A változás jó

Már 3 és fél éve küszködök a fogyókúrával. Vagy mondhatnám úgy is, hogy magammal, azt hiszem így pontosabb. Nekem ez rengeteg idő, és ez életemnek azon szakasza, ahol már kezdem érteni a dolgokat, talán ekkor megyek át a legnagyobb változásokon... Hát én nem. Nem éltem ebben a pár évben, nagyrészt a szobámban kuksoltam és gondolkodtam minden egyes bukás után, hogy hogyan tovább. Mi nem jó.

Szóval 3 és fél éve karácsony előtt jött az ötlet: le kéne dobni néhány kilót karácsony előtt. 1200 kcal-al... minden héten kábé 1-2 nap betartottam és le is ugrott 4 kiló, 68-ról 64-re. Karácsonykor telezabáltam magam, fél kiló jött vissza... Aztán jött a pokol. Azt hiszem, akkor haltam meg. Mivel, 'gyorsan, sietni kell' ezért 600 kalória/nap 10 kiló 8 hét alatt. ...

A hét feléig betartottam, aztán hétvégén zabálás. Sürgetett az idő, a tervezett kalória mennyisége csökkent, egészen 150-re... Voltam akkoriban 60 kiló és 64 is... Aztán nyár, még jobban nem bírtam. Persze mindig, minden héten újrakezdtem, csak egyre kevesebb napot bírtam ki. Jött az a 2 borzasztó év a koleszban. Depresszió, önsanyargatás... Próbálkoztam, de a szokásos... lement 2, visszajött 3... A gimis év végére 72-75 kiló, 2. végére 75-80 kiló. Ja... 167 centi vagyok.

Aztán jött az ötlet: átiratkozok másik suliba. Anyámat rávettem, 'na most aztán egészségesen, itthon lefogyok'. A nagy -bizonyos valamit-. Nem ment. Miért is gondoltam, hogy ettől bármi is változik, ami a fogyást illeti. 80 kiló vagyok még mindig, és azon kapom magam, hogy elment egy újabb év. Már nem tudom mit csináljak.

Életmódváltás, kevés kalória, sok víz, sport... Tudom hogyan kellene, az egyetlen baj ezzel, hogy nem tartom be. De miért?

Mindenki beszél arról a bizonyos "kattanás"-ról. Hát én hiába várom, nem jön. És nem arról van szó, hogy tetszem magamnak, mert nem, egyáltalán! Utálom ezt az érzést, hogy tele van a hasam és alig tudok fürdeni, ülni vagy akármit csinálni, mert húz lefele a hasam. Utálom, hogy most itt ülök és ezt írom, amikor focizhatnék a haverokkal, de nem tudok, mert annyira tele vagyok, hogy mozdulni sem bírok. Én egy békeszerető ember vagyok, nem utálok semmit, ezen kívül.

Tudom, hogy magamat teszem tönkre és magamat bántom. Nem más, hanem én. Ez a legborzasztóbb. Magamnak okozok fájdalmat, és hiába tudom, hogy ha eszek, mi lesz utána, nem tudom megállni. Nem hiszem, hogy van még egy ilyen ember, aki így gondolkodik mint én. Nem azért, mert ilyen különleges vagyok, hanem mert ilyen hülye. Hogy nem tudom elkezdeni hét közepén, mert az nem egy egész hét, vagy ha 500 kalóriával többet ettem, akkor már úgy is mindegy, eszek tovább, vagy mindig újrakezdem és törlök mindent, ha egy nap elrontottam. Mindenre kihat a fogyókúra...ha megy, mindent megcsinálok, ha nem, akkor semmit. Kutyákat sem viszem el sétálni, nem megyek focizni, nem tanulok...

Mindig azt hiszem, hogy most más lesz, mert ez meg az változott. Egy francokat! Ez nem azon múlik, hogy átrendeztem e a szobám, vagy hogy január elseje van. Tök mindegy. Sok hatás ér a külvilágból engem is, amiknek nagy részét meg is értem és az emberek rossz tulajdonságaiban is felfedezem önmagam, és tudom mit kellene tenni, de mégsem teszem. Lustaság ez vagy mi? Fogalmam sincs.

Újra kezdem! Megint. Csak azt nem tudom, hogy hogyan. Holnap bele is akarok vágni, de ehhez kellene egy terv. És megint az, hogy hét közepe, nyári szünetig már csak 39 nap, érdemes e belekezdeni. ... Olyan ez, mint az áldás és átok. Hogy ennyire precíz és pontos akarok lenni.De egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy ez csak átok, nem áldás...

Szóval holnap! 30 kiló, 1 év! Valószínűleg egészséges kajákkal, kalóriaszámolással és sporttal.

Meg kell tanulnom elfelejteni a múltat és nem arra koncentrálni, hogy mi lesz holnap, hanem hogy mi van ma. Nehéz lesz, és tudom, senki sem mondta, hogy könnyű.

Igaza van annak, aki azt mondja, hogy a fogyókúra fejben dől el, ez 100%-osan így van. De nem csak akarat kell hozzá!

A bátyámnak sikerült. Talán 20 kilót is leadott. Ő az, akiről soha nem gondoltam volna, hogy menni fog neki. És mégis...hitt magában. Nekem ő az igazi példa arra, hogy tényleg sikerülhet, és nem is kell hozzá olyan sok idő. És ahogy mondták neki, a rokonok, hogy menyit fogyott, milyen jól néz ki, és látni rajta, hogy menyire jól esik neki...én is ezt akarom! Szóval elkezdem a harcot, de nem magammal, hanem a kilókkal!