Agresszió - te hogyan kezelnéd? (beszélgetés)

Napközben ki van ültetve a székbe, tévézik főleg, elég sokat van egyedül. Hát nem egy nagy élet...

A megfelelő intézményt én is javasoltam egyszer (nem állandóra gondoltam, és mielőtt félreértené bárki, nem kegyetlenségből, egyszerűen csak látom azt, hogy mennyire nem jó ez a jelenlegi helyzet se keresztanyámnak, se a lányoknak), de azt mondta, nem engedné a lelkiismerete. Amit emberileg meg is értek, de szerintem ez sem jobb.:((

Egyébként az én közvetlen családom se egy matyóhímzés, szóval van tapasztalatom úgymond "problémás" családtaggal bőven, de nem ez a topik témája.

Tökéletesen egyetértek "grtm"-el, már csak azért is, mert én jártam hasonló cipőben, mint a barátnőd.

Sajnos, hogy ez milyen élet, azt leírni sem lehet, át kell élni! Nem csodálom, hogy a barátnőd ilyenné vált, sokan - én is - komplett személyiségváltozáson mennek keresztül, ha évekig össze vannak zárva egy ilyen beteggel és nem előnyükre.

Nagyon kemény élet ez, higgyétek el!

Ráadásul ő még dolgozni is jár, ahol nem érzi jól magát.

Egyébként olyankor ki van az édesanyjával?

Nekem otthon kellett maradni apámmal, mert senki nem vállalta, csak velem tudott jól-rosszul kijönni.

Ma már nem tenném, mert tönkrementem én is és a családom is.

Teljesen felesleges áldozat volt, hiszen többé-kevésbé azt sem tudta szegénykém, hogy fiú, vagy lány, tehát nyugodtan el lehetett volna helyezni egy MEGFELELŐ intézményben.

Mióta meghalt, (12 éve) valamelyest visszanyertem magam, de már soha nem leszek a régi.

Magával vitte a derűmet, az életszeretetemet.

Talán nem is kéne megtudnia hogy beszéltetek.

Semmi jobb ötletem nincs.Valószínú,hogy az anyuka az ok,de ő egyedül ezt nem tudja feldolgozni.Jókedvében sem tudsz erről beszélni vele?Mert ha nem fogadja el a segítséget,akkor a helyzet nem változik.Akkor te is csak azt tudod csinálni amit a testvére,hogy nem konfrontálódsz vele.Fogadd el,hogy beteg a lelke és ne vedd a szívedre a hangulat ingadozásait.

Igen,mostmár értem. :)

Azért szerencsére eléggé megértőnek tűnsz.

Mármint a barinőd szerencséjére! :D

Az előttem szólónak igaza van.

Ki tudja mi zajlik a csajban?!

Igen, beletrafáltál a közepébe. Nagyon erős a gyanúm - és ezért is említettem meg - hogy ennek köze van az édesanyjához, aki nem mellesleg az én keresztanyám. Ő stroke-os, fél oldalára lebénult, bár a pszichéje szelíd, de pelenkázni őt is kell. Viszont ez, mint említettem, egyáltalán nem a barátném felelőssége egymagában, van egy nővére, aki bizony a háztartás/ellátás nagyobb részét magára vállalja. Én jó ideje sejtem, hogy ez lehet a háttérben, de nem lehet a témáról beszélni vele, egyszerűen nem hajlandó rá. Lelkiismeretfurdalása van, legalábbis én ezt gyanítom, plusz bezárva érzi magát. És azzal kompenzál, hogy agresszív és lekezelő. Az a tragikus, hogy tapasztalhatta, hogy velem ténylg mindent meg lehet beszélni, soha nem volt olyan, hogy ha valami gondját elmondta, azt ne vettem volna komolyan, sőt én örülök, ha beavat a bizalmába.

Mivel együtt dolgozunk, ezért nem tudok tőle eltávolodni.

Azért gondoltom,mert azt írtad hogy nem hitted el..

addig...

"A lényeg, hogy kb. 2 éve eléggé megváltozott. Az egyik haverom mondta először, hogy ő nem szeret vele vitatkozni, mert agresszív. Nem hittem el.'

Betette a bogarat a füledbe,semmi más nem történt.

Ha nem bírod a viselkedését,beszéld meg vele komolyan.Ha nem változik a helyzet,kerüld a társaságát.Egy igazi baráti kapcsolatban azt hiszem majdnem mindent meg lehet beszélni.

Előrebocsátom, nem fizikai agresszióról van szó, nem vert meg senki (hála Istennek) :)

Viszont a probléma számomra komoly. Van egy barátnőm, aki rokonom is, születése óta ismerem, lassan 29 éve, mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz.

