Aki egyedül él, hajlamos a kutyáját/macskáját társnak tekinteni. Ez baj? (beszélgetés)

Nézd, senki sem mondja, hogy ember.

Egy lepukkant embert azért nem fogadnék be az otthonomba, egy macskával megteszem, megtettem nem egyszer.

Aztán egy ember dorombolni sem tud.:)

De, miután befogadtam, már családtag, akiért felelősséggel tartozom. Figyelek az igényeire, az egészségére, megoldom a felügyeletét, ha elutazom, és szeretem is, mert elsősorban erre van igényük.

Akárhogyan nézem, nagyjából gyerek státuszban van, Mert én etetem, gondozom, orvoshoz viszem, ha beteg, játszom vele, viszont a cicc nem repül ki, ha felnőtt. Itt marad velem, ameddig él.

Már hogyne volna társ.

Nem csak a te kiváltságod, mindenkié.

Az enyém is, másoké is.

Leírtam, hogy szerintem KI a társ. Sőt, még azt is, hogy bizonyos értelemben a rendőrkutyát, vakvezető kutyát IS társnak tartom.

Te úgy értelmezed, ahogy csak szeretnéd.

Hadd legyen az én kiváltságom, hogy mit hogyan értelmezek.

Akkor értelmezési problámák vannak.

Az én értelmezésemben társ nem csak az lehet, aki a valamiben, valamennyiben a segítségemre van.

Van, aki (vagy "aki") a puszta létével segít. Mint egy távol élő családtag: nem cipeli helyettem a szatyrot, de elpanaszolhatom neki telefonon, hogy nehéz volt.

Nincs igényed kimozdulni?

Nekem a kutyám mellett is van igényem kimozdulni. Igaz, dolgozom. Tehát ha azt vesszük, muszáj is. Nyilván ezen felül is kimozdulok. Szerintem ha egyedül lennék, akkor sem lenne ez másképp.

Na, pont ilyesmire gondoltam, amikor az előző hsz-t írtam. Nekem nem társam a kutya. Ő fontos nekem, de sem ő, sem soha egyetlen állat nem fogja kitölteni az életemet.

Home office ide vagy oda, tök mindegy.

Van kutyám. Amióta az eszemet tudom, mindig is volt.

Sajnos több kutyus már múlt idő... Akik elpusztultak, mindegyiket megsirattam.

Felelős kutyagazdi vagyok. A mostani is

mindent megkap, amire szüksége van. Oltástól kezdve a megfelelő kajáig, a mozgása is biztosítva. Beszélgetni is szoktam vele, meg is simogatom, szóval ami kijár neki, abban nem szenved hiányt.

De nem a társam. Társam a férjem.

A rendőrkutya, a vakvezető kutya, na őket már inkább mondanám társnak. De ők is csak abban az értelemben, amennyiben segítségére vannak az embernek.

Köszi a sok választ.

Mert néha az jut eszembe milyen jól megvagyok vele kettesben idehaza. És kivált egy társaságot, tehát nincs igényem kimozdulni. 24 órát együtt töltünk, beszélek neki, ő válaszol.

Manónak van egy maci alakú párnája a férjemé és az enyém között.

Alatta van 6-7 labda.

Most is ott alszik.

Ha kezd hűlni a radiátor, akkor bújik be a takaróm alá.

Ottan sosem :P

Hétköznap csak egy dög van velem. :D

Hétvégén a lánykölyköm lecseréli az egyik kutyáját a pasijára :D

Amikor 5 és fél éve hozzánk került a Picike kb 2 hónapos volt, az ágyamba magam mellé tettem egy zsebkendőt és azon aludt. A mai napig ezt tekinti a helyének, pedig már cca 8 kilós

Amikor váratlanul napközben hazajövök,akkor is ott alszik vagy hempereg.

Tudja hogy ki a főnök.

Egy kis 3 kilós csivavám van.

Fagyos, bújós.

Van szabad akarata. Ha velem akar aludni akkor velem alszik.

Hidegben olyan jó!

Nekem a csípőmhöz, derekamhoz bújik. De mikor melege van és kijön 2 percre már keresem. 😁