Ágyi poloska a házban 2.

Eltelt 7 hónap. Nem hittem volna, de talán vége. A zsákok átpakolva, minden kimosva, az ágyneműtartóban kizárólag új vákuumos tárolókban a cuccok. Az ágy megsínylette a dolgot, kárpit nagyrészt letépve, legalábbis az utólag ráhúzott, a gyári kilátszik alóla. Kit érdekel, fő, hogy nyugodtan lehet végre aludni! Az idegeim is megsínylették, még mindig csípésekről szólnak a rémálmok. És minden kis pötty, minden viszketés gyomorgörcsöt okoz.

Pedig mindent megtettem az ügy érdekében, szomszédok riadóztatva, ha netán újra előfordul fertőzöttség bármelyiküknél, szólnak, rések betömve, illóolajak bekészítve.

Jó pár dolgot megtanultam az esetből, pozitív is van köztük, de sajnos negatív is akad.

Legfontosabb, hogy apró dolgokért többé nem panaszkodom, bármi jobb, mint akár csak egy poloska is a házban. Nézzünk magunkba, mennyi mindenért tudunk jajgatni, meleg van, hideg van, esik, nem esik, drága a tej, elszakadt a harisnya, elment a busz az orrunk előtt, stb. Pedig ezek annyira nem is fontos dolgok!

Ha nem alszunk hetekig, mert rettegünk a csípésektől, na az igen, az már kimeríti mind az embert, mind a probléma fogalmát.

Megtanultam értékelni az alvást, mindig szerettem ugyan aludni, de sajnáltam rá az időt, most már nem, és minden reggel hálásan ébredek, hogy nyugodtan végigaludtam egy újabb éjszakát.

Alsó szomszédommal nem volt felhőtlen a kapcsolat, de mióta kiderült, hogy tőle érkezett a poloska, konszolidálódott a viszony. Ő sem tenyésztette a jószágokat, rögtön irtatott, mikor megjelent nála, csak értesíteni felejtett el a tényről, de szentül megígérte, hogy ha még egyszer ez előfordul, rögtön szól. Amikor hozzám jött az irtó, én is szóltam neki, és egyszerre irtattunk, nehogy ping-pong legyen a dögökkel.

Viszont a hallgatást nem tudom könnyen megbocsátani, neki már igen, de a többi kedves lakótársnak nem annyira, rögtön az első esetet közhírré kellett volna tenni, hogy legyen esélye a háznak, most már nincs, vannak lakások, ahol tenyésztik a dögöket, nem irtatnak, mert drága, vagy mert bolondok (szó szerint). Az egész ház irtása, két irtást számolva lakásonként, 4 millióba kerülne, nagy a ház, és ennyink nincs. Segítséget pedig sehonnan nem kapunk, sem az ÁNTSZ-t, sem az önkormányzatot nem érdekli az ügy, mindenki totál magára van utalva. És még jó, ha nem közösítik ki, olvastam ilyesmit is, hülye emberek mindenhol vannak, akik azt hiszik, ők védettek. Nem kívánom az ilyeneknek, hogy átéljék, amit én és egyre nagyobb számban a sorstársaim, pedig megérdemelnék, csakhogy ilyet az ember a legnagyobb ellenségének sem kívánna. Viszont az igaz, hogy senki sincs biztonságban, a poloskák szaporodnak, egyeseknél háborítatlanul, és bárhol, bárkinél megjelenhet. Ezeket a dögöket nem érdekli, hogy ki hol, hogyan él, koszos vagy tiszta a lakása.

Egy dolog számít nekik: a vér.

Arra jönnek.

Vére pedig mindenkinek van.

Tehát poloskája is lehet.

Szerettem volna elérni, hogy hivatalos fórumokig elérjen a hangunk, legyen valami központi pénz, intézkedés, bármi, de az ÁNTSZ lerázott, az önkormányzat nem is válaszolt az emailekre.

Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy történjen intézkedés, miért kell megvárni, hogy teljesen elfertőződjenek a városok (mert ez messze nem csak Budapest problémája, a többi városunk is jócskán érintett)?!

És miért kellene hallgatni?! Egyre-másra jönnek a hírek ismerősöktől, itt is, ott is újabb fertőzés van, és a reakció a gondnokok részéről (tisztelet a kivételnek), hogy „pszt, nehogy szóljon róla bárkinek”! Na ez az, ami szintén iszonyúan felháborít, engem próbált volna bárki elhallgattatni, szerencsére nem próbálták… Mi az, hogy hallgassanak?! NE hallgassa el senki, kürtölje szét a házban, mert csak akkor van esélye a védekezésnek, ha minél többen tudják, mivel állnak szemben. Mert sokan nem tudják, orvoshoz járkálnak a „kiütésekkel”, hetek, hónapok telnek el, egyre több a „kiütés”, mire végre kapcsolnak, hogy mi is lehet az ok, addigra meg már tele a lakásuk poloskával…És több ezret kiirtani sokkal nehezebb, mint egy-két példányt!

Szégyellni meg pláne nincs mit ezen, a fejtetű sem számít már szégyennek, inkább probléma, amit meg kell oldani, és kész.

És miért kellene szégyellni?! Szégyellje az, aki nem irtat, és elfertőzi a szomszédait!

Igen, én túl vagyok rajta. Túl vagyok? Nem, és soha nem is leszek, tudtam volna ezek nélkül a tapasztalatok nélkül élni, de nem volt kívánságműsor. Ezen nem lehet „túl lenni”, lehet kiirtatni, lehet poloska-mentesnek lenni, de soha többé nem lehet úgy élni, mint azelőtt.

Soha többé nem pakolok vákuumos tároló nélkül semmit az ágyneműtartóba.

Soha többé nem teszek könyvespolcot az ágy közelébe. Sőt, soha többé nem teszek semmit az ágy közelébe.

Soha többé nem veszek fából készült ágyat.

Mindig tartok otthon teafa-olajat.

És minden nap hálát adok, hogy megszabadultam a dögöktől.