A második csoda - kislányom születése (beszélgetés)

Ez így van és a harmadikba se vágtam volna felelőtlenül bele, ha mégis megteszem... Mégis, még erre a két gyerekre is mindenki hülyének nézett. Jó, az elsőre nem, mert "egy gyerek azért jó ha van, hogy öreg korodra legyen, aki kitakarít alólad", de a második már "minek kockáztatok, ha már van egy", a harmadik meg "meg akarom ölni magam, miért teszem ki ilyennek a két gyerekemet"-kategória volt már.

Pedig az elsőt és a másodikat is úgy vállaltam, hogy Magyarország 2 szakmailag elismert koponyája "engedélyezte" (Szeged és GOKI), sőt, a 2.-nál azt mondta, hogy 85-ös szaturációnál lenne a baba veszélyeztetve. Jó, azért ezt sem akartam volna, de szó sem volt arról, hogy nekem valami bajom lehet...

Igen, nekem is ezt mondták, vagyis ezzel vigasztaltak szülés előtt (az aneszteziológus asszisztense például).

Biztos, hogy valami nagyon drasztikus dolognak kellene történnie, hogy lombikra jelentkezzem, kb. akkora, mint annak az asszonynak volt... Vagy ki tudja, akkor is hogyan gondolkodnék, lehet, hogy rá se bírnék gondolni a saját gyerekre...

Szia! Gratulálok a két csodálatos gyermekedhez! Az jutott eszembe, hogy talán mégis lehet még saját babád ha újra nagy vágyat éreznél iránta (bár az örökbefogadást nagyon szép és nemes dolognak tartom!)Bár nem tudom ,hogy a betegségeddel mehetnél-e IVF-re (lombikprogram), bírná-e a szíved a petefészek stimulációt. Én utánakérdeznék...hátha...bár az orvosoknak igazuk lehet a rizikóval kapcsolatban de Neked talán megnyugvást jelentene a tudat, hogy még lehetne babád. Hiszen képes vagy teherbe esni és kihordani a terhességet (aminek egyébként egészséges de meddőséggel küzdő nők ezrei nagyon örülnének) csak így már a petevezetőt ki kell kerülni.Talán egy nagyon enyhe stimulációt bírna is a szíved.

Hallottam olyan esetről, hogy elkötés után jelentkezett valaki lombikprogramra (az asszonynak 2 nappal szülés után meghalt a babája :o( úgy tudom az elkötés nem kizáró ok, jár a TB támogatás.

Köszönöm! :D Boldog vagyok, hogy ők vannak nekem... :)

Igazad van. Nagyon sokat gondolkodtam azóta ezen az egészen. Az biztos, hogy nem tudok szeretettel gondolni arra az orvosra, sőt, a kórházra sem - és az ott töltött (egyébként klassz) napokat is beárnyékolja ez a történet. Amikor Kornélia még pici baba volt, volt olyan, hogy éjszaka sírva aludtam el, mert annyira akartam harmadik gyereket. Imádkoztam, hogy én legyek a kivétel, akinek megy elkötve is... Aztán (akkor még mindig baba volt), vettünk egy telket, most ott építkezünk, a férjem azt mondta, direkt úgy csinálja a gyerekszobákat, hogy örökbe tudjunk fogadni egy harmadik gyereket... wow...

Aztán Korni idősebb lett, már nem baba, hanem kisgyerek, a nagyobbik fiú is kis ovis lett, okosodtak, jobban kommunikáltak, és valahogy elmúlt a harmadik gyerek iránti hatalmas vágyam és a sterilizáció miatti kétségbeesésem.

Nem vetettem el végleg ezt a lehetőséget, de míg a gyerekek 10-12 évesek nem lesznek, addig biztos nem vállalom. És így szép lassan beletörődtem a dologba.

Gondolom, ez nagyjából így működik abortusz meg ilyen dolgok esetén is... Egy idő után beletörődnek a megmásíthatatlanba az anyák és így elengedik a meg nem született gyereket.

Szia!

Én a diplomamunkám kapcsán foglalkoztam koraszülöttekkel, elég sokat jártam be az osztályokra, és sokmindent láttam/tanultam a szülés/születés körüli történésekről. Kialakult közben bennem egy olyan kép, hogy némely esetekben (pl. az abortusz is) az orvosok simán meghozzák a döntést a páciensek helyett, és utána nem hagynak nekik beleszólást.

Ha belegondolok ez így abszolút nincs jól. Már eleve az a megfogalmazás, hogy "el KELL vetetni" vagy "sterilizálni KELL" szerencsétlen. Ezek nagy döntések, és igazad van, a betegnek KELL eldönteni, mert az ő életéről van szó...

Ettől függetlenül minden szépet és jót kívánok nektek! :) Aranyosak a gyerkőcök!