Egy 33 éves lány szomorú története...

Egy csodás őszi napon születtem..

Néha azt kívánom, soha ne történt volna meg...

Sokszor gondolkoztam azon, rosszkor rossz helyre születtem? Tettem valami rosszat, hogy így nőttem fel, így kellett élnem? Soha nem fogom tudni a választ. De a múlt sebei mélyen belém égtek és velem marad minden perc, élesen, mintha minden egy nap alatt, tegnap történt volna..

Anyukám alkoholista volt. Gyakorlatilag már akkor is ivott, mikor a bátyámmal terhes volt..

De miután bátyám (innentől Laci) megszületett és megtudta, hogy fiú nem kellett neki, mert anyu kislányt szeretett volna..

Hét hetesen Lackót levitte vidékre az anyukájához, letette a küszöbre, bekopogott és otthagyta..

Az én születésem boldoggá tette, lány lettem..

Eltelt egy pár év, apukám hiába harcolt, Lacit nem tudta Pestre visszahozni, gátolta az is, hogy sorkatonai szolgálatát töltötte, ami akkor három év volt..

Lacus hét évesen került haza, de nem azért, mert anyu szerette volna, hanem mert a gyámhatóság kereste, mivel a pénzt Pesten felvették utána, de nem járt iskolába..

Onnantól pokol volt az élete.. Anyu minden gyűlöletét pofonokba öntötte.. Ma sem értem, hogy lehet egy gyereket utálni.. Nekem sajnos a testvérem idegen volt. Akkor láttam először a magam öt évével, és nem értettem, ki ő és miért jött..

Az évek rohantak. Csak a mi életünkben a változást nem hozták meg a jó dolgok felé. Anyu egyre erősebben ivott...Apu nagyon sokat dolgozott, alig láttuk..

Lassan mindennapos vendéggé vált egy-egy tanár, akinek feltűntek a bátyám arcán lévő foltok. De az ő jó tanácsaik sem értek semmit..

Mikor betöltöttem a 15. évemet, megjelent a nagy ő is az életemben. Lacust addigra már kicsapták az általánosból, egyszerűen nem fejlődött, 17 évesen még nem végezte el a 8. osztályt. Sajnos később az osztályfőnökétől megtudtuk, az otthoni körülmények miatt az értelmi szintje elmaradt a korától, három évvel.. A dolgozók iskolájában befejezte a tanulást és elment dolgozni, ekkor ért engem az első csapás..

Anyu egy nap ittasan bejött a szobánkba, nagyon megvert és közölte, csak nyűg vagyok, mert nem dolgozok, nem veszi semmi hasznom, így minden szeretetet megvon tőlem, és az a bátyámra irányítja, mert ő tesz is az asztalra. Akkor zárta rám életemben először az ajtót, az áramot lekapcsolta és lefeküdt aludni..

Meg voltam rémülve, féltem és fájt mindenem...Pár óra múlva, mikor felébredt, ütötte az ajtót nyissam ki..Elfelejtette, hogy ő zárt be...Fenyegetett, hogy ha nem nyitom ki, rám gyújtja..Megtette..Szerencsére nem sikerült, az ajtó nem kapott lángot, de a rettegés ma is bennem van..Apu ért haza először, kiengedett, azonnal kérdőre vonta anyut, aki egy késsel támadt rá..

Később kiderült, a verés következtében agyrázkódásom lett, és eltört a lábam..

A középiskolában tornaórán már nem mertem levetkőzni. Szégyelltem a kék-zöld foltjaimat..

Szerelmem nagyon sokszor megnyugtatott. Sokat voltunk náluk, vagy a hétvégi házukban..

16 évesen be kellett fejeznem az iskolát, nem tudtam tanulni, anyu folyton kiabált, az ajtót már rendszeresen rám zárta..

Elvitt dolgozni magával két műszakba egy szövőgyárba. Kemény volt.

De hamar belejöttem.. Egy hónap után szaladtam a fizetésemért, gondolatban már el is költöttem, olyan jó érzés volt tudni, hogy én dolgoztam meg érte. De a munkaügyin közölték, anyu már felvette a pénzt...megtehette, hisz nem voltam még 18.

Elkeseredtem.. az egész család pénzét ő tartotta a kezében.. Ha ironikus akarok lenni, azt mondanám, inkább a májában..

Szerelmem is, aki fiatalabb volt nálam, egyre furcsábban kezdett viselkedni..

Ahogy kiderült, a szülei megtudták, milyen a családi helyzetem, és azt mondták, az ő fiuk ezt soha nem látja és nem is akarják, hogy ilyen környezetbe kerüljön...És társadalmilag sem illünk össze. Szóval két együtt töltött év után elküldött..

