20 áprilisi elsejei tréfa családoknak (beszélgetés)

A szomszédban autszerelő műhely volt. Középiskolás

lehettem, egy április 1-én láttam, hogy egy hatalmas cirmos macska ül a lépcsőn és mereven bámul.

Elkezdtem hivogatni, megsimogattam, örültem milyen szelid - de döglött macska volt. A szomszéd autószerelde fiúi pedig figyeltek a keritésen keresztült és röhögtek.

Az eset kapcsán pár napja felhívtam a kolléganőt; van vagy 5 éve, hogy utoljára beszéltem vele, mert áthelyezték, régen nincs kapcsolatunk. Jól meglepődött.

- Szia, eszembe jutottál április elsején.

- Miért, olyan hülye vagyok?

- Dehogy; csak emlékszel, amikor termelői csirkéket szerveztem a hivatalba?

- Persze.

- S arra is, hogyan „toltam ki” veled akaratlanul?

Emlékezett, ő is röhögött rajta még most is. Szóval felejthetetlen akció volt. :D

Nálam egyébkánt volt, hogy két tökegyforma cirmost a nyakörv színe különböztetett meg távolabbról.

De már én is letettem a nyakörvekről. Nem igazán jók.

Normál esetben. De a szivatás általában csak az elkövetőnek vicces.

Az elszenvedő meg szarul érzi magát tőle. Ezen mulatni nagyon gáz.

Attól nem, de rémületes látványtól igen... :-)))

Kíméletes vagyok, na! :-)))

Lehet hogy meglep, de igényes vagyok mindenre, így a macskám küllemére is, ezt feltételezem, hogy olyan Hoxa tag, akinek az a fő problémája, hogy a fakanál meddig marad a levesben,talán meg sem értheti.

Azokat, kinek eddig a még létezéséről sem tudtunk, nem tul elegáns dolog sértegetni.

Nem várok választ.

Ízlések és pofonok...

Nekem bejött némelyik ötlet és sajnálom, hogy csak későn olvastam őket. Na majd jövőre!

Viszont az, ha valaki szín alapján választ a macskájának bolhanyakörvet, na, az szerintem tényleg óvodás dolog...

Normál esetben az áldozat is mindig jót nevet magán. Tudod jó dolog olykor magunkon nevetni.

Nekem soha még eszembe sem jutott megsértődni vagy dühöngeni.

Aki nem tud saját magán nevetni sem, azt hagyni kell a csudába. De szerintem egy jó munkahelyen vagy egy normális családban ismerik annyira egymast a felek, hogy tudják, kivel meddig lehet elmenni.

:)

Bár, ez még humoros is.

Eszembe jutott most, hogy anyámat kísértem a rendelőbe, hordágyon feküdt, (már lábadozóban, csak nagyon nehezen mozgott, mert a csípője és a lába sérült meg). A női WC ajtajára pont ráláttunk - kijött egy jól megtermett hölgy, térdig begipszelt lábbal - és a bő szoknyájának az alja becsípődött fent a derekánál, teljesen kint volt a vastag combja, feneke, a bugyija csak úgy világított szegénynek - és hát nem vette észre. Őt is mindenki megmosolyogta, én szaladtam utána, és a lépcsőnél szóltam neki. Szegény úgy elszégyellte magát, könnybelábadt szemmel köszönte a segítséget (mert hirtelen olyan zavarban volt, hogy ki sem tudta rángatni a szoknya szélét :-).

Anyám csak nézett rám, mikor visszaértem hozzá, hogy "itt van vagy kétszáz ember, ez senkit nem zavart, csak téged?"

Mondtam, hogy én sem örülnék, ha villogó sejhajjal sántikálnék, és senki nem szólna rám... :-)))

A post itről jut eszembe; s most is nyerítek a röhögéstől.

Tizensok éve a munkahelyemre termelői csirkehúst szerveztem a napi munkáim mellé. Persze sokan bent felejtették a husit, volt minden bajuk miatta. Aki velem egy irodában dolgozott (feltűnően csinos nő), azzal megegyeztem, hogy a kabátjára rakok figyelmeztetésül egy cetlit, CSIRKE felirattal. Vitte haza a cuccot, de nem tudta, hogy a metró lépcsőjén mögötte állók miért röhögnek, s tesznek rá megjegyzéseket. Otthon, a kabátját levéve értette meg. :D

"Tömj papírzsepit a cipőkbe! Nem fogják érteni, hogy nőtt ekkorát éjszaka a lábuk."

Nyilván

Mondjuk a legviccesebb benne az, ahogy megjátszuk (a kicsi gyerekek még bedőlnek ennek és élvezik), hogy nem vettük észre, hogy mikor átöleltek, a post it-et ránk tették és járunk kelünk mintha nem tudnánk:D

Szóval ez nem olyan tréfa, ami szivatás, de a kicsik nagyon szeretik (igaz, munkahelyen is meg lehet csinálni mert ezen tényleg nem sértődik meg senki).