Van megoldás a pollenallergiára (is)

Nem telt el két év se, s megtudtam, hol lakik a magyarok istene: én is pollenallergiás lettem (parlagfű, feketeüröm). Taknyom-nyálam folyt, a szemem viszketett, a torkom kapart. Mindenféle gyógyszert kipróbáltam, de azoknak olyan mellékhatásai voltak, amiktől ugyanolyan élhetetlenek lettek a napjaim: a fejem majd leesett az álmosságtól. Az egyik szomszédom erre a bajára valami szteroidos injekciókat kapott, de ahhoz valahogy nem volt bátorságom.

Kéthetes balatoni nyaralásom ment tönkre. Az első héten nem tudtam kimenni a szállodából, nappal a szobában főttem, éjjel nem tudtam aludni a randalírozó, „nyaraló”, többnyire német turisták miatt; az a hét pokoli volt. A második hét annyival volt jobb, hogy egy családi házban volt a szállásunk messze a parttól, tehát legalább csend volt. Ha már a vízhez nem tudtam eljutni (semmi értelme nem lett volna) pingpongoztam a férjemmel és a fiammal, de abban sem volt sok köszönet: egyik kezemben az ütő, a másikban zsepi. Mivel nem bírom a papír-zsebkendőt (egyébként is ipari mennyiség kellett volna), kb. 20 nagy méretű férfizsebkendőt használtam naponta; a melegben gyorsan megszáradtak. Ez volt az első szezonom, váratlanul, gyógyszer nélkül ért. Szerencsém volt, mert a szintén allergiás házvezetőnő adott nekem a tablettáiból, ami csak arra volt jó, hogy legalább aludni tudtam.

Rettentően el voltam keseredve.

Aztán egy szép napon találkoztam az utcán egy általános iskolás osztálytársnőmmel, aki csak nevetett a problémámon. Megadta Urbán doktor telefonszámát, aki akkor a Szent István Kórházban akupunktúrával gyógyított. Korábban, más ügyből kifolyólag volt pozitív tapasztalatom ezzel az ősi gyógymóddal, de akkor azt nem tűvel (amitől nagyon féltem), hanem lézerrel csinálták. Most viszont nem érdekelt a tű, csak a megoldás.

Nem volt könnyű menet: két szezonban 2-3 hónapig jártam hetente háromszor. Alkalmanként kaptam vagy 20-30 tűt, mindenhova, leginkább fejre, végtagokra. Előfordult, hogy a sok tű közül egy-egy bent maradt. Állítólag (nem tudom mennyi benne az igazság, mennyi a babona, városi legenda) a páciens nem veheti ki. Volt rá nem egy példa, hogy a munkahelyemre beérve kollégát kértem meg, (biztos, ami biztos :D) hogy húzza ki a bokámból. Persze, volt nagy röhögés. Következő alkalommal visszaadtam a tűt dokinak. Megköszönte, s elmondta: vannak, akik csak azért jönnek hozzá, hogy távozzanak az értékes tűkkel, amiket majd privát rendelőkben használnak. (Megnyúlt a képem, nem kicsit.) A kezelésemet akkor a TB finanszírozta, gondolom, most vagyonokba kerülne. Lehet, hogy az állítólag európai színvonalú orvosi ellátásunknak ez is része, csak nem tudok róla? (Ez itt a vicc helye.)

Lényeg: nem gyógyultam meg, mert ha megcsinálják a tesztet, ugyanúgy kimutatja, hogy mikre vagyok allergiás, viszont tünetmentesen élek. Na jó: egy-egy magasabb fokú légszennyezettség idején időnként orbitálisat tüsszentek, de olyat, hogy nem egyszer életveszélyesen megfenyegettek miatta. :D

A teljes képhez tartozik, hogy akkoriban kezdtem multivitaminokat szedni, illetve egy régi munkatársnőm mérnök férje, Ackermann István által Dr. Kiss-Solingen Attila - Szüle Jánossal csapatmunkában kifejlesztett komplementer gyógymódot jelentő programban is részt vettem (azért kőkeményen fizetnem kellett). Tehát valójában nem tudom szétválogatni, hogy a három közül melyik módszer segített igazán. Hajlok az akupunktúra felé, de az is lehet, hogy a három együtt eredményezte a sok éve tartó tünetmentességemet.

Ráadásul az első akupunktúrás kezeléssorozatot pollenszezonban kezdtem, holott a hatékonyság érdekében hónapokkal előbb kellett volna. A 2. sorozatnál már tudtam figyelni erre.

Kíváncsi vagyok, mikor terjed el a közgyógyászatban a mindenféle idióta tabletta helyett a sokszor nem csak tüneti kezelést nyújtó ősi gyógymód. Lehet, hogy soha?

Ki, hogyan küzd ez ellen a mára népbetegségnek számító kórság ellen?