Az első nagy szerelem volt. Megviselt a szakítás. Bosszúból elkezdtem járni mással, de szerelmemet nem érdekelte..Viszont a másik fiúval kezdtünk összekovácsolódni. Albérletben lakott és kért hagyjak ott mindent, ne kínozzam magam..3 hónapos együtt járás után hozzáköltöztem.. Csak az volt a rossz, hogy aput nem láthattam, de beszéltünk minden nap telefonon..

Aztán kértem, jöjjön el hozzánk, nézze meg, hol, hogy élek..Alig vártam, hogy újra lássam, akkor már fél éve csak a hangját hallottam.. Akkoriban már Laci is a barátnőjénél lakott..

Főztem takarítottam egész nap, többször átrendeztem a csepp kis lakást, lázasan vártam aput.. Mikor megjött, kicsordult a könnyem. Az apukám ott volt. Lesegítettem a kabátját és akkor vettem észre, hogy a hátán a kabátnak három egyenes vonású vágás van. Kérdeztem, mi ez? Nem akarta elmondani, akkor már sírva kérdeztem, anyu volt? Ő könnyezve válaszolt, igen. Mikor megtudta, hogy hozzám jön, nekitámadt késsel, de akkor az alkoholnak köszönhetően nem volt annyi ereje és csak a bélést érte a kés..

Ahogy hazajött a barátom, mondtam neki, megyek haza apuval. Nem hagyhatom magára. Megértette, ő is odaköltözött hozzánk..

Pár héttel később rosszullétek gyötörtek.. Nem értettem.. Hamarosan kiderült, babám lesz.. Semmi nem tudta elvenni az örömöm, az alkohol szagától lengő lakás nekem rózsaszínben pompázott..Apu úgy örült, mint egy kisgyerek, 3 éves gyerekeknek való homokozót vett..Jártunk rendesen gondozásra. Hat hetes voltam, mikor megállapították..Vártuk már az első ultrahangot is..

Otthon semmi nem változott, anyu ivott, edénnyel dobált hogy vetéljek el, mert "zabi gyerek,még egy éhes száj" nem kell..

11hetes voltam az első ultrahangnál. Csak bámultam a képernyőt, hátha látok valamit, de az orvos pillanatok alatt lezavarta az egészet és bediktálta: 6 +1 hetes terhes vagyok. Mondtam neki, az nem lehet, 11 hetes vagyok..Mondott valamit, amit nem értettem, és már az ajtó előtt találtam magam..Picit megilletődve meséltem el barátomnak, mit mondott az orvos, de megnyugtatott, biztos nincs semmi baj..18 éves voltam..Arra gondolni sem akartam, hogy baj lenne..Hazafelé a buszon megfájdult a hasam..A megállónál felálltam és éreztem valami folyik..Kértem barátomat siessünk, valami nem jó..Hazaérve szaladtam a wc-be...Csukott szemmel húztam le a ruhám, nem mertem, nem akartam odanézni..De muszáj volt..Véreztem..Elvetéltem..A rózsaszín felhőket magával vitte az én kicsi babám.

Mikor toltak a műtőbe, hallottam apu és a barátom zokogását.. Miután hazakerültem, sokszor voltam rosszul..kiderült, idegileg kimerültem..Kaptam gyógyszereket, amiktől nagyon mélyen aludtam.. De egy éjjel felriadtam..Apu sírt..Kértem a barátom, nézze meg, apu nem szokott sírni..Kiment..Mikor visszajött, őrült tempóban elkezdett öltözni és kért, ne menjek ki..Hát hogyne mennék..apukám, akit imádok, sír..Mezítláb, ahogy kiléptem a szobából, valami meleg dologba léptem..Vér volt..A kapcsolókon is..A falon..

Apu vére..Álmában anyu többször megszúrta, apu az éles fájdalomra ébredt, és egy melegségre a lábán..

A sok vér a lábából jött, bár volt seb a hátán is. A barátom lement telefonálni a mentőknek. Én valamiért úgy éreztem, hogy az ujjam oda kell tennem apu lábán a vérző lyukba. Így vártuk a mentőt..De a rendőrök értek oda előbb..A mentő hivatalból értesítette őket..Bementek a szobába, anyu úgy tett, mint aki akkor ébred. Kérdésükre elővett a párnája alól egy ollót és szemrebbenés nélkül kávéval kínálta a rendőröket. Engem az egész letaglózott. Ez nem is ember, maga a sátán..

A mentőben engedhettem el apu lábát, de a mentős szavait soha nem felejtem el, amit apunak mondott: "Uram nagyszerű lánya van..ha nem tette volna amit tett mi már nem tudtunk volna segíteni, elvérzett volna".

Anyut éjjelre bent tartották..Előbb otthon volt, mint mi apuval a kórházban..Gyűlöltem a rendőröket is..

