A menyem, vagy csak a fiam felesége?

Igen megint az örökzöld témáról, az anyósról van szó. Most nem azt szeretném taglalni, hogy a fiús anyukák - tisztelet a kivételnek - kötekednek, furkálódnak, beleszólnak, cseszegetnek, egyszóval mindent megtesznek, hogy fiuk választottja nehogy már jól érezze magát...

Beleszólnak, ez van. Ők az idősebbek és tapasztaltabbak, úgy érzik, hogy joguk van rá. Üsse kő, vagy megfogadjuk a tanácsot, vagy nem. Van egy sokkal zavaróbb, szerintem egyenesen kegyetlen dolog, amivel megkeseríthetik a meny életét.

Nem tudom, másnak is így viselkedik-e az anyósa, de engem gyakorlatilag a kedves kisfia és unokája rabszolgájaként tart számon.

Konkrét példák:

1. A férjemnek gyakran el kell utaznia a munkája miatt. Anyós: Ez természetes dolog, ünnepeljünk, hogy ilyen jó munkahelye van!

Nekem is el kell utaznom kb. évente egyszer 1-2 napra a munkám miatt. Anyós: Hogy képzelek én ilyet, ki lesz addig a gyerekkel, ki viseli addig gondját a férjemnek?

2. Anyósék sem, az én családom sem azon a településen lakik, ahol mi. Anyósékat látogatjuk szépen, ők is jönnek rendszeresen. Ha nagyon ritkán az én családomat is meglátogatjuk, akkor mit képzelek én, legalább hétvégén hagyjam pihenni a férjemet, ne rángassam ide-oda.

3. Szerintem a legdurvább példa: Anyós "nagy családi ebédet" rendez. Cefetül voltam, de tényleg, menni alig bírtam, magas lázam volt. Kértem a férjemet, vigyen el az orvosi ügyeletre. Anyós: Nem tudnál egyedül elmenni az orvoshoz, mert mindjárt kezdődik a családi ebéd? Na, itt akadtam ki. Tehát a kisfia nélkül ugye nincs családi ebéd, én meg vergődjek el egyedül az orvoshoz, ahogy tudok.

Az már csak hab volt a tortán, hogy kötelességtudó menyként meghívtam őket a diplomaosztómra. Válasz: Oda szerinte csak a szülőknek kell menni (sajnos néhány éve már nem élnek a szüleim), úgyhogy köszönik a meghívást, de nem jönnek.

Szóval sokszor megbántottak már és folyamatosan úgy érzem, hogy nem kezelnek teljes jogú családtagként, csak amolyan "betelepülő" vagyok.