Változtassam meg a gondolkodásomat...Te hogyan tetted? (beszélgetés)

Jó reggelt.

Mindjárt össze fogom írni a tegnapi pozitív dolgokat, azt hiszem nyitni fogok erre egy naplót ahol nyugodtan kiírhatom magamból és senki terhére sem vagyok akkor sem ha épp adott nap esetleg nehezebb mint a többi.

Majd nyilvánossá teszem mert titkolni valóm igazából nincs, most sok mindenen próbálok változtatni.

Vezetek majd egy füzetet is magamnak de elsősorban azt hiszem a naplóba fogom írni a tapasztalataimat mert gyorsabban gépelek mint ahogy kézzel írnék :-)

A mai reggelemet zenével indítottam míg készülődtem a munkában.

A "munkanélküliség" eredményeképpen a felét elolvastam Szabó Péter könyvének ma, amit itt ajánlottatok, az Állj félre a saját utadból! Tetszik, hogy ennyi gyakorlat van benne és közvetlenül szólítja meg az olvasót. Mindent lépésről lépésre kipróbáltam/alkalmaztam elsőre amit "mond".

Már ennyi elég, emésztem.

Van otthon egy pár kihasználatlan cuki kis füzetem, majd egyet beiktatok arra, hogy beleírjam a mai pozitív történéseket.

Mondogatom magamnak, hogy szeretem magam...és vigyorgok a tükörbe. Elsőre elbőgtem magam de erre azt írta természetes.

Jegyzeteltem, hogy világos legyen minden...

Érdekes mert én ezt a hapsit nem igazán csípem, egyszer a facebookos oldalára rámentem és ott sok minden annyira csakis a marketingről szólt és a pénzszerzésről, legalábbis ez jött le nekem leginkább. Egyszer naívan pár éve ráírtam pedig azért ismerem, hogy működik az üzleti világ...és igazából nem kaphattam volna semmit sem ingyen, tanácsot sem. Aztán kedveltem az oldalt és bombázott üzenetekkel sokszor így nem követtem már, ezután se hiszem, hogy fogom DE a könyv jó, amit ma "tanultam" igyekszem a gyakorlatba is csinálni.

Most kicsit nyugodtabb a lelkem.

Mára viszont ennyi elég volt a könyvolvasásból.

Napvégén majd leírom a mai pozitív dolgokat.

Attól sem lesz jobban hidd el, ha olyat eszik meg, amit egyáltalán nem kíván. Csak nyomni fogja a gyomrát.

Egyszer olvastam egy kutatásról, ami azt pöndítgette, hogy a kényszerből megevett étel, vagy amit az illető nem szeret, sokkal nehezebben emésztődik, és nem is hasznosul megfelelően.

Gondolj erre.

Első munkahelyemen volt a k. főnököm jó szokása, hogy azt a kicsit is, amit ettem, véleményezte. Párszor előfordult, onnantól nem ettem többet bent, csak este otthon.

Másokkal sem ülök szívesen egy asztalhoz, mert nem bírják ki, hogy ne értekezzenek a mennyiségen vagy kezdjenek el agitalni hogy megkóstolhatnám a husit (vega vagyok jóideje) stb. A táplálkozás baba korom óta neuralgikus pont. Ebbe senki nem szólhat bele.

Igen, de anyából is a rosszabbikat... (aki folyton piszkál és erőltet)

Gondolj bele, még azt a falatot is megkeseríted, amit lenyelne.

Teljesen át tudom érezni, engem gyerekkoromban erőltettek. Valahányszor ettem, éreztem a tekintetet, nézik, mennyit eszem. Egy idő után eleve összeszorult a gyomrom, ha enni kellett.

Tudom, hogy úgy több szűrni való de az sem állapot, hogy nem eszik...

Lehet teljesen békén kellene hagynom és úgy mond ne érdekeljen ez az egész...csinálja úgy ahogy akarja, oldja meg, küzdjön magáért, én úgy sem tudok helyette. Nem vagyok az anyja mégis úgy érzem azt a szerepet töltöm be most...

Kezdek belefáradni az állandó harcba vele emiatt.

Kemény lesz, amit mondok.

De az Ő élete nem a Te életed. Arra szövetkeztetek, hogy együtt maradtok, de időgarancia nincs.

Ha nem kívánja az ételt, nem tehetsz semmit. Több étel = több szűrni való...

A kevés evés önmagában nem tragédia, az a fontos, hogy meglegyenek a vitaminok, nyomelemek stb.

Van egy búzacsírából készült cucc, priviben leirom a nevét, direkt olyanoknak, akik nem tudnak mennyiséget enni. Én is ettem, jól jött, hogy ne gyengüljek le.