Ezután az életem gyökeresen megváltozott..A barátommal egyre többet vitáztunk, egy alkalommal azt mondta, még egy gyereket sem vagyok képes szülni.. Akkor elküldtem.

A következő egy év maga volt a rémálom. Olyan rosszullétek gyötörtek, amit nem értettem. Féltem, hogy meghalok, vert a víz, remegtem, kalapált a szívem. Aztán egy nap a rosszullét olyan fokú lett, hogy apu az ölében vitt orvoshoz. Onnan mentővel a belgyógyászat. Pár nap és kiderült, pánikbeteg vagyok, és mély depresszióm van. Gyógyszerekkel hazaengedtek. De nem ez volt az utolsó állomás..A hasam olyan mértékben kezdett el fájni, hogy otthonról mentő vitt megint kórházba..Kiderült műteni kell.. A műtét után elmondta az orvos, olyan mértékű petefészek gyulladásom volt, amitől károsultak a petevezetők, de amit lehetett, megtettek.

Két hét múlva még erősebb fájdalmakkal kerültem vissza..Azonnal a műtő..Kivették a petevezetőimet.

Képtelen voltam felfogni ennek a velejáróját, hogy nem lehet babám. A felismerésbe beleőrültem. Rendszeresen kellett járnom dilidokihoz. Anyut is behívatta, de ő hallani sem akart róla, hisz ő nem alkohol beteg.

Nekem maradtak a gyógyszerek..És idővel a felismerés, hogy már félek a liftben, a buszon, a villamoson.. Még erősebb gyógyszerek..Szinte csak vegetáltam, aludtam kóvályogtam..Eldöntöttem, hogy anyu nem maradhat ebben az állapotban.

Tervem véghez is vittem legalább hússzor..

Amikor önkívületig itta magát kihívtam a mentőt hogy öngyilkos akart lenni..Bevitték..vártam hátha kezelik.

Egyszer sikerült..három hétig tartották bent..négy hónapig volt józan. És kezdődött minden előröl.

Az évek múltak. Én egy sráccal voltam, akit imádtam, anyu alkoholizmusa már olyan mértékű volt hogy csak ivott aludt.

25 éves voltam, mikor apu először említette, hogy anyu megint menstruál, pedig akkor már egy éve elmúlt neki. Azt hittük, az alkohol megzavarta a hormonokat is..De a menstruáció nem maradt el..Próbáltuk rávenni menjen orvoshoz. Hajthatatlan volt, viszont egyre kevesebbet ivott. Kezdett ő is megíjedni. Egy év után elment orvoshoz..Rák..Áttétes. Kipakolták, de nem akart semmilyen kezelést. Nem ivott többet. Elmondta szeret, és sajnálja, amit tett, ahogy élt..ahogy mi éltünk miatta..és hogy fél..a haláltól, de tudja ezt azért kapja, amit csinált. Fájtak a szavai. Segíteni akartam, de nem tudtam. Rájöttem, soha nem nehezteltem rá. Beteg volt.. az alkohol betege..És hiába vitettem be olyan sokszor és kértem rengeteg orvos segítségét, segíteni mégsem tudtam. De a halálos betegséggel megismertem az anyukám, azt, aki valójában volt, alkohol nélkül...

Lassan romlott az állapota..Már nem kelt fel..nem tudott enni.. egy évvel a diagnózis után elment.. Örökre.

Ott voltam, a fejét a kezemben tartottam és éreztem, szeret, ahogy én őt. Lassan a törékeny teste elernyedt, nem fájt neki többet semmi.

2001 augusztusában hagyott itt minket örökre.

Három hónappal utána vége lett az öt éves kapcsolatomnak is..Ez megint sok volt..Nem akartam mást csak elmenni, dolgozni, hazamenni és aludni...Négy évig reggeltől délutánig dolgoztam, azután a szenvedélyemnek hódoltam, akkor már hosszú ideje..Tetováltam.

Egy nap egy nekem ismeretlen szállító jött be a boltunkba.. Azonnal megfogott a lénye.. Édes kis mackó, aki a legrosszabb napomon is megnevettetett.. Ő lett a férjem.

De a sors szánt nekem még egy borzalmat.

Apu beteg lett..Tüdőrák.. De időben "elkapták".

Most minden időmet imádott apukámmal töltöm, feleség vagyok, anya sajnos nem...

Remélem a sorsom nem tartogat számomra semmit már.

A pánikbetegségem megmaradt, bár volt, hogy a férjemmel buszra szálltunk és egy kör buszozásnak úgy örültem, mint egy kisgyerek.

Most az örökbefogadás gondolata foglalkoztat minket, de félek, hogy pont a pánikbetegség miatt elutasítanak.

Remélem, tényleg tudtam erőt adni az életemből kiragadott borzalmakkal másoknak, hogy talpon maradjanak, bármi szörnyűséget is hoz az élet.