Akik nem tudják mit kezdjenek a párkapcsolatukkal, avagy menjek vagy maradjak és jórafordul minden?! (beszélgetés)

Van egy kolléganőm, az első kapcsolatához férjhez ment, 3 gyerek, 50 éves koráig szenvedett mellette, most elvált, a férje gyakorlatilag kisemmizte azzal, hogy a gyerekek odaszülettek, most is nehéz neki, ami nehéz gyerek nélkül, még nehezebb később....

saját példám is azt mutatja.... mindig elégedetlen voltam a férjemmel, az évek során csak elégedetlenebb lettem, nem emlékszem egy szorongásmentes nyaralásra, egy jól sikerült ünnepre, csak az alkalmazkodásomra, hogy mindig én.....ne legyél lábtörlő egy pasi életében.....

Igazad van és tényleg jobb egyedül, mint egy rossz párkapcsolatban!:)

Az embernek gondolnia kell az egészségére is és ha egy kapcsolat már nem építő, hanem romboló, abban csak a mazochisták érezhetik jól magukat. :)

Van egy könyv, az a címe, hogy Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?

Majdnem mindenre választ fogsz kapni.

A Chapman is néha idillikus. Én már többet is olvastam tőle. Az imádkozó feleség hatalma is jó (egy írónőtől)...

Sőt a férjem is olvassa. S mit érünk vele? Egy nagy semmit. A férjemnek ilyen a természete... nekem mondták, hogy kutyából nem lesz szalonna, de azt hittem, hogy sok imádsággal és odaadással, türelemmel meg lehet változtatni valakit.

Igen...ideiglenesen, de az alap az marad, ha a másiknak megfelel.:(..

Most menj kedves fórumindító...nekem is esküvő előtt kellett volna, de azt hittem, hogy a kisebb megnyilvánulások majd elmúlnak, amikor folyton együtt leszünk. Nem így lett. Növekedtek. Mert ő ilyen.

Tükör ide vagy oda, tudatában vagyok saját magam hibáinak, de amikor a párod azt mondja, hogy imád, mert tökéletes vagy számára...és tényleg mindenben segítek neki, nagyon sok mindent elnéztem (ő is azt mondta, hogy ennyit nem tűrt volna neki senki), de amikor mérges, akkor mindegy minden.:(

Én menni fogok..a válasz a témaindításra. Még várok picit: jövőhéten el lesz utazva...s kihasználom, hogy ne utazzak napi 60km-ert a munkahelyemre s vissza haza, de aztán menni fogok, mert nagyon megtelt a pohár.

Én Chapman taktikáit alkalmaztam, sőt a Maradjunk együtt könyvét olvastam legutoljára, de most már azt érzem, hogy hiába teszem. Nem akartam elválni, nem így terveztem az életem, s ezért akartam harcolni, nahh de szélmalommal nem lehet...:(

Ebben,így: igazad van.Amiből kiindultunk,és én reagáltam rá,ott kimondottan az volt,hogy lehetőleg töltse külön a szabadidejét a párjától.Hogy mondjuk elkerüljék a veszekedéseket,meg azt a konfliktust,mikor meg kéne beszélni,hogy pl.a nő vagy a gép a fontosabb.

Ennek nem látom én értelmét-vagyis én nem élnék olyan párral,aki másképp akarja tölteni szabadideje nagyobb részét,mint velem.

És persze a kiindulási alapom az,hogy mindketten normálisan fel vagyunk töltve,és elégedettek vagyunk magunkkal és a párkapcsolatunkkal..mondjuk több mint 80% ban.

Ja,ha a veszekedés rendszeresen terítéken van,akkor igen..akkor jobb,ha külön töltődnek a felek,és töltve,kipihenve kezdenek neki a problémamegoldásnak.

Szerencsére ilyen kapcsolatom nem volt,hogy direkt külön kellett volna menni a páromtól,töltődni.Jobb szeretem azt,hogy a saját jószántamból,meg az egyedüllétre való igényem miatt nem vagyunk sülve-főve együtt-de mondjuk a szabad időnk 70-80%-ában igen.