Vagy a nutridrink, azt hiszem fel lehet iratni dokival, úgy olcsóbb.

Azért abban segítsetek már, hogy ne boruljak ki, hogy nem igen akar enni?... rossz ránézni mennyire fogyott az utóbbi időben. Gyakorlatilag szinte sosincs étvágya, eszik pár falatot és azt mondja tele van és be is fejezte.

Azért azt neki is be kellene látnia, hogy enni muszáj különben teljesen elgyengül. Elég kétségbeejtő ez a fajta és nem igazán tudok vele mit csinálni, az sem segít ha a kedvenceit főzöm...

Nem azt mondom hogy az a normális ha valaki megtud enni 3-4 szelet rántott húst de ilyen után azt nézni fél szelet is alig megy... illetve, hogy mindenből csoda ha a felét hajlandó megenni...

És ilyenkor jön ez a jól ismert gyomorideg...és úgy érzem leszakad a vállam ahogy átfut végig rajtam ez a feszültség :-(

Most mondjam, hogy én idén tavasszal tettem le a jogsit? :) (A kalandjaim egy részét leírtam a jogsis topikban, hát ha valaki, én kifogtam minden cart amit ki lehet.)

Nekem is fő szempont volt, hogy ezáltal mobilabb legyek és segítse az állásváltást.

Kis lépésnek tűnhet, de nagyon fontos.

Látod, törekszünk, haladunk, jó lesz ez. :)

Nem baj az off-ért.

Igen, óriási törés és csak az érti igazán aki benne volt.

Én most azért is kezdtem el a jogsit mert az a tervem szintén külkerben helyezkedek majd el csak mint területi képviselő és reményeim szerint majd "szarrá" keresem magam :-D

Fősulit én nem végeztem el mást mert nem igazán érdekelt más..

Hát ez van.

Valószínűleg, sőt biztos, hogy nálam innen indul az összes frusztráció az életemmel kapcsolatban.

Ugyanez van nálam is.

Egy szakemberrel beszélgettünk erről a napokban, azt mondta, ez valóban óriási törés az ember életében, bárki bármit is mondjon.

Épp azt latolgattam, hogyha gyorsan el is vegeznem a Bartókot, utána még mindig ott az Egyetem, és 40 évesen pályakezdőkent az én ritka hangszeremmel... Na szóval ez már nem járható út.

Nekem máshoz nincs ilyen mérvű tehetségem (elnézést ha szerénytelenul hangzik, nem én állítom magamról), nem tudom mi másba foghatnek.

Rendes szakmam nekem sincs, csak egy fősuli, ami semmire sem jó kb. Most jutottam el oda, hogy mem bírom tovább ezt, és váltanom kell vagy újra tanulni, mert a következő 35 evemet másként szeretném leelni, és ehhez kulcsfontossagú a hivatás...

Bocsánat az off - ért.

Amióta az eszemet tudom énekes szerettem volna lenni...

nekem nincs szakmám, érettségim van, szerencsém van, hogy a zenén kívül beszélek pár nyelvet emiatt mindig könnyű volt munkát találnom de ez nem segít azon, hogy azt érzem elpocsékolom a tehetségem...

Még pluszba emiatt is hagytam abba a facebookot, rengeteg zenész/énekes van az ismerőseim között és nem jó látni a sikereiket, főleg olyanokét nem akikről nem feltétlen gondolom azt, hogy ott a helyük ahol...de nem vitatom el tőlük, hogy sok küzdelemmel meg szerencsével is, ismered ezt a környezetet...de ott vannak ahol...

Ugyan azt írod le amit érzek, a hatalmas űr...

Bátyám is zenész, ő viszont a zeneművészeti egyetemet elvégezte de nem ezen a területen mozgott évekig...majd végül engedett felesége unszolására aki szintén zenész és újra ezzel foglalkozik, azóta kiteljesedett, önmaga lett, pedig Ő azért nem foglalkozott leginkább vele mert nem is szerette annyira a hangszert, meg kellett érnie hozzá vagy nem tudom...

Ez örökké űr marad bennem, valószínűleg innen származik az, hogy azt érzem kudarc az életem és a boldogtalanságom alapköve...

8 év zongora, 6 év magánének a semmiért...kb...

Már most 33 évesen ezen a pályán már késő egyetemet elkezdeni, befejezni...ráadásul ezt nem igen lehet levelezőn stb...dehát tudod...szóval ez van, lehet könnyebb lenne ha elengedtem volna ezt...

Passz

Én egyszer az Agymenőkkel gyógyítottam a lelkem.

Akármennyire is nehéz volt a szivem, megnevettettek, elterelték a figyelmemet.

