Voltál már annyira depressziós, hogy öngyilkos akartál lenni? (beszélgetés)
Soha.Mindig van kiút.Annyi rossz dolog történt velem idáig.Mindig,mikor azt hittem,ennél rosszabb már nem jöhet,akkor rá kellett jönnöm,hogy de.Mindig van rosszabb sajnos.De az,hogy feladjam,az soha,egyetlen percig se jutott eszembe.Mind meghalunk egyszer,minek siettetni?Így is piszkosul rövid.Sokan bármit megtennének,hogy tovább élhessenek,vagy egy szerettük,de közbeszól egy betegség,vagy bármi.Más meg csak úgy feladják,sokan olyan semmiségekért,ami számomra értelmetlen.Én csak azokat értem meg,akiknek gyógyíthatatlan betegsége van,és már olyan fájdalmai vannak,hogy nem akar többet szenvedni.De mást nem.
Még nem jutott eszembe,oigaz én sosem vagyok ennyire negatív eleve.
Minden bajra van orvosság,nincs lehetetlen!!!
Öngyilkos nem, de halott már akartam lenni. Szerencsére élek
Nem, és bízom benne, hogy soha nem is leszek annyira depressziós....
Igen:-(
Amikor fiatalon meghalt édesanyám,ō jelentett nekem mindent! Sok-sok év, barátok és egy szakember segített.
14 éves koromban úgy éreztem nem vagyok fontos senkinek.Szerencsére megúsztam élve 😶
Pár hónap volt nálam csak, túljutottam rajta. Utolsó normális pillanatomban elvittem a lányaimat anyámhoz.
Hát, én is csináltam hülyeséget, szerencsére nem eléggé...
Nem.
Habár volt egy időszak, amikor eltüntettem a lakásból minden normális kést.
Igen, 18 és 20 éves korom között.
De jó, hogy élek!!🙂
Voltam.
Viszont egy idő után felhagytam az önsajnálattal. "Jóakaróim" ráébresztettek, hogyha nem állok ki magamért, más nem fogja megtenni. S@ggberugdostam magam képzeletben és mentálisan, majd kimásztam a gödörből.
Vannak élethelyzetek, mikor az ember nagyon a béka alatt érzi magát, de ezt nem szabad hagyni hosszú távon elhatalmasodni.
Tervet kell szőni!:)
31 évesen azért nem vagy még öreg. Szerintem igaza van az előttem szólónak :). Tanuld meg szeretni, elfogadni ömagadat, boldognak lenni, és akkor lesz vonzó mások számára a személyiséged. Nem tudom, hol szoktál ismerkedni, de komoly embereket nem biztos, hogy a DISCO-ban vagy más szórakozóhelyen kell keresned. Még valami: jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban! Ne akarj mindenáron valakit, csak azért, hogy ne legyél egyedül, inkább válassz igényesen.
Szia!
Én csak azt tudom mondani, hogy adj időt magadnak. Addig pedig fejlődj. Keress hobbit, sportolj, tanulj, legyen valami cél. Eközben biztos, hogy barátokat is találsz az utad során. Egy új társat is könnyebb úgy találni, hogyha látják rajtad, hogy életerős, céltudatos nő vagy. Az hogy a megfelelőt találd meg, hát már kemény dió. A lényeg, hogy nem búskomoran kell valakit keresni, aki szeret és gondoskodik rólad, mert aztán ha megvigasztalódsz a szeretetétől pár hónap vagy év múlva, utána lehet teljesen kiábrándulsz belőle.
Persze 10 évvel fiatalabbként valószínűleg kevésbé láthatom át annyira a dolgokat, mint te, de azért hát ha segít. :)
Tarts ki, és megint jönni fog egy boldog fejezet az életedben!
Helyesbítek: csak aludni járt (ő) hozzám, mert én senkijét nem ismerhettem.... Akkor jött csak amikor ő jónak látta, általában késő este (addig programjai voltak)
Én jelenleg is az vagyok. És már nem nagyon látok kiutat. A legnagyobb hibám, hogy nagyon tudok szeretni, és mindig megtalálom azokat, akik nagyon csúnyán át tudnak verni. A 3 éves kapcsolatom tavaly áprilisban ért véget, máig nem tudom az okát, csak azt a képet tudom felidézni, ahogy kitesz az autójából, hogy ennyi. Aztán nem sokra rá jött valaki, aki betegesen ragaszkodott hozzám, rámköltözött, egyfolytában ellenőrizgette a telefonom, hiába mondtam, hogy én őt meg ezt az egészet nem akarom, megmérgezte az egész életemet, amikor külön voltunk, akkor is figyelt, követett, zaklatott telefonon (még a munkahelyemen is). Aztán idén ősszel jött valaki, akiről kiderült a végén, hogy egy nagy szoknyavadász, azt mondta amit hallani akartam, másfél hónapig hitegetett, közben nem mutatott be senkinek, nem is mutatkozott velem az utcán, csak aludni jártam hozzám (mert ezek szerint "arra" sem voltam jó), meg mindig otthagyott a hétvégi bulikért. Mindezek után nem találom a helyem, úgy érzem, nem kellek senkinek, barátaim sincsenek, a húgomat nem érdeklem, mert neki ott az élettársa. Nincs semmi értelme az életemnek. Gyűlölöm magam, azt hogy ennyire nem kellek, hogy lassan másfél éve nincs aki szeressen, akivel normális kapcsolat lehetne. Belehalok ebbe a szeretetlenségbe. Mindenki az idővel jön, de hova várjak, amikor 31 vagyok és komolyabb dolgokra vágyom.
sosem voltam depresszios,ugy fogom fel a dolgokat,hogy nem idegeskedek hanem elfogadom azokat a dolgokat amin nem tudok valtoztatni.
További ajánlott fórumok:
- Stressz, szorongás, pánikbetegség, depresszió?Gyógyszer nélkül van megoldás?
- Gyógyszerfüggőség, depresszió, szorongás, pánik... van kiút!
- Egy kedves szó a depresszió ellen
- Nem bírok a lányommal: Züllés, hazugság, lopás, alkohol, altató, öngyilkosság
- Mért NE, NE, NE legyünk öngyilkosok?!
- Volt már valaki annyira kiborulva, hogy öngyilkos akart lenni? Segítsetek, mert nagyon mélyen vagyok!