtek feléledni téli álmukból,kék nefelejcs…s még sorolhatnám. Én csak feküdtem köztük .A fű meleg volt,hisz a Nap sugarai éltették,és boldog voltam,vagyis akkor azt hittem.. De hirtelen valami megzavarta a nyugalmamat,egy erős késztetést éreztem,és felálltam,kilétem a megszokott életemből.. gyorsan történt minden. Elindultam,de nem tudom hova,vagy miért,csak éreztem,hogy a talpam a fűt bársonyosan érinti,majd minden lépés után hallottam ahogy visszaáll minden mögöttem. Már órák teltek el,miközben én csak mentem,és mentem. Mellettem pillanatok villantak be,ahogy a jobb lábamat lettem a bal elé,minden mozdulat felidézett egy apró emléket,amik gyötörtek,kínoztak. Azon kaptam magam,hogy már rohanok,és nehezen veszem a levegőt,szemem csukva van. Megszűnni látszott a körülöttem lévő világ. Fájdalom tépte belülről a lelkem,dühös voltam és sikítani akartam,teli torokból… Elfáradtam. Megálltam. Egy másik helyen találtam magamat,sötét volt. Valóságosnak tűnt az egész. Nagy feketeség vett körül,csak a kék szemem volt az egyetlen szín ebben a megfakult,érzéstelen világban. Még mindig éreztem belül a fájdalmat,éreztem,hogy tép szét.. nem bírtam vele,pedig erősnek hittem magam,de ez.. ez.. más volt.. Átvettem a táj hangulatát,a szürkeséget és a kedvetlenséget. Hívogatott magához,s én elindultam felé.. már majdnem bent voltam, a többi üres lélek közt, de valaki megfogta a kezemet,éreztem,hogy erősen magához szorít és könnyei folytak le az arcán. Puha volt az orcája,de a szíve meggyötört,és darabokban volt. Ránéztem és láttam,a keserűséget a szemében,érzelemmentes arckifejezése mindent elárult.. Nem szóltunk egy árva szót sem,csak ölelt szorosa és nem engedte,hogy feladjam. Tudtam ki volt Ő.. ezt jobb helyeken úgy hívják,hogy lelkitárs,de én nem találom rá a megfelelő szót.. Kimutatta,hogy Neki még fontos vagyok,és hogy túl fogok esni ezen a próbán is,azt is mondta.. mindig mondta... feketeségben csak ketten voltunk. Ő is az emlékek elől menekült,és én is.. Éreztem,hogy együtt túl fogunk ezen lépni,mint már milliónyi dolgon ezelőtt.. de ez még egyenlőre lehetetlennek tűnt.. még a fájdalom itt lapul,mélyen Bennem.. hirtelen eltűnt minden,az arca halványodni látszott,de még mindig ölelt és fogta a kezem...

És felébredtem.. Ültem az ágyon,a takaró és a lepedő összevolt gyűrve alattam,átéltem a valóságban is azt amit álmodtam. Próbáltam minden aprócska részletre visszaemlékezni,de csak a mérhetetlen nagy fájdalom és Ő maradt meg belőle.. és rájöttem,hogy Ő mindig ott lesz Velem akármi is történjék,és akárhány pofont kapok még az élettől.. és akárhány emberben kell még csalódnom.. Azt megtanultam az életről,hogy mindig megy tovább.. és hogy amit a legnehezebb elengedni,azt tényleg és igazán szerettük,és mindig bennünk marad...

THE LIFE GOES ON ALWAYS..

Barátok

Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod,

Ha a tükörben fáradt az arcod,

Ha fáj, amit el kellett engedned,

Ha életed álmát nem teremted,

Ha múltad sebeit feltéped éppen,

Ha elcsüggedtél ebben a létben,

Ha nem repít tovább a vágyad,

Ha nem érzed hozzá a szárnyad,

Ha bűntudat kínoz az útért,

Ha könyörögsz további hitért,

Ha ítélkeztél magad felett,

Ha nem látsz napot a felhők felett,

Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled,

Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed,

Akkor hagyj csak ott minden hibát,

Akkor gyere és mondd el, mi bánt,

Akkor, ha akarod, hallgathatunk,

Akkor nevethetünk és játszhatunk,

Akkor öltözz, hogy sétáljunk egyet,

Akkor tudd, hogy béke van benned,

Akkor lehessünk fény a vállad felett,

Akkor lásd meg saját mély gyökeredet,

Akkor erős faként az égig nyújtózz,

Akkor erőt meríts az újabb úthoz.

Ha a jövőt már nem féled,

Ha a pillanatot átéled,

Ha belélegzed a fényedet,

Ha megéled isteni lényeged,

Ha boldogan, magasan szállsz,

Ha tükörben ragyogást látsz,

Ha örömed az égig ért,

Ha elértél egy újabb célt,

Ha táncolni, nevetni vágysz,

Ha ehhez épp társakra vársz,

Ha szárnyalni tudsz a széppel,

Ha együtt repülsz épp a léttel,

Akkor gyere és mondd el nekünk,

Akkor segíts, hogy együtt legyünk,

Akkor fogd át mindkét kezünk,

Akkor te mutass példát nekünk,

Akkor világíts át a vállunk felett,

Akkor megérthetjük, amit kellett,

Akkor hisszük az isteni sorsunkat,

Akkor meglátjuk újra az utunkat,

Akkor megérezzük, hogy merre, hová,

Akkor együtt repülhetünk tovább.

Akkor közösen vagyunk angyalok,

Akkor fényünk mindenen átragyog.