Volt egy nagy törés az életében kb 4 éve, amikor az anyukája súlyos beteg lett, azóta is tolószékben ül szegénykém (mármint az anyukája) és állandó ápolásra szorul, bár ez korántsem csak a barátnőm feladata.

A lényeg, hogy kb. 2 éve eléggé megváltozott. Az egyik haverom mondta először, hogy ő nem szeret vele vitatkozni, mert agresszív. Nem hittem el.

Egy ideje egy helyen dolgozunk, és a kapcsolatunk sokat romlott. Merthogy tényleg agresszív. Nem csak tőlem kapott erre visszajelzést, hanem másoktól is. Már többször kifakadtam, és próbáltam vele megbeszélni, hogy kommunikáljon másképp, akkor kis időre jobb lett a helyzet, aztán megint kezdődött előről ugyanúgy. Az abszurd a helyzetben, hogy hülye apróságokon akad ki, és mint a kutya aki megkaparintja a csontot, utána nem képes leszállni a témáról. Az egész viselkedése időnként annyira ellenszenves, hogy legszívesebben elküldeném a p.csába, már bocsánat. Nem arról van szó, hogy kiabál, de úgy tud beszélni az emberrel, mintha három méter magas lovon ülne, lekezelő, fensőbbséges, és emellé még jön az, hogy apróságokon felhúzza magát és "pattog", ilyenkor kb. kezelhetetlen, ha szólok hozzá az a baj, ha nem szólok akkor meg az a baj, tökmindegy, vitát generál bármiből.

Egyik kiakadásomnál kértem, ha gondja van, mondja el, mert nem hiszem el, hogy neki ez így jó, én ismerem, és tudom hogy valójában ő nem ilyen. Akkor sírt és mondta, hogy a munkahelyén (munkahelyünkön) nagyon nem érzi jól magát, sokszor feszült, nem azt csinálja amit szeretne, stb., ezt meg is értem, megbeszéltük, hogy keres másik állást, támogatom benne, el is kezdte nemrégiben a CV-k küldözgetését.

Sajnos vagy szerencsére, elég önérzetes vagyok én is, nem bírom, ha lekezelnek, ha úgy beszélnek velem, mint egy idiótával. Pl. tegnap: itt járt, egy ideje nem találkoztunk, mert beteg voltam. Két cicám van, mindkettő ivartalanított, és a kislány bizony kicsit összekapta magát a műtét után, azaz hízott. Nem elfolyósan kövér, de azért dundi. Na, megkaptam, hogy miért nem fogyóztatom a macskát. Igaza van, ezt aláírom, de ahogy előadta?! Az egészből az jött ki, hogy én felelőtlen gazda vagyok, és vagy ötször elmondta, hogy őt végülis nem érdekli, nem az ő macskája fog betegségeket kapni, és lehet, hogy sose fog kiderülni, hogy a macska miért csak 15 évet élt 20 év helyett. (Ennek a katalizátora, hogy két éve kutyája van, aki a szeme fénye és nagyon odafigyel rá, a súlyára is.) Ésígytovább, ésígytovább, vagy fél órán keresztül ment a kioktatás. És mondom még egyszer, nem azzal van bajom, hogy észreveszi és elmondja, hanem ahogyan ezt teszi, bár írásban ezt nehéz érzékeltetni. (És nem érti, hogy én miért ellenkezek, mert miért védekezek. Hát mert támadsz!!)

A lényeg, hogy ilyen és ehhez hasonló esetekből esetekből volt számtalan. Valahogy olyan érzése van az embernek, mintha az ő zsebében lenne az Egyetemes Igazság Köve, és hozzá képest mindenki más csak porban járó halandó. Egyszerűen tippem sincs, hogy mit csináljak, mert ez nála egyértelműen hangulatfüggő. Ha fáradt, nem lehet hozzászólni, ha nyűgös nem lehet hozzászólni, ha jókedve van, na akkor lehet beszélgetni, akkor kommunikációképes. De ez így nem állapot. Sokat agyaltam, hátha én vagyok neki az idegesítő elem a dologban, de nem, mert ugyanígy lekezelő másokkal is, csak én szóvá is teszem. Még mindig nagyon szeretem, de belefáradtam őszintén szólva.:(( És félig-meddig még értem is, miért csinálja, de elfogadni így sem tudom.

Elég hosszú lett, de nem tudtam rövidebben összefoglalni. Ha valakinek van tanácsa a helyzetre, az szívesen fogadom.