Álmodjunk, még ha minden ellene szól is!

Én még csak néhány éve vagyok agykontrollos, de mondhatni, soha nem hagyott hidegen a téma. Régóta érdekelt, sokat olvasgattam róla, könyvből merítettem már önbizalmat sok-sok plusz kilótól való megszabadulásomnál is. 25 éve vagyok köztisztviselő, leginkább pénzügyi vonalon. Sokáig nem is tudatosult bennem, hogy mi is a bajom igazán.

Az évek alatt azonban egyre világosabb lett, hogy a pénzügy nem igazán az én világom. Én annál sokkal érdekesebb, és érdeklődőbb személyiség vagyok, minthogy eltemetkezzek a számok világába. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni nekik, átadni nekik tudásomat, tapasztalataimat, megosztani velük eddigi életem sikereit, és bukásait, hogy ők is erőt meríthessenek belőlem. No de ez nem volt előttem sem mindig ilyen világos. Volt idő, amikor még a vágyaimat sem mertem megfogalmazni.

Viszont a testi tünetek csak szaporodtak, folyamatosan: reggeli rosszullétek, gyomorgörcsök, savtúltengés, fejfájás, verejtékezés, stb. És ahogy az idő telt, egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy ki kell ugranom a mókuskerékből, mert ha így folytatódik a dolog, meg fogok dögleni! Viszont a családomnak még szüksége van rám. Aztán egy "szép" napon, miután a munkahelyemen úgy határoztak, hogy örökre bezárnak a számok közé, és elveszik tőlem az embereket, nem bírtam tovább!

A füleim dobolni kezdtek, beszűkült körülöttem minden, és már csak arra emlékszem, hogy a rendelőben rágcsálom a vérnyomás-gyógyszert... Férjem, aki furcsa mód mellettem termett a semmiből, csak annyit kérdezett: "Ugye holnap már nem mész?" És én intettem a fejemmel, hogy nem. Azóta 9 hónap telt el. Eleinte nem sokat gondolkodtam, hogy mi lesz tovább, inkább csak azon voltam, hogy megerősödjek lelkileg, és tovább tudjak lépni.

Nem múlt el nap, hogy ne meditáltam volna. Erőt, bátorságot kértem magamnak. Később már kezdtem böngészni a munkalehetőségeket, volt, hogy egyszerre 10-15 pályázatot is beadtam. Meditációimban folyamatosan arra kértem az égieket, hogy olyan munkát adjanak számomra, ahol nagy szükség van rám, és én is jól érezhetem végre magamat. Ahol számít az én véleményem is, ahol emberszámba vesznek. Nem könnyű! Ha a 9 hónap alatt nem küldtem be 250-300 pályázatot, akkor egy darabot sem!

Olyan helyekre is felajánlkoztam, ahová nem is kerestek munkaerőt, pl. Vöröskereszt, rádiók, tv, újságok stb. Nem kellettem sehová. Megpróbáltatásaimról már regényt lehetne írni! Már szakmailag, és emberileg is kezdtem elbizonytalanodni. Egyre többször kerültem padlóra, és éreztem magamat értéktelennek az idő során.

Az agykontroll mindvégig segített. Folyamatosan biztattam magam, hogy nyilván a sorsnak más tervei vannak velem, csak még nem jött el az ideje! Türelem!

Volt olyan munkalehetőség, ahol sok-sok ember között bebizonyíthattam, hogy szakmailag nagyon is a topon vagyok! Ott viszont sajnálatos egyéb körülmények jöttek közbe, ami miatt mégsem vettek fel senkit, a mai napig sem. Itt legalább lelkileg egy kicsit helyrebillentem, hogy mégsem a képességeimmel van a gond.

Az sem előnyös, ha az ember már elmúlt 40 éves, faluról városra járna dolgozni (bérlet), no meg a gazdasági válság idején, önként elhagyni a munkahelyet sem teszi a dolgozót vonzóvá!

Én azért minden reggel úgy kelek fel, hogy megköszönöm az égieknek, hogy egészséges vagyok, aranyos családom van, szeretjük egymást, erős vagyok, hiszek a képességeimben, és hiszek abban, hogy minden jóra fog fordulni!

Soha nem adom fel! Tudom, hogy valahol szükség van rám is! Innen lesz szép egyszer felállni! Egyre jobban, és jobban vagyok!

Talán azt vártátok a végére, hogy szerencsés végkifejletről számolok be! Türelem! Eljön az is! Tudom, érzem! Folyamatosan foglak benneteket tájékoztatni, ha érdekel.

És ne feledjétek: Ne hagyjátok, hogy olyanok törjék le álmaitokat, akik még álmodni sem mernek!