Van még remény?

Történetem 2008-ig vezethető vissza, legalábbis a vetéléseim tekintetében.

Kétszer szültem: a nagyobb fiam 1998.01.05-én, kisebbik 2000.04.14-én látta meg a napvilágot.

Mindkét terhességem, teherbeesésem, szülésem problémamentes volt, soha nem is gondoltam arra, hogy velem is megtörténhet, és sajnos mégis…

Mikor a fiúk megszülettek - bár én 3 gyermeket szerettem volna - párommal megállapodtunk abban, hogy neveljük fel őket tisztességesen, ne vállaljunk több gyermeket. Ennek érdekében spirált tetettem fel, olcsó, egyszerű és megbízható...(?)

Kiderült, hogy mégsem annyira megbízható: 2008-ban terhes lettem, de 9 hetesen elvetéltem. Megviselt, de mivel csak utólag derült rá fény, viszonylag hamar túltettem magamat rajta. Újra spirált tetettem fel, gondoltam, több meglepetés nem érhet.

Ez év tavaszán (2011), 2 és fél évvel a felhelyezés után mégis terhes lettem ismét. Sokat gondolkodtunk, mi legyen a babánkkal, féltünk az esetleges következményektől, amiket a spirál okozhat. Az orvosom végül meggyőzött, hogy spirál mellett is kihordható a terhesség. Innentől kezdve madarat lehetett volna fogatni velem, s nagyon vártam, hogy a kisfiunk megszülessen, 2011.12.17-re voltam kiírva. A SORS azonban közbeszólt: 2011.06.12-én mindenféle előjel (görcsök, vérzés) nélkül megszakadt a terhesség. Na, ez az eset már nagyon megviselt. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy feldolgozzam. Ez is elmúlt.:(

Aztán 2011.10.15-én volt az utolsó menstruációm. Nagyon boldog voltam, 8 teljes hétig, ekkor mentem ugyanis ultrahangra, ott aztán sokkolt a hír: nagyon kicsi a petezsák. Néhány nap múlva kontroll, hátha csak később fogant a babánk. Akkor még mindig újabb kontrollt kértek, mert az előzőhöz képest nőtt a petezsák. Viszont ez után az ultrahang után egyértelműen kijelenthető volt, hogy elhalt a terhesség, meg kellett szakítani.

Mindez három nappal az után történt, hogy az előzőleg fogant kisbabánknak meg kellett volna születnie, és négy nappal Szenteste előtt.

Ez az én kis történetem, nagyon vágyom egy kisbabára, de a férjem nagyon félt engem. Ez józan emberi ésszel érthető és jóleső érzés, de a szívnek nehéz ezt megmagyarázni. Bízom benne, hogy csak a gyász beszél belőle egyelőre és a későbbiekben változni fog a véleménye.

Remélem, a következő történetem már az ikreinkről fog szólni.:)

Mindenkinek békés, boldog új esztendőt, sikereket és jó egészséget kívánva: Ági