Köszönöm Mindenkinek a válaszokat! :)

Nagyon gondolkozom a szakításon,mivel tényleg úgy érzem nem bírom már tovább és kezdem elveszteni a mindig vidám énemet,sőt kezdek érzelmi evővé válni,ha vele vagyok.

Ez is egy jel számomra,hogy ha magamban vagyok nagyon is odafigyelek mit eszem és igaz nem lubickolok a pénzben és meg kell gondolnom mit veszek,de próbálok odafigyelne lehetőségem szerint.

Azért hezitálok még,mivel soha semmit nem adtam fel hirtelen,mindig küzdöttem amíg csak lehet bármiről volt szó! De az igaz,hogy most már nem igazán látom a kiutat.

Egyébként a kommunikációval én úgy éreztem nem volt baj kettőnk között,mindig meg tudtunk beszélni mindent ( hétköznapi problémákról,intimitásról ,mindenről ),de most mégsem működik valami.

Akkor minek van az embernek párja,főleg.ha még fiatal,ha nélküle kell feltöltődnie,szórakoznia? akkor keressen más párt,aki összetöri magát azért,hogy vele lehessen.-méghozzá azért,mert jól érzik magukat együtt,és mind2nek feltöltődés együtt lenni.

Vagy a pár csak ágytársnak van,hogy legyen ki mellé lefeküdni? ha a szabad idő nagyobb részét nem együtt töltik,akkor mi értelme?

3 év után SEM kell senkinek mindenbe belekötni,de még a mindennek a felébe sem.

Az nem jó,ha nem akarja veled együtt csinálni a korábbi közös kikapcsolódásokat.

Ja mások előtt is hülyén vislekedik,megaláz: ez pláne nem jó jel.

Én a helyedben lépnék,főleg azért is,mert ez első kapcsolat..nem érdemes benneragadni,ha már most ilyen.

Mivel ez az eső kapcsoatod, és nem érzed magad biztonságban benne, vele, akkor nagy veszíteni valód még nincs, ha kilépsz belőle.

(jelzem egyébként, hogy iyen az együttélés...:))

Egy idő után a felek már nem fordítanak annyi időt a társukra, mert túl magabiztosak, és egyre inkább felszínre tör az igazi énjük, amit eddig vagy jól titkotak, vagy a szerelemtől vakon nem lehetett annyira észre venni.

Ha már lenne két gyerkőcötök, akkor indokoltabb enne a kérdésed.

Így viszont, ha még fiatal vagy, nem vagy elkötelezve, és a társad nem hajlandó meghallani, amit kérsz tőle, akkor szerintem nem nagy gáz odébb állni.

Én egyébként nem vagyok híve az "indokolatlan" szakításnak, de itt még tényeg nem lennének komoy következményei.

Egyszerűen nem tudom,hogyan tovább.Van egy 3 éves párkapcsolatom,de egyre gyakrabban foglalkoztat,hogy tűrjem-e a párom mindenbe való belekötését,vagy álljak odébb.Első kapcsolatom,így nem vagyok valami tapasztalt meddig is kellene próbálkozni erőlködni,helyrehozni a dolgokat.

Az utóbbi időben ,mintha elidegenedtünk volna egymástól pedig én erőlködnék,hogy csináljunk olyan dolgokat,amiket régebben tettünk szabadidőnkben,de munkára hivatkozva mindig visszautasítást kapok,ugyanakkor napi 2 óra legalább elmegy arra,hogy számítógépes játékkal játszik,de az "neki kell" ,nekem meg kellene egy ember akivel kikapcsolhatok én is,de ő ezt mostanában nem így gondolja,sőt,ha valamiről van egy véleményem állításom,abba gyorsan beleköt.És igen,ekkor már sokszor én kapom fel a vizet,de egyszerűen nem bírom már. Többször nagyon ingerülten beszélt velem már boltokban is,komolyan én szégyenlem...... sokszor szerintem észre sem veszi már.

Valaki volt már hasonló helyzetben? Hogy kellene kezelnem a dolgot? Mit kellene tennem?

Örülnék,ha valaki tudna segíteni :) !