Ha bármikor meghallom a főcím zenéjét szemembe szökik a könny, eszembe juttatja, mennyit segített.

Éneklés...elfojtom már jó pár éve bár lehet segíteni.

Opera énekesnek tanultam, aztán valahogy másfelé sodort az élet, az álmomat feladtam, szóval nem igen éneklek mert fájdalmat okoz, bár az elmúlt napokban gondolkodtam, hogy visszahozom a zenét az életemben, kezdetnek elkezdek újra zongorázni.

Ha van egy kis időtök belenéznétek ebbe a videóba?

[link]

amikor tavaly került kórházba, próbáltam alkalmazni és egy kicsit segített, most újra elővettem de csak abban a pillanatban segít amikor éppen alkalmazom.

Felkerestem a hapsit, tök normális volt 1 hónapja facebookon, mondta, hogy sokat kell csinálni, akár naponta többször folyamatosan és rétegekként levetkőzöm a negatív gondolatokat.

Illetve még azt kérdeztem tőle, hogy mit tegyek a megérzéseimmel és azóta ezzel az egy mondatával próbálom győzködni magam: A megérzés akkor van amikor az embereknek a belső békéjük rendben van. Ha nincs akkor az csak félelem és nem megérzés. - szentül próbálok ebben hinni jelenleg.

Jó reggelt! Azt nem tudom mondani, hogy "megváltom" ma a világot de megpróbálom.

Tegnap este annyira jutottam, hogy amikor ránéztem és már nyitottam ki a szám aggódva akkor vissza fojtottam amit épp mondani akartam. Nagyon nehéz nem kimondani amit látok, hogy sápadt, rossz a közérzete, rossz a színe, esetükben ha a szervezetükben sok a méreganyag akkor besötétedik a bőrük. Nagyon nehéz ezt nézni, helyenként úgy érzem emberfeletti, hogy épp leküzdjem a sírást amikor ránézek és látom nincs jól.

Paráztatásban jó vagyok sajnos, úgy értve pl nem betegségről hanem valami hétköznapi dologgal kapcsolatban ha volt vmi problémám és mondtam neki, próbálok példát keresni, mondjuk volt egy gondja a melóban amit meg kellett oldania de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, próbáltam belemagyarazáni, hogy lehet nem ártana kicsit jobban odafigyelnie, addig addig mondtam neki, hogy végül jobban átnézte a dolgokat és kiderült igazam lett, hogy volt oka kicsit körültekintőbbnek lenni, de sok más esetben is volt ha mondtam neki hogy vmi aggaszt és jobban kéne odafigyelni rá, mire véget értem a mondandómmal úgy mond bele beszéltem, hogy lehet igazam van. Szóval nem tudom értitek-e, éppen ebből kifolyólag abba kell hagynom vele a beszélgetéseket a betegségről és arról, hogy rosszul van...és ezen rajta vagyok csak nehéz ezeket a dolgokat elfojtanom mert mindig vele beszéltem meg mindent ami aggaszt, nem csak párom hanem legjobb barátom is.

De tudom, hogy a saját érdekében abba kell hagynom.

Tegnap pár alkalommal sikerült elterelni a gondolataimat, legalábbis magamra parancsoltam, hogy hagyd abba.

Reggel most gyomorgörccsel ébredtem, szerencsére Ő ilyenkor hamarabb indul mint én, akkor ébredek amikor Ő pont kilép az ajtón kb szóval nincs "időm" nyaggatni vagy ráragasztani bármit.

Azt vettem észre az elmúlt két hónapban, ugye korházban volt, a kutya halála stb...mivel nehéz volt az időszak így van, hogy reggel ilyen pánikroham szerűvel ébredek, ma legalább kibírtam sírás nélkül és bekapcsoltam a tv-t, hogy elterelje a gondolataimat.

Szerintetek használna az agykontroll pl? Tegnap pár videóba belenéztem csak én kicsit hitetlen vagyok ilyen téren...valahogy a Titokban könnyebben hittem. Az agykontroll neki is jó lenne de Ő teljesen szkeptikus bármi ilyesmivel kapcsolatban, fel se hozom neki.

Reggeli trükköm a napra: sminkelek... tehát nem sírhatok mert elkenődik... tudom, elég nevetségesen hangzik.

Próbálok most mindenben kapaszkodni.

Jelenleg szerencsém van, hogy a melóban lecsengett a nagy hajtás és van időm olvasni, foglalkozni ezzel, hogy hogyan tudom megoldani.

Azt tudom biztosra, hogy át kell állítanom az agyam mert ez sehova sem vezet.

Sokat segít ez a fórum, legalábbis most úgy érzem.